Médianapló

Médianapló - A karikatúra halála

2015. január 10. 10:42 - Zöldi László

Ismerősöm a közös alma máterből, a kecskeméti Katona József Gimnáziumból e rovat egyik olvasója. Gyakran szól hozzá, ezúttal például azt javasolta, hogy ha már naponta írok harminc sort a médiáról, igazán reagálhatnék X. Y. műsorvezető meghökkentő eszmefuttatására.

Nekem se tetszik a francia élclapot ért merényleten élcelődő celeb bárdolatlan megjegyzése, mégis azt válaszoltam, hogy mellőzném az állásfoglalást. Az említett műsorvezetőt tanítottam a szegedi egyetemen, és már akkor feltűnt, hogy két adottság hiányzik belőle: a műveltség és az alázat. Azóta nem érdekelnek a megnyilvánulásai. Van viszont valami, ami érdekel a körülötte zajló botrányból, ez pedig a karikatúra. Meg is néztem a házi fogalomtárat, és a negyedszázad alatt összegyűjtött mondatok között találtam tíz figyelemre méltó meghatározást. Többnyire karikaturisták értelmezték a karikatúrát, leginkább a hazai nesztoruk, Kaján Tibor, aki négyszer is nekirugaszkodott.

Talán megbocsátja, ha mégse őt idézem, hanem a határon túli, vajdasági Léphaft Pált, aki ezt fejtegette: „Mindig az a karikatúra vicces, amelyen nem te vagy.” (Magyar Nemzet, 2010. szeptember 18.) Minél többet tudunk meg a párizsi fejleményekről, annál inkább az a benyomásom, hogy e meghatározás magyarázza az iszlám terroristák végzetes felháborodását a Charlie Hebdo című élclap ellen. Szerkesztőségi kollégák meggyilkolása jelzi, hogy a humor mély sebeket ejthet az egón, különösen akkor, ha szöveg nélkül, néhány jól elkapott vonással, mindenki számára közérthető módon nevettet. Szomorú és szánalmas, ha vérig sértett emberek a lehető legkíméletlenebbül torolják meg.

Sokat dolgozom mások önleleplező mondataival, és ha kötetet állítok össze belőlük, igyekszem karikatúrákkal is értelmeztetni őket. Illusztrálta már könyvemet Kaján Tibor, a legfilozofikusabb és Pápai Gábor, a legpolitikusabb karikaturista. Köszönöm, hogy adtak egy dossziét, mondván, válogassak a rajzaikból. Mindazonáltal arról álmodozom, hogy egyszer majd olyan karikaturistát fogok ki, aki el is olvassa a lefülelt mondatokat, és ha valamelyikről eszébe jut egy csúfondáros ötlet, kirajzolja magából. A nem politikai természetű idézetek dossziéját a csöndes, finom humorú Szűcs Éduának adnám, a politikai jellegűeket pedig Léphaft Pálnak, aki Szabadkáról látja a fáktól az erdőnket. Hátha túléljük az önérzetükben megsértettek bosszúját.

22 komment
süti beállítások módosítása