Nemrégiben egy szakmabelivel beszélgettem Orbán Viktor stílusáról. Meglepődött azon, hogy a miniszterelnököt nyelvújítónak neveztem. Csakugyan az, elvégre megnyert egy hosszúra nyúlt nyelvi háborút. Mai ellenzékének alig vannak saját szavai, vagy ha vannak is, képtelen meghonosítani őket. Politikai ellenfelei még az őt cáfoló mondatokban sem lépnek ki az immár háromszoros kormányfő nyelvi közegéből.

Az talán még inkább meglepné az újságíró kollégát, ha kifejteném, hogy a magyar politikai elitből Orbán szinte az egyetlen, aki kerüli az idegen kifejezéseket. Bár néha kiejt a száján ilyesmit, de rögtön le is fordítja magyarra, vagy ha ez nem megy első blikkre (bocs), akkor körülírja. Azt a néhány újságírót pedig, akit közel enged magához, figyelmezteti is, ha kérdéseikben torlódnak az idegen szavak. Sikerének egyik oka, hogy azok is értik, akiknek nincs diplomájuk. Ezt még akkor is figyelemre méltó adottság, ha miniszterelnöki irálya kenetteljes. Az egyes szám első személyével azonban egyre több gondom van.

Negyedszázada gyűjtöm a közéleti személyiségek mondatait, és például Orbánéiból eddig két könyvet jelentettem meg (egy papírra nyomtatottat és egy digitálist). Azt vettem észre, hogy az idő múltával előtérbe került bennük az ’én’ személyes névmás. Már ott tartunk - példa erre a ma reggeli rádióinterjú is -, hogy egy mondatában többször is elhangzik. Legföljebb azzal mérsékli magát, hogy az ’én’ után sietősen hozzáfűzi: ’mi’. Aztán elfeledkezik a kettős fogalmazásról, és ezt engedi meg magának: „Ezermilliárdot kell elvennem a bankoktól, hogy az emberek ne menjenek tönkre.”

Méltányolom, hogy nem játssza meg magát, mégis az a benyomásom, hogy az iménti mondatnál pontosabban nem is jellemezhetné Magyarország legbefolyásosabb politikusát. Íme, előttünk áll egy közéleti személyiség, aki gazdaként viselkedik a választással gondjaira bízott országban, és igazgatja az ő népét. Miközben pedig lankadatlanul keresi „az én népem” boldogulását, talán észre sem veszi, hogy egyre távolabb kerül a köznapi tudat szférájában élő emberektől, és csakugyan elhiszi, hogy ő a mindenható. Eme önérték-tudat kialakulásához asszisztáltunk mi, akik vele, a mondataival foglalkozunk, és képtelenek vagyunk kitörni az énközpontú szavak révén összerótt centrális erőtérből.