A bejegyzés címe félrevezető. Mielőtt az olvasó azt hinné, hogy Orbán Viktor a munkácsi jelzőtlenítés miatt leváltotta Sulyok Tamás köztársasági elnököt, és helyette Medgyessy Péter volt miniszterelnököt invitálja a Sándor-palotába, ki kell ábrándítanom a botrányra éhes érdeklődőt. A szenzációhajhász cím mögött az rejlik, hogy a köztársasági elnök felesége, Nagy Zsuzsanna Kaposvárra utazott, Körülnézett a magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakjáról elnevezett múzeumban, és zseniális politikai érzékkel kiválasztotta Rippl-Rónai József Medgyessy olvas című festményét.
Csakhogy ez a Medgyessy nem az a Medgyessy, a 200 millió forintra beárazott kép esztétikai értékei azonban vitathatatlanok. Képzeljük el, hogy külföldi vendég érkezik a köztársasági elnök budai Várban berendezett hivatalába. Szemben ül Sulyok Tamással, akinek a háta mögött tisztes polgárember mélyed el egy könyvben. Meghatározhatja a beszélgetés hangulatát, hogy végre kultúrember foglal helyet a magyar államfő mostanában elkoptatott üléshuzatú székében. Olyan országot testesít meg, amellyel érdemes jóban lenni. Most érthetjük meg igazán a First Lady-t, aki nemrégiben kifejtette, hogy jól jönne a Sándor-palotában egy Rippl-Rónai. A kaposvári önkormányzat teljesítette az óhaját, a polgármester még egy videót is szentelt a nagy hírre vergődött látogatásnak.
A politikai elit körülbelül száz éve él azzal a lehetőséggel, hogy képzőművészeti alkotásokat vesz kölcsön az állami tulajdonban lévő múzeumoktól. Amúgy is a raktárban rohadnának, miért ne javíthatnák az állam vendégek hangulatát, miért ne állíthatnának ki jeles bizonyítványt a kultúrakedvelő magyar politikusokról. Speciel Sulyok Tamás esetében azért óvatosabb lettem volna. Lemondtam volna az íratlan kölcsönzési hagyomány folytatásáról. Ő ugyanis botrányos körülmények között lett köztársasági elnök.
A parlamenti eskü idején derítette ki róla egy történész professzor, hogy a múlt század negyvenes éveiben a Székesfehérvárott ügyvédként dolgozó édesapja fölcsapott a Szálasi-féle nyilaspártnál is szélsőségesebb Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei elnökének. S ami még kínosabb: miközben a gettóba zárt fehérvári zsidókat épp bevagonírozták, hogy Auschwitzba szállítsák őket, a Sulyok-papa 1944. június 9-én levélben igényelte ki a „volt Váradi-lakást”. Pártirodának kérte a helyiségeket, „zsidóbútorokból megfelelő számú” széket, asztalt, pamlagot és egyebet kunyerált. Kérését indokoltnak tartotta a polgármester.
Egy helybéli történész fakszimilében (a szöveg eredeti méretű, teljesen hű másolatában) közölte a hajdani leveleket, és az ügyet tavaly felhánytorgatták a nyilvánosság fórumain. Márpedig ha ilyen előzmény után kesz valaki a Sándor-palota ura, akkor bizony jobban teszi, hogy nem él a képkölcsönzés lehetőségével. Azok a fránya újságírók még képesek emlékezni és emlékeztetni a mások tulajdonában lévő használati tárgyak immár hagyományos elcsaklizására. Ilyen helyzetben a köztársasági elnök hivatalának az a dolga, hogy lebeszélje a Főnök nejét a kaposvári kiruccanásról. Ezt Sulyok Tamás munkatársai nem tették meg, vagy ha megtették is, a First Lady nem hallgatott rájuk. Az egyik kínosabb fejlemény, mint a másik.
Legfőbb közjogi méltóságunkról a Munkácsot ért OROSZ rakétatámadás jelzőtlenítése nyomán pedig elterjedt, hogy havonta csinál botrányt. A jelek arra utalnak, hogy e megállapítás már nem felel meg a valóságnak. Nem havonta, hanem hetente.
Tíz mondat Sulyok Tamásról
A nevesincs nímandra rászóltak Rogánék, hogy nagyon gyorsan kapja ki a rakétatámadás felelősét a bejegyzésből. (Káncz Csaba publicista, Facebook.com, 2025. augusztus 21.)
Amit az elnök kitörölt, a miniszterelnök beleírta. Jött már innen selyemzsinór egy elnöknek, most egy másik kapott baráti pofont. (Török Gábor politológus, törökgáborelemez.blog, 2025. augusztus 21.)
Szinte havonta keveri kellemetlen helyzetbe a kormányt. (Ficsor Benedek újságíró, Hang.hu, 2025. augusztus 22.)
Szegény Sulyok Tamás egyszer akart gyors lenni, de akkor is elcseszte. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2025. augusztus 23.)
Hibát hibára halmoz. (Horn Gábor liberális politikus, ATV, 2025. augusztus 23.)
Menetrendszerűen szállítja a politikai bakikat. (Ember Zoltán Levente politológus, az Iránytű Intézet ügyvezetője, Népszava, 2025. augusztus 23.)
A köztársasági elnök sokat tesz azért, hogy kiüresedjen a funkciója. (Závecz Tibor szociológus, ATV, 2025. augusztus 23.)
Harminckét percig fent mert hagyni az üzenőfalán egy igaz mondatot. (Rainer-Micsinei Nóra humorista, YouTube.com, 2025. augusztus 25.)
Sulyok még azt a nímand-szerepet is képtelen betölteni, amire kinevezték. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2025. augusztus 28.)
Minősíthetetlen a tevékenysége. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, Partizán, 2025. szeptember 1.)
