A tegnap eseménye számomra az volt, hogy Levente bejelentkezett. A közösségi oldal üzenőfalára föltette, hogy Amsterdamba költözött. Egy korábbi beszélgetésünkből tudom, hogy régi vágya valósult meg. Erasmus-ösztöndíjjal fél évet töltött a groningeni egyetemen, és visszavágyott Hollandiába, ezúttal már a legismertebb és talán leghangulatosabb városba. Ott kedvére biciklizhet, kocsmázhat, barátkozhat, beszélgethet - remélem, lesz miből megélnie.

Leventét a nyíregyházi főiskola levelező hallgatói közt fedeztem föl. Nem tartozott a legjobb tanulók közé, mentségére szóljon azonban, hogy párhuzamosan végezte az egyetemet. Ráadásul kitűnően írt, és az utóbbi mozzanatot többre értékeltem, mint a lexikális felkészültséget. Portál-szerkesztőként épp akkoriban találtam ki egy diákblogot, és mert nem jutott eszembe jobb cím, a három közreműködő kezdőbetűiről neveztem el. Így lett ő a CzeNaSav eleje. Írt harminc sort arról, ami foglalkoztatta, ehhez kapcsolódott Zsófi (a Na) szintén harmincban, az ő mondandójához pedig Alexandra (a Sav) ugyancsak annyiban, majd jött megint Levente. Eközben külön-külön mindhárman díjakat nyertek, más és más évben az ország legjobb diák-újságírói lettek.

Aztán átvették a diplomát, és Levente néhány hónapos pesti helykeresés után egy milliárdos cégéhez került. Itt most titokzatoskodom, mert nem hatalmazott föl a részletek kibontására, a lényeg az, hogy a milliárdos kiköltöztette cégét a kellemesebb adóztatással kecsegtető Luxemburgba, és magával vitte néhány munkatársát is. Levente Marx szülővárosában, Trierben lakott, naponta Németországból vonatozott Franciaországon keresztül a munkahelyére. Ez nem volt több kétszer harminc kilométernél, mégsem eshetett túl jól neki, ha egy év múltán vágyai városában, Amsterdamban kötött ki.

Ha most volna szerkesztőségi fogadókészség az egykori diák-bloggerek befogadására, akkor változatlanul Levente kezdené a maga miskolci, nyíregyházi, budapesti, groningeni, trieri, luxemburgi, amsterdami tapasztalataival, másnap az immár neves tévériporter Zsófi kapcsolódna hozzá Debrecenből, a néhány hónapos kisgyereke mellől, és harmadnap Alexandra Nyíregyházáról adná közre egy pályakezdő portál-főszerkesztő véleményét. Én pedig könyvvé szerkeszteném a hajdani diák- és az elképzelt öregdiák-blogot, három tehetséges huszonéves hangulatjelentését a XXI. század elejéről. A feléről már amúgy is tudom, hogy érdekes és izgalmas.