Az egyik portálnak összeállítást készítettem Bokros Lajosról. Vajon a legutóbbi két évtizedben mit mondott a körülötte lévő viszonyokról, mit önmagáról, a harmadik részben pedig mások mit mondtak róla. Meglepődtem az egyik idézeten. A volt pénzügyminiszter 2011. június 12-én ezt fejtegette a hvg.hu digitális felületén: „Illiberális demokrácia alakul ki, azaz a többség mindent visz.”

Nocsak. Több mint három évvel korábban mondta, mint ahogy a jelenlegi miniszterelnök a tusnádfürdői szabadegyetemen kiejtette volna száján a néhány napon belül nagy hírre vergődött jelzőt, amely Orbán Viktor értelmezésében az ellenzék ellen vívott szabadságharc jelszavává lépett elő? S most, íme, váratlanul kiderült, hogy itthon nem is ő használta először, noha a nevéhez kötődik a köztudatban. A jelzős szerkezetet 1997-ben adta közre Fared Rafik Zakaria indiai származású amerikai politológus. A fogyatékos demokráciák leírása épp akkoriban vált beszédtémává a tengeren túl, értelmiségi asztaltársaságokban, amikor Bokros Lajos, a Horn-kormány lemondott pénzügyminisztere Washingtonban, a Világbank állományában időzött.

Csak halkan állítom, hogy a közgazdász-politikus eredetibb gondolkodó, mint Orbán Viktor vagy annak kétpetéjű ikerpárja, Gyurcsány Ferenc. Feltételezem inkább, hogy másként éli meg a politikát. Itt érhető tetten a különbség a szakpolitikusok és az „általános” politikusok között. Bokros Lajos közgazdászként igyekszik tájékozódni. Naprakész a szakmájában, Zakariát sem utólag olvasta el. Orbán és Gyurcsány azonban évek, sőt évtizedek múltán akkor olvas el valamit, ha valamelyik embere fantáziát lát benne, és az orra alá dugja, hogy Főnök, lehetne vele valamit kezdeni. Majd egy jól előkészített nyilvános eseményen előjön a farbával, s mert hivatali idejében a hazai nyilvánosság első számú kedvezményezettje, bedobja a köztudatba. Stipi, stopi, a nép nevében lefoglalja a kifejezést, immár az ő nevéhez fűződik.

A jelek arra utalnak, hogy Bokros Lajos inkább miniszternek való, a másik két politikus pedig kormányfő-típus. Az már a sors iróniája, hogy a neves közgazdász jelenlegi státusza, a budapesti főpolgármester-jelöltség tipikusan miniszterelnöki funkció. Egy világváros vezetőjének majdnem ugyanolyan széles körű ismeretekre van szüksége, mint egy kormányfőnek; mindenhez konyítania kell. Néha az a benyomásom, hogy a sokoldalúságba nem fér bele a szakmai elmélyülés, belefér viszont az eredetiség látszata.