Médianapló

Médianapló - Mi rejlik a lejárató akciók mögött?

2014. szeptember 28. 11:27 - Zöldi László

„Mocskos” akciónak tekinti Kovács Béla a felesége meghökkentő múltjában kutató Index-cikket. Holott a magyar sajtóban KGBélának elnevezett Jobbik-politikus akár örülhetett is volna, hogy ezúttal nem rajta csattan az ostor. Már nem feltétlenül őt gyanúsítják orosz titkosszolgálati kapcsolattal, hanem „csak” a hozzátartozóját. Ennek ellenére durva jelzővel illette a szerkesztőséget.

A jelenség nem szokatlan. Választási kampány idején sok közéleti személyiséget állítanak pellengérre, és ők hajlamosak lejárató akciót emlegetni, az elmarasztalásnak vagy feltételezésnek helyet adó médiumot pedig elfogultsággal, párt-elkötelezettséggel vádolják. A különbség csupán annyi, hogy a „mocskos” helyett esetleg kulturáltabb jelzőt használnak. A legutóbbi napok mindegyikére jutott „lejárató akció”, legföljebb nem mindegyik lépte át az országos nyilvánosság ingerküszöbét. Például a Napló című veszprémi újságban olvasható, hogy az egyik balatonkenesei polgármester-jelölt nem veszi jó néven, ha több mint hatmillió forintot keresnek rajta, és szintén lejárató akcióra panaszkodott.

Magyarországon működnek olyan szerkesztőségek, amelyek be vannak kötve egyik vagy másik pártközpontba, néha pedig különös dokumentumokat sodor be ablakukon a szél. (Bár speciel a Jobbik-politikus családi hátterét feltáró Index vagy a kenesei fejleményekről tudósító Napló nem sorolható a pártsajtó-kategóriába.) Nem zárható ki tehát, hogy a kampány-időszakban kirobbant botrányok olykor túl jól időzítettnek hatnak. Mégis beérem az egyszerűbb és ésszerűbb magyarázattal. Szerkesztőségi tapasztalataim azt sugallják, hogy a kínos, zűrös ügyek megszellőztetésének két egyéb oka is lehet.

A pártok kétségkívül előre megfontolt szándékkal tartalékolnak bizonyos ügyeket. De ha erről a választási kampány kellős közepén sajtótájékoztatót tartanak, a nyilvánosság képviselői csak azért bojkottálják az összejövetelt, mert az érintettek valószínűleg arra hivatkoznak majd, hogy a lejáratás szándékával indult ellenük akció? A másik ok még kézenfekvőbb: vannak újságírók, akik hajlandóak néhány hetet vagy hónapot áldozni egy-egy téma földerítésére. És a szerkesztőik bizony vélhetik úgy, hogy a leleplező cikket akkor érdemes közölni, amikor a kampány miatt a médiafogyasztók amúgy is élénkebben érdeklődnek a politikai titkok iránt.  

14 komment
süti beállítások módosítása