A Népszabadság két rossz, bár tanulságos cikket közölt. Mindkettőt baloldali politikus jegyzi, a múlt hetit Gyurcsány Ferenc, a mait pedig Szekeres Imre. Elég régen utálják egymást ahhoz, hogy eltűnődjünk a széttagolódott ellenzék helyzetén.

Gyurcsány Ferenc cikkéből azt olvasták ki az értelmezők, hogy egyesítené a szétesett baloldali ellenzéket, a Demokrata Párt nevet adná neki, és noha nem mondta ki, de feltételezhető róla, hogy saját magát szánja az élére. A stílusát azonban senki sem kifogásolta, holott a DK-politikus „megzenésítette” töredék-pártja választási kampányban hangoztatott tételeit. Csakhogy ezt már nem apparatcsik-nyelven adta elő, hanem úgy, mintha kiállt volna az emberek elé. Előnye, hogy megszólította az érdeklődőket, hátránya viszont, hogy ellustulta a nyarat. Kísérletet sem tett arra, hogy a tavaszi nagygyűléseken begyakorolt szónoki fogások helyett sajtó-műfajban fejtse ki az álláspontját. Maradt a kategorikus imperatívusznál, a felkiáltójeles beidegződéseknél, amelyekkel sikert aratott a köztéren, az övéi között. A tágabb körhöz szóló újság közege azt még elviseli, ha egy pártpolitikus megszólítja az olvasókat, de azt már nem, ha fel is szólítja őket, hogy menjenek utána.

Szekeres Imréből hiányzik Gyurcsány retorikai tehetsége. Ezzel magyarázom, hogy megmaradt az apparatcsik-nyelvezetnél. Lábjegyzetben hivatkozik arra, hogy felhasználta a Deák Ferenc Körben megfogalmazott elképzeléseket, és e tételeket szintén felszólító módban, még kategorikusabb imperatívuszban adja elő. Mintha pártja abban a helyzetben volna, hogy amit egy kongresszus elfogadott, az kötelezi az egész országot. Mellesleg a kongresszus nem fogadta el a Deák Kör elképzeléseit, de ez mit sem változtatott Szekeres felkiáltójeles stílusán. Vajon miből gondolja, hogy amit nem tett magáévá egy párt, azt elfogadja egy újság szerteágazóbb közönsége?

A formai elem nála azért kerül szembe a tartalommal, mert úgy hárítja el (utasítja vissza) Gyurcsány Ferenc javaslatát a közös párt alapítására, hogy közben fölméri az MSZP helyzetét. Becsületére válik, hogy ezt meg is fogalmazza: „Tisztában vagyunk azzal, hogy az MSZP hegemóniája véget ért, de nem fogadjuk el méltánytalan háttérbe szorítását.” Ha szocialista volnék, hasonlóképpen keseregnék. Kívülállóként mégis az a benyomásom, hogy ha Szekeres Imre álláspontjával netán azonosul a pártja, akkor az ellenzéken belül tovább folyik a pozícióharc - a megsemmisülésig.