Médianapló

Médianapló - Időzített tényfeltárás

2014. augusztus 05. 11:11 - Zöldi László

Kezd a vita kibontakozni a valóságfeltáró újságírásról. Először csak én vitatkoztam Bitó László íróval. Álláspontjaink között az a különbség, hogy szerinte nincs nálunk tényfeltáró újságírás, szerintem meg van - igaz, magyaros beütéssel. A politikailag elkötelezett (pártos) szerkesztőségekben riporterek turkálnak a másik tábor szennyesében, a magukéba viszont nem szívesen ereszkednek alá. A kommentelők hajlamosak a felfogásomat méltányolni, bizonyos mozzanatait pedig pontosítani. Az egyiknek különösen köszönöm a kiegészítést, mert olyasmire hívta föl a figyelmet, amire nem gondoltam.

Mondandóját úgy foglalnám össze, hogy a pártatlan és a baloldalhoz kötődő pártos tényfeltárás azonnal megjelenik, a kormánypártokhoz köthető szerkesztőségek azonban jegelik a leleplező cikket. Csupán akkor rukkolnak elő vele, amikor például kampány van, és közeledik a választás napja. A másik szennyesében való turkálásnak tehát fokozatai vannak, és a kormánypárti szerkesztőségekben dolgozó riporterek szinte tökélyre vitték az ellenzéki politikusok időzített leleplezését. Nehéz eldönteni, vajon az ellenzéki médiumok munkatársai erkölcsi megfontolásból nem követik-e őket, vagy politikai balfácánságból.

A szelektív valóságfeltárásra azt a példát hoztam fel, hogy a múlt hét elején bejárta a médiát egy Magyar Nemzetben megjelent hír, miszerint az MSZP újdonsült elnöke éveken át a Nyíregyháza-Budapest közti útra vette föl a képviselőknek járó költségtérítést, miközben Érdről járt be a parlamentbe. Ez nem hozta lázba az ellenzéki sajtót, holott az egyik bejegyzésben azt javasoltam, hogy meg kéne nézni mind a 386 képviselő költségtérítéseit 2010 és 2014 között. Erre föl a kutakodással leállt a kormánypárti sajtó is. Mintha egyezség született volna arról, hogy jobb, ha egyik oldalon sem bolygatják azokat a fránya utazásokat, hátha a saját politikusaikról is kiderül valami.

E patthelyzetben volna jelentősége a pártoktól egyenlő távolságot tartó szellemi műhelyeknek, hátha fantáziát látnak a költségtérítési téma feltárásában. Lehet, hogy gőzerővel dolgoznak rajta, egyelőre mégis az a benyomásom, hogy a fülük botját se mozdítják. Hadd idézzem a vitapartner Bitó László régebbi megállapítását, amellyel egyetértek: „A tényfeltáró újságírás hazánkban nem hatol sem elég mélyre, sem elég magasra.” (Magyar Hírlap, 2003. december 9.)     

komment
süti beállítások módosítása