Az Index szerkesztője jó érzékkel a ’kioktatás’ szót emelte ki a tegnapi bejegyzésemből. Akik aztán rákattintottak, láthatták, hogy más a címe. A kommentelők le is ragadtak az érdeklődést keltő kifejezésnél. Egyikük például ezt firtatta a maga tapintatos, választékos modorában: „Ki a f….m az újságíró, hogy ŐT nem lehet kioktatni?” Tényleg, ki is?

Aki vitába szállt vele, pontosan fogalmazott: az eladó sem oktathatja ki a vevőt, a kórházi nővér sem a beteget, az újságíró sem a politikust, ők ugyanis szolgáltatást nyújtanak. A politikus pedig végképp nem oktathatja ki az újságírót, mert ő meg szolgáltatást vesz igénybe. A sajtó, tágabb értelemben a média fejlődése úgy alakult a legutóbbi száz évben, hogy a politikus szeretné minél több választópolgárhoz eljuttatni az üzenetét, csakhogy erre csupán a tömegkommunikációs eszközök kínálnak lehetőséget. Ezt a magyar politikai elit egyik legtapasztaltabb tagja, bizonyos Orbán Viktor elég régen fölismerte: „A hírhez nem lehet hozzájutni, és a hírforrás eldugul, ha az újságíró nem működik közre.” (168 Óra, 1992. január 21.)

E fölismerést immár miniszterelnökként úgy kamatoztatja, hogy a nemszeretem hírforrásokat (a politikai ellenfeleket) igyekszik kiszorítani a nyilvánosságból. Ám az mégse róható föl neki, hogy nincs tisztában az újságírók közvetítő és közvetlen meghatározó szerepével. S bár médiapolitikája gyökeresen eltér a polgári demokráciában megszokottól, a helyzet iróniája, hogy interjúalanyként alkalmazkodik a fölismeréshez. Sohasem oktatja ki az újságírókat, legföljebb nem áll szóba velük. De ha már a színe elé ereszti valamelyiket, inkább nem hallja meg a kínos kérdést, amelyet elég ritkán tesz föl neki a lejbzsurnaliszt, vagy ha fölteszi is, és nem kap rá választ, nem ismétli meg.

A tegnapi bejegyzésben riasztó példaként említett Gúr Nándor ellenzékben politizál. Ezért sem érthető, hogy eleve hátrányos helyzetből miért próbálta kioktatni a nyilvánosság képviselőjét. Ami azért is meglepő, mert ha az újságíróval nem a parlament folyosóján akad össze, hanem egy tévé- vagy rádióstúdióban, a tíz-tizenöt perces beszélgetés végén mindig megköszöni a lehetőséget. Holott támadó magatartásához az illene, ha a műsorvezető utolsó mondatára -„Köszönöm a beszélgetést.” - ezt válaszolná: szívesen, máskor is.