A szombati Népszavának van egy rovata az utolsó oldalon. A neve 7-en a 7-ről, és csakugyan hét újságíró mondja el véleményét a búcsúzó hét legérdekesebb kérdéséről. Ma például arról, hogy miként vélekednek Orbán Viktor ama régi és eddig be nem váltott ígéretéről, hogy a kellemetlenkedő, masírozó Jobbikot két pofonnal küldi melegebb éghajlatra.

Az éppen időszerű témáról, a Kovács Béla Európa-parlamenti képviselőt illető gyanúsításról azt állítja Andrassew Iván, hogy „Az EP-választásig Kovács úr kém marad.” Köztünk szólva nekem is gyanús a túlzott oroszbarátsággal vádolt jobbikos politikus buzgólkodása Brüsszelben, épp úgy, mint a szocialista Simon Gábor 240 milliós bankbetétje Bécsben. Mégis úgy vagyok velük, hogy amíg a független magyar bíróság nem dönt róluk, az egyiket nem nevezem kémnek, a másikat meg pénzmosónak. Igazán kár, hogy a Simon-ügy az országgyűlési választás kampányában bukkant föl, a Kovács-ügy pedig az uniós választáséban. Úgy rémlik, a Fidesz akkor az MSZP-t tartotta magára nézve veszélyesnek, most viszont már a Jobbikot.

Kezd hasonlítani A Sakál napja című krimi postagalambokkal kacérkodó detektívfelügyelőjéhez. A francia belügyminiszter időről időre beszámoltatja a De Gaulle elnök ellen tervezett merényletet feltáró nyomozásról, a látszólag szürke rendőrhivatalnok pedig leleplezi a válságtanácskozás egyik állandó résztvevőjét, az öreg tábornokot, aki a szeretője révén szivárogtatott ki információkat a merénylőknek. Amidőn a válságstáb vezetője megkérdi a főnyomozót, vajon az asztalnál ülők közül miért éppen a tábornokot hallgattatta le, a főfelügyelő szenvtelen hangon válaszolja, hogy nemcsak őt, hanem mindenkit, beleértve magát a belügyminisztert is.

Egyre inkább az a benyomásom, hogy olyan országban élünk, ahol halmozódnak a titkos dossziék. A gyanútlan nyilvánosság pedig mindig arról értesül, amit a vezető kormánypárt választási és egyéb érdekei jónak látnak. Ez elgondolkoztat ugyan, de nem rendít meg. Az viszont szomorúsággal tölt el, hogy a szakmánk is belekeveredett ezekbe a manipulációkba - a dossziék szinte kivétel nélkül a Magyar Nemzet szerkesztőségében kötnek ki. Azért utálom a pártos újságírást, mert ha egy párt anyagilag támogatja a szerkesztőséget, és alkalomadtán kéri a nyilvános ellenszolgáltatást, akkor nehéz neki nemet mondani.