A Jobbikkal kapcsolatban paradigmaváltás zajlik. A görög szó azt jelenti, hogy egy közösség tagjai - például a baloldali pártok - tartották magukat a közmegegyezéshez, és nem álltak szóba a szélsőjobboldali párttal. Inkább csak abban különböztek egymástól, hogy neonáci, újfasiszta vagy radikális jobboldali jelzővel illették-e. Az országgyűlési választás nem igazolta elzárkózásukat: a Jobbik kitört a karanténból, és minden ötödik szavazó neki adta a voksát.

Egyelőre nincs új megegyezés, a megint szétvált baloldali ellenzék csoportosulásai kétféleképpen válaszolnak a Jobbik-kérdésre. Vannak olyan pártok, amelyek készen állnak a vitára, az MSZP viszont hezitál, a DK pedig változatlanul elzárkózik a kapcsolattartástól. Az a benyomásom, hogy amelyik pártnak már vagy még nincs országos hálózata, igénybe venné a közvetítésre jelentkező médiumokat (elvégre a vitának moderátorra, műsorvezetőre, egyszóval nyilvánosságra van szüksége). Amelyiknek azonban a hálózata ráterül a falvakra is, szívesebben vállalkozna arra, hogy közvetlenül tartsa a kapcsolatot az emberekkel, vagyis a választópolgárokkal.

Vajon tévedek-e, ha úgy vélem, hogy a hezitálás és a berzenkedés mögött figyelemre méltó megfontolás rejlik? A Jobbiktól távolságot tartó pártok politikusai mintha nem bíznának a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában, és képviselőiben, az újságírókban. Talán attól tartanak, hogy a vitában hangoztatott érveik eltorzulnak, ha a moderátor, a műsorvezető közbeszól, belekérdez a monológba, bevilágít az eszmefuttatás homályos zugaiba? Végül is az újságíró-mediátor munkája úgy foglalható össze, hogy aki közvetít, az közvetlenül határozza meg a folyamatot. Ennél kétségkívül egyszerűbb és hatékonyabb megkeresni az embereket, és egyenként elmagyarázni nekik, hogy a közelgő EP-választás kampányában milyen Európát képzelnek el a Jobbikkal kapcsolatban hezitáló és berzenkedő pártok.

Nem érzem sértésnek, ha ebből a folyamatból kihagynak bennünket, újságírókat. Kérdés persze, vajon az MSZP és a DK van-e abban a helyzetben, hogy aktivistái a beszélgetés előtt vagy után fölvágják a tanyán tengődő özvegyasszony tűzifáját, és fölássák a faluszéli kisnyugdíjas konyhakertjét. Ezt ugyanis a Pesten zsidózó, vidéken pedig cigányozó Jobbik aktivistái megtették.