Médianapló

Médianapló - Hajtás alatt, keretben

2014. március 27. 08:02 - Zöldi László

Digitális üzenet érkezett a tanszékről. Ildikó, a titkárnő azt írja, ha már ma délután amúgy is Nyíregyházán leszek, vigyem magammal az esedékes számlát. Ez idáig hivatalos közlendő, aligha van hozzá köze a Médianapló nyilvánosságának. Igen ám, csakhogy felötlik, vajon Ildikó honnan tudja, hogy néhány óra múlva Nyíregyházán leszek. Vagy a megyei könyvtár honlapjáról, vagy a KultúrSzalonból. Az utóbbira tippelek, és Edit meg Tamás sikereként könyvelem el.

Hajdani tanítványom és a párja működteti a nonprofit kulturális portált. (Bocs, hogy csupa idegen szót használok, de jellemző a szakmánkra, hogy bizonyos fogalmakat olykor képtelenek vagyunk az anyanyelvünkön megfogalmazni). Márpedig ha Ildikó náluk tájékozódott, akkor elfogadtatták magukat a szűkebb pátriájukban. Akik tudni szeretnének Szabolcs-Szatmár-Bereg és a megyeszékhely szellemi kínálatáról, hozzájuk bátran fordulhatnak. Most például hírül adták, hogy ma délután négykor, a megyei könyvtár kamaratermében lesz Marik Sándor Árnyalatok című könyvének bemutatója. A szerző - mellesleg a barátom - tegnap múlt hetven esztendős, és éppen tíz éve ment nyugdíjba a Kelet-Magyarország nevű napilap szerkesztőségéből. Kötete a legutóbbi évtized termését tartalmazza.

A szervezők azt mondták, hogy beszéljek róla tíz-tizenkét percet. De mit jelent a róla? A beszélgetés tárgyát (a könyvet) vagy alanyát (a szerzőt)? Esetleg mind a kettőt? És ha mindkettőt, milyen arányban? Annyit azért megtanultam négy, szerkesztőségekben eltöltött évtized után, hogy a tíz-tizenkét perc három-négy flekk. A folt németből kölcsönzött szavával jelezzük a gépelt oldalakat, és egy flekk körülbelül 1800 karakter. Ha gyorsan beszélek, akkor hétezer karakternyi szöveg, ha lassan, csupán öt. Tehát hatezerben kéne gondolkodni. Innen már beugrik, hogy ennyi fér el az újság hajtása alatt, keretbe zárva. Adódik a tárca műfaja, melyben az újságíró akár egyes szám első személyben is fogalmazhat. Logikus, hogy a személyes hangvétel révén hívom fel a figyelmet egy helyi érdekességekben dúskáló könyvre, valószínűleg szűk körű, értő közönség előtt kell kedvet csinálni a feltűnően szép kiállítású kötet elolvasásához.

Felnézek a képernyő tetején látható sorba, és rákattintok az Eszközök-re, vajon megvan-e már e Médianapló-bejegyzés 2400 karaktere. Nos, 2326, ám ha bepötyögtetem ezt a néhány betűt, ma is kijön a szokásos terjedelem.          

komment
süti beállítások módosítása