Gyűjtöm a március 15-e előtti napon megjelent cikkeket a sajtóról. Van belőlük egy szakajtónyi. El is szoktam mesélni az újságírással kacérkodó diákoknak, hogy ezekből lehetne rekonstruálni az éppen hatalmon lévők sajtószemléletét. Eddig egyetlen kommunikáció szakos sem keresett meg azzal, hogy elkérné a kivágatokat, mert szakdolgozatot írna róluk. Pedig érdemes volna. Hadd vázoljam a politikusok ünnepi magatartását.

A kétezres évek elején azt vettem észre, hogy a kormánypárti szónokok zavarban vannak. A március 14-i sajtóreggelin úgy köszöntötték a nyilvánosság képviselőit, hogy a sajtó szabadságáról beszéltek ugyan, konkrétumokba azonban nem bocsátkoztak. Gondolataikat legőszintébben a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke, a kormánypárti Ivanics Ferenc fejezte ki: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” (Kisalföld, 2002. március 14.) Ugyancsak zavartan viselkedtek a szocialista polgármesterek. Épp ellenzéki politikusként hitet tettek a szabad sajtó mellett, de amidőn részletezni kellett volna, hogy mire is gondolnak, arra hajlottak, hogy a Kádár-korszak beidegződéseinek megfelelően az újságírás fontosságát hangsúlyozzák.

Aztán 2002-ben bepirosodott az ország. Az országos és helyi hatalomban lévő szocialista politikusok általánosságban a sajtó szabadságáról beszéltek, de inkább azt fejtegették, hogy milyen fontos feladatot teljesítenek az újságírók, amidőn az ő üzeneteiket közvetítik a választópolgárok „felé”. 2006-ban kettős hatalom jött létre: az országgyűlési választást a szociálliberális koalíció nyerte, a helyhatóságit pedig a Fidesz. A szocialista politikusok felemás mondandója nem változott, a Fidesz-politikusok viszont érdekes helyzetbe kerültek. Az országos fórumokon, ellenzékiként szorgalmazták a sajtó szabadságát, ám a helyi hatalom gyakorlóiként az újságírás funkcionális (szolgálati) jellegét hangoztatták.

2010-ban besárgult az ország, a kormánypárti politikusok immár egységesen léphetnek föl az országos és a helyi fórumokon. Ezekben a napokban vagy tucatnyi sajtóreggeliről olvastam, és ivanicsi szellemességgel ugyan senki sem fogalmazott, de a szónokok realitásérzékére vall, hogy a sajtószabadságról sem elmélkedtek. Maradtak az újságírás fontosságánál, a hatalom üzeneteit közvetítő jellegénél, amit mi, idősebb tollforgatók már ismerünk a Kádár-korszakból.