Enyedi Nagy Mihály szervezőkészségéről ismert médiaszereplő. Tegnap digitális üzenetet küldött tegnapelőtti bejegyzésemre: „Mások szerint Orosz Józsi és László Róbert (?) volt.” Akik nem akarják visszakeresni az eredeti okfejtést, azoknak összefoglalom, hogy Pozsgay Imre hódmezővásárhelyi fellépéséről tűnődtem.

A hajdani államminiszter szombaton elmesélte, milyen körülmények között jelentette be 1989. január 28-án, hogy 1956-ban nem ellenforradalom tört ki, hanem népfelkelés. Beült a témakört tárgyaló történelmi albizottság vitájára, meghallotta a „felségsértő” fogalmat, és azonnal felismerte a benne rejlő politikai lehetőséget. Magához rendelte a Magyar Rádió két fiatal munkatársát, és a Kádár-rendszert alapjában megkérdezőjelező kijelentés másnap délután el is hangzott a 168 óra című műsorban. Az immár agg politikus kifejtette, hogy negyedszázada tisztában volt a bejelentés súlyával, azt is tudta, hogy személyes kockázatot vállal. Én pedig berzenkedtem, mert az utókori nézőpontból kétségkívül hasznos műveletbe gátlástanul bevont két mit sem sejtő újságírót. Ők ugyanúgy megjárhatták volna, mint ő, ha a hatalom a sarkára áll. Talán még arra is alkalmasak lettek volna, hogy elvigyék a balhét, ha úgy hozza a helyzet.

Erkölcsi szempontból nem túl lényeges, hogy ki volt a két rádiós újságíró, akik gyanútlanul működtek közre a jövőjére gondoló államminiszter politikai menőverében. Mindazonáltal a hódmezővásárhelyi összejövetelről tudósító szegedi napilap, a Délmagyarország föltette digitális felületére az 1989-es interjú hangfelvételét, amelyet fényképekkel is tarkított - például Farkas Zoltánéval és Orosz Józsefével. Mindkettőjüket ismerem, és a hangjukat is fölismerni véltem. Egyelőre tehát komolyan venném Enyedi zárójelbe tett kérdőjelét, amíg be nem jelentkezik valaki a két (vagy három) érintett újságíró közül, és el nem dönti a kérdést.

Pályakezdő újságírók tanáraként mégse beszélném le tanítványaimat arról, hogy elfogadják a politikusok közeledését. Óvatosságot ajánlanék nekik persze, mert sosem lehet tudni, hogy a másik nyilvános szakma képviselői mikor verik át őket. Egyúttal felidézném az író-publicista, néhai Bertha Bulcsu látnoki mondatát. 1993. december 18-án, a Napló című veszprémi napilapban imigyen jellemezte az információra éhes újságíró dilemmáját: „Ha a hatalomhoz túl közel megy, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.”