A tegnapi jegyzetben volt egy idézet, amelynek hitelességét ugyan senki sem vonta kétségbe, mégis pontosítanám. Újra meghallgattam a Kósa Lajossal készített interjút, amely azóta országos hírré lett a nyilvánosságban, és rájöttem, hogy a debreceni polgármester valójában ezt mondta az RTL Klub munkatársának: „Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?” A ’pozitívan’ helyett a ’jót’ használtam, talán azért, mert ösztönösen magyarítom az idegen szavakat. Ami nem is lett volna baj, ha mellőzöm az idézőjelet.

Azt viszont nincs okom pontosítani, amit az egyik kommentelő tett szóvá. Mondván, hogy bár joggal ekéztem a Fidesz-politikust, de ha szocialista vagy liberális lett volna, bezzeg hallgatnék, mint hal a szatyorban. A hozzászóló bizonyára nem olvassa rendszeresen ezt a rovatot, mert ha figyelemmel kísérné, tudhatná, hogy a politikusok kérdésiszonya nálam korántsem pártfüggő. Szeptember elején például azt írtam meg, hogy Kálmán Olga az ATV Egyenes beszéd című műsorában tizenhatszor tette föl ugyanazt a kérdést Tóbiás Józsefnek, az MSZP pártigazgatójának. Sőt, a számítógép merevlemezén van egy fájl, amely legalább száz hasonló esetet tartalmaz. A példatárban a politikai paletta minden színárnyalata képviselteti magát.

A jelenség mögött az rejlik, hogy a magyar politikusok félreértik az újságírókat és a nyilvánosságot. Szemléletüket Kósa Lajos kristálytisztán fogalmazta meg az említett interjúban: „Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok.” Ez azonban nem egészen így van. Az újságírók jogkövető állampolgárként elismerik persze, hogy választott képviselőinknek, a parlamenti és önkormányzati politikusoknak joguk van törvényeket, rendeleteket hozni. A politikusoknak pedig el kéne ismerniük, hogy az újságírók a nyilvánosságot képviselik, ezért joguk van indoklásra buzdítani, kényszeríteni, kérni, késztetni, noszogatni, nógatni, ösztönözni, sarkallni, serkenteni, sürgetni, unszolni a döntéshozókat.

Ha tehát a debreceni önkormányzat bezárta a régió egyetlen anyatejgyűjtő állomását, akkor joga volt ehhez. De ha a nyilvánosság tévéhíradót tudósító képviselője azt firtatja, hogy miért, a döntésért felelős polgármesternek nincs más dolga, mint válaszolni a kérdésre. Vajon az immár országossá terebélyesedett botrány nyomán a polgármesterek, helyi és országos politikusok levonják-e a nyilvánvaló tanulságot?