A véletlen úgy hozta, hogy tegnap két volt miniszterelnök is szerepelt az egyik televízióban. Még véletlenebb, hogy akadt egy-egy félreszólásuk, amely azonban nem is olyan ritka azok körében, akik rögtönöznek a nyilvánosság előtt.

Gyurcsány Ferenc azt az ellentmondást feszegette a maga laza módján, hogy a magyar társadalomban még mindig több az Orbán-rendszerrel elégedetlen választópolgár, bár rossz közérzetüket egyelőre képtelenek az ellenzéki pártok kormányváltó erővé formálni. Országot járva szinte csak olyan emberekkel találkozik, „akik azt mondják: essen rám a terépcsecső - itt egy pillanatra zavarba jött, majd néhány másodperc múlva kivágta magát a retorikai kelepcéből -, cseréptető, ha még egyszer a Fideszre szavazok.” De ha már lúd, legyen kövér; nem cseréptető, hanem tetőcserép. A cseréptető nem nagyon szokott leszakadni, a tetőből inkább csak egy-egy cserép hullik alá. Mással is megtörténik, hogy fölcserélődnek a választott szó elemei.

A bocsánatos vétket meg se említeném, ha Bajnai Gordon a maga szürkébb modorában nem vesézte volna ki az Orbán-rendszert. Felhánytorgatta neki, hogy gátolja az úgynevezett áfacsalás kivizsgálását, és az okot is meglelte: „Vaj van a kormány füle mögött.” Nocsak, ez már nem is félreszólás, hanem szóláskeveredés. Az egyik közmondás a „Vaj van a fején.” Abból fakad, hogy az egyszeri polgár vajat vásárolt a piacon, és mert tele volt mindkét keze, a fejére tette, a kalapja alá. Így ballagott haza, csakhogy hét ágra sütött az a fránya Nap, és megolvadt a vaj - lecsorgott az arcára. Akinek tehát vaj van a fején, ne menjen a Napra. A másik közmondás pedig ez: „Valami van a füle mögött.” Olyan titok, aminek a mibenlétével még nem vagyunk tisztában, de már sejtjük, hogy az illető rosszban sántikál. Hab a tortán - hogy tartsuk magunkat a politikusok által gyakran használt képes beszédhez -, hogy a kormánynak nincs is füle, legföljebb a kormányfőnek.

A szóláskeveredés két különböző értelmezésű, de hasonló jelentésű mondás zabigyereke. Stílusosan szólva a harmadik miniszterelnök, a jelenlegi nem marasztalható el a retorikai félrelépésben. Önmagát így jellemezte: „Én képekben gondolkodó, képeket könnyen magam elé idéző ember vagyok.” (Magyar Rádió, 2000. október 25.) A beszédírói szívesen adnak a szájába gondosan kimunkált népi mondásokat, amelyeket hibátlanul olvas föl a hívei előtt.