Médianapló

Médianapló - Hányan olvasnak napilapokat?

2013. december 19. 11:12 - Zöldi László

Tegnap este belefeledkeztem egy vastag könyvbe, sokáig maradtam fent, és ma reggel bizony elaludtam. Pedig már-már sikerült kialakítani azt az életformát, hogy hatkor leballagok a földszintre, a postaládából kiveszem az újságokat, kilépek az utcára, betérek az albán pékhez, és veszek egy szelet gombás pizzát. Azóta nem is törték föl a postaládámat, a házbéli újságtolvaj ugyanis később jár dolgozni. Ma én késtem, napilapok nélkül kezdem hát a napot. De ha már így alakult a helyzet, eltűnődöm az újságok olvasottságáról.

 

Azt hiszem, rosszul közelítjük meg a jelenséget. Boronghatunk ugyan, hogy a Népszabadság 385 ezer példányban jelent meg a rendszerváltás idején, és a legutóbbi negyedévben „elérte” a 48 ezret. Azon is, hogy a Népszava 200 ezer példányából 15 ezer maradt, a Magyar Nemzet 200 ezeréből alig több mint 40 ezer. És vajon a Magyar Hírlap miként jutott el a 100 ezertől a nyolcig? A helyzetet jellemezhetjük akár azzal is, hogy a négy országos napilap 8-900 ezer példányban látott napvilágot, a jelenlegi összesített példányszámuk viszont alig haladja meg a 100 ezret. Félő azonban, hogy figyelmen kívül hagyunk egy fontos mozzanatot.

 

Negyedszázada még nem működött nálunk a világháló, a nyomtatott sajtó nem párosulhatott az online-nal. Márpedig egy újság olvasottságát manapság már nemcsak papír alapon érdemes méricskélni. Csakhogy a digitális változat iránti érdeklődés akadályba ütközik, üzleti titoknak számít. Szerencsére akad egy-két kivétel. Az egyik dél-dunántúli lap főszerkesztője kifejtette, hogy az online változat olvasottsága hetenként túllépi a 100 ezret, egyszer még 150 ezer is volt. Napi átlagban tehát tízezer fölött van a digitális látogatók száma. A nyomtatott változat egy-egy példányát 3,6-del szokás beszorozni, ennyi ember lapozgatja a családból vagy a lépcsőházból. Ha 30 ezer példányban jelenik meg a napilap, akkor 120 ezer olvasóval számolhatunk.

 

Információt kaptam egy észak-dunántúli szerkesztőségből is. 180 ezren adják kézről kézre a nyomtatott újságot, és heti 100 ezerre rúg a digitális látogatók száma. Vagyis 200 ezren olvassák a megye egyetlen napilapját. Ha így összegeznénk az országos lapok olvasottságát is, nem halotti jelentést kéne fogalmazni a nyomtatott sajtóról. Figyelembe vehetnénk, hogy a rendszeres olvasók közül sokan nem is lettek hűtlenek az újságjukhoz. Csupán átigazoltak a számítógép képernyőjén elérhető, ingyenes, ráadásul gyorsabb változathoz.     

2 komment
süti beállítások módosítása