Médianapló

Médianapló - A digitális portéka

2013. december 18. 11:04 - Zöldi László

Ma ünnepli ikszedik születésnapját egyik ismeretlen ismerősöm. A neve Beata Glozer. Megnéztem üzenőfalát a közösségi oldalon. Nyugdíjas, a svédországi Malmőben él, és ahogy látom, élő példája Márai Sándor emigráns-közérzetet leginkább kifejező versének, a Halotti beszédnek: „Lehull nevedről az ékezet.” Kézcsókom Miminek, ahogy a többi gratuláló hívja, hál’istennek a becenév magánhangzóiban nincs minek lekopnia.

 

Glózer Mimi rendszeresen véleményezi ama blues-okat, amelyeket föl-fölteszek a közösségi oldalra. Néhány napja például Beth Hart Guilty (Bűnös, vétkes) című dalát, amelyet az amerikai énekesnő egy amszterdami színházban adott elő. Aligha véletlenül bravóztak neki. A holland állam elviseli a drogokat, és az ottani fiatalok tömegélménye a dal témája, amely nem független az előadó előéletéről sem. A whiskyből és kokainból alig tudott kikecmeregni, ma azonban már ott tart, hogy egy érzelmi kapcsolat jóvoltából Joe Bonamassával, a pillanatnyilag talán legmenőbb rockgitárossal együtt készített albumot, ezt jelölték a Grammy-re.

 

Nem volnék újságíró, ha az információt nem fogalmaztam volna meg legalább egy sorban, mellé helyezve a Guilty-t. Erre reagált a svédországi ismerős: „Tetszett - gratula!” Mintha bizony én intéztem volna el, hogy Beth Hart esetleg bevonuljon a könnyűzene halhatatlanjai közé. Aztán eltűnődtem a nyilvánvaló tévhiten, és arra jutottam, hogy van benne igazság. Beleszerettem egy énekesnő érdes, sokszínű hangjába, és abba, hogy három-hat perc alatt képes teljes sorsot megérzékíteni. Gyakran hallgatom, olykor föl is teszem a közösségi oldalra. Magányos lehet műkedvelő ismeretterjesztő tevékenységem, ha észrevette egy keresőprogram. Azóta érkeznek a digitális Hart-küldemények.

 

Ízelítőt kaptam legújabb, díjgyanús albumából. Továbbá a menedzsmentje elküldte másik kedvenc blues- énekesnőm, a nemrégiben meghalt Etta James klasszikus számának, az I’d Rather Go Blind-nek általa énekelt változatát, valamint egy teljes ZZ Top-koncertet is. A keresőprogram buta. Nem tudja, hogy gőzöm sincs a könnyűzenei újságírásról, csupán azért hallgatok régi blues-okat, mert mostanában pótolom, hogy a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben nem utazhattam ki nyugat-európai és amerikai koncertekre. Beth Hart-ot is úgy fedeztem föl, hogy egy másik Etta James-számot énekelt.

 

Tanulságos, hogy milyen hatékonyan működik a számítógépes marketing, ha komolyan veszik Néha még a portéka is értékes. 

komment
süti beállítások módosítása