A törvény jogszabálynak is nevezhető. A hatályos médiatörvény tehát jogi keretek közé szorítja a hazai médiában dolgozókat. Csakhogy az újságban, rádióban, tévében, interneten olyasmi is történik, ami jogilag nem szabályozható. Az íratlan törvényt nevezzük erkölcsnek. A szakmai önszabályozásról beszélt Weyer Balázs azon a tanácskozáson, amelyet a budai Millenáris-parkban rendezett tegnap délután a Független Médiaközpont és a Mérték Médiaelemző Műhely.

A Főszerkesztők Fórumának megalapítója felvázolta, hogy milyen az önszabályozás tőlünk nyugatra és keletre. Nálunk a kettő között leledzik, még gyerekcipőben jár, de talán van jövője. A magyar újságíró társadalom politikai, vallási és szakmai szempontok mentén tömörült ugyan tucatnyi szervezetbe, mégis képes volt kidolgozni a közös erkölcsi alapelveket. Ezekre már lehetne építeni az önszabályozást, amelyet azonban természetszerűleg más nézőpontból látnak például az újságírók és a szerkesztők, a bloggerek és a kommentelők. Miközben hallgattam a továbbgondolásra késztető helyzetelemzést, azon tűnődtem, vajon mennyi maradna a 228 paragrafust tartalmazó médiatörvényből, ha kigyomlálnánk belőle azokat a passzusokat, amelyeket fölösleges volt beleírni. A fele? A harmada? Vagy még annyi sem?

Tulajdonképpen logikus, hogy a nyilvánosságot korlátozó jogszabály a nyilvánosság kizárásával készült. De ha valamilyen csoda folytán az országgyűlési képviselők utólag megkérdeznék a nyilvánosság képviselőit, és elvégeznénk a rostálást, vajon mi maradna a túlszabályozottságra alapított médiahatóságból? Vajon szélnek eresztenék az apparátus harmadát, felét?  Vajon az adófizetők pénzéből mennyit spórolhatnánk meg? (Weyer szerint Nyugat-Európában az önkorlátozásra hajlamosabb állam finanszírozza az önszabályozást vállaló médiaszervezeteket, amelyek azonban kínosan vigyáznak arra, hogy a támogatás mértéke ne lépje túl a költségvetésük negyven százalékát. Ez függetlenségük egyik záloga.)

Fél nappal a hallottak után az is motoszkál a fejemben, hogy a tisztességes önszabályozáshoz demokratikus társadalmi berendezkedésre volna szükség. Ennek vajon adottak-e nálunk a feltételei? Mert ha esetleg nem, akkor könnyen kialakulhat az úgynevezett Kácett-jelenség. A szögesdróton kívül állnak a fegyveres őrök, és nézik, hogy a csíkos ruhás, de jól táplált kápók ütlegelik a csontig soványodott fogolytársakat.