Hetek óta húzom-halasztom ezt a jegyzetet. Olyan embert kéne elmarasztalni, aki a kedvenc színészem. A népszerű Rudolf Péter zseniális a képernyős rögtönzésekben, ráadásul filmkritikus koromban is csupa jót írtam kesernyés kamasz-szerepeiről. Megtestesedvén pedig belenőtt a rendezőségbe, például Üvegtigris-sorozata kultuszfilmnek számít a fiatalok körében. Nemrégiben forgatta a Kossuthkifli című tévésorozatot, s miközben vágja, nyilatkozgat is a kosztümös, XIX. század közepén játszódó vállalkozásról.

Egyetlen apró mozzanatról azonban úgy hallgat, mint hal a szatyorban. Pedig van néhány kíváncsi és elkeseredett ember, aki a válaszára vár. Szeptemberben tíz napot forgatott Kőszegen, hogy a történelmi levegőjű épületek között adja vissza az 1849-es szabadságharc hangulatát. Ám ehhez változtatnia kellett a Jurisics-téren. El kellett tüntetni a villanyvilágításról árulkodó kandelábereket és a kopogó járólapokat. A stáb erre fogadott föl helybéli vállalkozókat, akiknek az emberei le-, majd a forgatás után visszaszerelték a kandelábereket, a járólapokat pedig oda szállított homokkal fedték el. A gyártásvezető szerződést kötött velük, a kiállított számlákat megkapta, a fizetési határidő október elején járt le.

Se kép, se hang, már a produkció telefonját sem veszi föl senki. A kárvallott vállalkozók a megyei napilaphoz fordultak, és azóta se látom a Vas Népe hasábjain, hogy a fizetésben elmaradt rendező tiltakozott volna, netán elismerné a helyi nyilvánosság előtt, hogy lógnak 1,2 millió forinttal. Tudom persze, hogy a mai magyar filmgyártás szűkölködik a költségvetésben, bár speciel ez a Kossuthkifli című Fehér Béla-regény tévéváltozatára nem vonatkozik. A stáb kapott rá különböző forrásokból, köztük a mi adónkból is 740 millió forintot. Elismerem, hogy ez az összeg nem túl sok egy mégiscsak hatrészes és kosztümös sorozat elkészítésére, de talán telne belőle a kőszegi vállalkozók kifizetésére.

A kínos ügyet azért hozom szóba, mert az utóbbi években elterjedt egy nem kívánatos jelenség. Tehetséges emberek annak tudatában vállalnak vezető - és jól fizető - szerepet állami szervezetekben, magáncégeknél és művészeti produkciókban, hogy megdolgoztatják ugyan a munkatárasaikat, de nem biztos, hogy ki is fizetik őket. Szomorú volnék, ha kedvenc színészem, Rudolf Péter is csatlakozna hozzájuk. Vagy csak azért hallgat, mert már rögtönözni sincs kedve?