Gréczy Zsoltot sokan azonosítják Gyurcsány Ferenc szellemiségével. Holott mielőtt a volt (akkor még aktív) miniszterelnökhöz szegődött volna kommunikációs mindenesnek, elismert újságíróként dolgozott. Vagy másfél évtizede szerkesztette is a kézirataimat, s bár csupán egyszer-kétszer találkoztunk, korrekt kollégát ismertem meg benne. Nyugodtsága, kiegyensúlyozottsága nem igazán illik a Demokratikus Koalíció elnökéhez, de talán éppen eltérő tulajdonságaik miatt van szükségük egymásra.

Most a feltörekvő ellenzéki párt szóvivője, és épp a szocialistákkal, jelesül Botka László választmányi elnökkel vitatkozik. A konfliktus úgy foglalható össze, hogy Botka szerint az MSZP méltányos ajánlatot tett az együttműködésre, a DK azonban elutasította a felkínált választókörzeteket. A DK-sok másként emlékeznek a tárgyalásra. Gréczynek például van egy erős érve: Botka László nem is volt jelen a sorsdöntő tárgyaláson, ő tehát csak azt mondhatja a nyilvánosság előtt, amit másoktól hallott. A szóvivő viszont ott ült a DK-delegációban, és saját fülével hallotta az ajánlatot, amely szerinte korántsem hatott méltányosnak. A vitát majd eldönti az utókor, ha előkaparja az összes dokumentumot. Engem a purparléból mindössze egyetlen mondat foglalkoztat.

A Hírhatár nevű portálon, ahol a Gréczy-blog megjelenik, tegnap ezt olvastam: „Az MSZP választmányi elnöke szünet nélkül méltányos, és a Demokratikus Koalíció által el nem fogadott szocialista ajánlatról beszél.” Nem igazán értem, hogy mi a baj Botka László megnyilvánulásaival, ha a DK-s blogger is elismeri, hogy a választmányi elnök méltányosan viselkedik. Ja, hogy kitett egy vesszőt, amely megváltoztatja a mondat értelmét?  Ízlelgessük csak vessző nélkül! Íme: ’Az MSZP választmányi elnöke szünet nélkül méltányos és a Demokratikus Koalíció által el nem fogadott szocialista ajánlatról beszél.’ Így már egészen más. Így már van értelme a szocialista politikus szelíd meghazudtolásának.

A látszólag jelentéktelen ügyből két tanulság adódik. Az egyik, hogy ha két mondatrészt kapcsol össze az ’és’, nem kell kitenni a vesszőt. (Ebben az esetben erről van szó.) Ha viszont az összetett mondatban két tagmondatot köt össze, akkor ki kell tenni - de csak akkor kell kitenni. A másik tanulság pedig az, hogy hiába érvel valaki hatásosan az igaza mellett, ha nyelvtani bizonytalansága miatt az okfejtése visszájára fordul.