A közösségi oldalon vita alakult ki Gyurcsány Ferenc egyik mondatáról. A volt miniszterelnök azt fejtegette, hogy amikor az MSZP elnöke volt, olyan dolgok történtek körülötte, amelyekről „jobb, ha nem tudunk”. Cs. Kádár Péter tudatában az idézőjelbe tett szavak szállóigévé álltak össze, Bodonyi Anikó inkább szólásmondásnak tartja őket, és ezt is hozzáfűzte: „Így rémlett egyetemi tanulmányaiból: közmondás, szólásmondás, szállóige.” Ugyanattól a debreceni professzortól hallottuk a felsorolást, és néhány évtizeddel később talán sikerül is tudatosítanom a mondások közti kapcsolatot.

1895-ben Alexander Bernát filozófus írt egy tanulmányt a szállóigékről, vagy akkori helyesírással a szálló igékről. Szerinte „A nép szálló igéi a közmondások.”, illetve „A művelt emberek közmondásai a szálló igék.” Erre építette föl az okfejtését, amelyben helye van a szólásmondásnak is, én azonban az egyszerűség kedvéért mellőzném a felsorolásból a harmadik elemet, mert a maradék kettő közti ellentmondást egy művelődéstörténész már feloldotta. 1901-ben Tóth Béla ezzel kezdte Szájrul szájra című könyvét „A szálló ige ismeretes eredetű szólásmód.” Tovább nem is mennék, ebből is kibontható a lényeg.

Bizonyos mondatok ősidők óta hangzanak el a nyilvánosság fórumain, például az ógörög agórán, a római fórumon, Villon kedvenc párizsi kocsmájában, a polgári társadalom kávéházaiban. A beszélgető emberek idézgetik őket, farigcsálnak rajtuk, elvesznek belőlük, hozzájuk tesznek. A közszájon forgó mondat pedig rövidül, szikárosodik, mígnem a korabeli társadalom egyik közismert tagja szembesül vele, és annyira megtetszik neki, hogy a nevére veszi. (Ahogy Molnár Ferenc a pesti New York kávéházban csekkolta: „Mától kezdve én mondtam.”) Ettől a pillanattól már nem közmondás, hanem szállóige. Különösen akkor, ha az illető személyiség író vagy újságíró, aki képes csattanót biggyeszteni a végére, ami még fogyaszthatóbbá teszi a poentírozott mondatot.

Alexander Bernát és Tóth Béla életében 352 kávéház volt Budapesten. Az idén tavasszal, amikor a nagykörúti járdára kihelyezték a székeket és az asztalokat, 72 utcai kávézót számoltam össze. Tegnap pedig, a gyér napsütésben csak az egyik oldalon tizenhetet láttam a Rákóczi úti saroktól a Nyugati pályaudvarig. Kint ültek a polgárok, iszogattak és beszélgettek - bizonyára a politikáról is.