Az észt eset nyomán vita kezd kibontakozni a magyar digitális sajtóban. Egy baltikumi cég beperelte a talán legolvasottabb hírportált, majd az ügy Strasbourgba került, és az uniós bíróság megállapította a szerkesztőség felelősségét. Föllebbezésre nincs lehetőség, én meg azt firtatom, hogy akkor most mi legyen. Vajon a portálok megelégszenek-e azzal, hogy kikölcsönzik felületüket a legkülönbözőbb véleményeknek, vagy megszűrik a kommenteket? Csupán tárolnak, vagy szerkesztenek is?

A szólásszabadság híve volnék, és az Alkotmánybíróság jogértelmezésének megfelelően azt állítanám, hogy a közszereplőknek többet kell elviselniük, mint az átlagembereknek. Azokat is közszereplőnek vélem, akik nevüket vállalva rendszeresen fogalmazzák meg véleményüket a nyilvánosság előtt, ezért el kell tűrniük a kommenteket, bármilyen indulatosak, otrombák, trágárok, viszolyogtatóak és igazságtalanok is. (Ezzel a napi rovattal magamat szintén a közszereplők közé sorolom.) Felfogásom ellentétes a jelenlegi kormánypárt álláspontjával, amelyet a kétezres évek eleje, az úgynevezett Lex Répássy óta képvisel, és a szólásszabadság meg a személyiségi jog viszontagságos kapcsolatában az utóbbira helyezi a hangsúlyt.

Átmenetet képez L. Simon László véleménye, aki a Magyar Nemzet múlt szombati számában ezt fejtegeti: „Ha letolvajozzák az embert, nem örül, ám ha olyan állításokkal feketítik be, hogy itt meg ott, ezt és azt, ilyen és olyan módon ellopta, indokolt bírósághoz fordulni.” Félő azonban, hogy a vita jelenlegi szakaszában nem a Fidesz-kultúrpolitikus megfontolásra érdemes álláspontja a legérdekesebb kérdés, hanem egy ellentmondás. A tehetősebb portáloknak volna pénzük a kommentek moderálására, mégsem szűrnek. Minél többen kattintanak ugyanis a cikkeikre, annál több lesz a hirdetési bevételük. A szegény portáloknál még prózaibb a helyzet. Nincs pénzük arra, hogy szerkesztő kísérje figyelemmel a kommenteket, és ízlés alapon szűrje ki a legotrombább megnyilvánulásokat.

Bár még nincs kiforrott véleményem a digitális sajtóban pislákoló vitáról, e néhány sor megfogalmazása után kezdek hajlani arra, hogy a szerkesztőségeknek némi részt kéne vállalniuk a felelősségből. Elvégre különböző megfontolásokból ugyan, de betűket engednek a felületükre.