Médianapló

Médianapló - Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz?

2013. szeptember 19. 09:33 - Zöldi László

Tölgyessy Péter a három legjobb politikai elemző egyike. A másik kettő fölé talán az emeli, hogy nem sorolható egyik szekértáborhoz sem. Legföljebb az róható föl neki, hogy liberális konzervatívból konzervatív liberális lett.

 

Már a Bajnai-kormány idején is feltűnést keltett, hogy hetenként szólalt meg a Magyar Rádió 180 perc című hírműsorában. Jelentkezett az Orbán-kormány első hónapjaiban is, csakhogy elfogulatlanul elemezte az új hatalom berendezkedését, le is állították - a hazai közszolgálatiság nagyobb dicsőségére. Csupán néhány héttel ezelőtt tért vissza a nyilvánosságba, de nem sikerült berobbannia. Az Origót választotta, terjedelmes esszéje azonban elenyészett a digitális térben. A világhálóról tájékozódók ugyanis rövidebb és kevésbé színvonalas szövegekhez szoktak. Most élőszóban mondta el kikristályosodott okfejtését az InfoRádió stúdiójában. Bennem legalábbis megtalálta a hallgatóságát.

 

A célirányos kérdésekre látszólag kitérően válaszolt. Elnézést kért, hogy messzebbről kezdi, és felvázolta a XIX. és XX. század fordulójáról vagy a két világháború közti Horthy-korszakból kínálkozó párhuzamot. Alapos történelmi és közjogi ismeretekkel hitelesítette a politikai jelenről kibontott összefüggéseket. Huszonöt gondolatát jegyeztem föl, kétpercenként egy jó mondat csúcsteljesítménynek számít az ötvenperces stúdióbeszélgetések történetében. Felkészültségére jellemző, hogy a szintén jó svádájú Gyurcsány Ferenc tíz továbbgondolásra érdemes mondattal vétette észre magát az InfoRádió egyik korábbi adásában.

 

A politikai elemző eszmefuttatása azért hatott rokonszenvesnek, mert tőlem függetlenül fogalmazta meg, amit kevésbé kiforrott fogalmi apparátussal én is pedzegetek ebben a rovatban. Ezt mondta például: „A két oldal között messze nincs olyan különbség, mint amit állítanak.” Vagyis a bizonytalan szavazók bőrükön érzik ugyan az Orbán-kormány intézkedéseit, még sincsenek meggyőződve arról, hogy a torzsalkodó ellenzéki elit jobban vezetné az országot. S bár nem tartja lefutottnak a jövő tavasszal esedékes választást, az egyik mondatára fölkaptam a fejem: „Orbán második ciklusa nehezebb lesz, mint az első.” Az 1998-2002 közti kormányzást is beleszámítva már a harmadik ciklus ígérkezik, de értem, hogy Tölgyessy Péter mire gondolt.      

1 komment
süti beállítások módosítása