Szöget ütött a fejembe, amit tegnap pedzegetett az egyik kommentelő. Feladta a labdát azzal, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként „soha… nem adott jobboldalhoz tartozó médiaszemélyiségnek interjút”, ezt ugyanis könnyű volt cáfolni. Ettől azonban a kérdés még kérdés maradt. A magam szavaival úgy fogalmaznám meg, hogy aki a rendszerváltás óta kormányt irányított Magyarországon, vajon „lereszkedett-e” azokhoz a szerkesztőségekhez, amelyek például interjút kértek tőle.

Dokumentumtáramban föllelhető a válasz. Található benne vagy ötezer idézet Antall Józseftől, Boross Pétertől, Horn Gyulától, Medgyessy Pétertől, Bajnai Gordontól, leginkább pedig a digitális sajtóban is otthonosan mozgó Gyurcsány Ferenctől és Orbán Viktortól. Feltételezhető a röpke áttekintésből, hogy hivatali idejükben a miniszterelnökeink több-kevesebb rendszerességgel hajthatták el az ellenzéki újságírókat. Az idézeteknek mintegy tíz százaléka származik más értékrendszert valló médiumokból, körülbelül harminc százaléka világnézetileg besorolhatatlan újságokból és műsorokból. A maradék kétharmad úgynevezett „baráti” médiaszemélyiségek (két lábon álló mikrofonállványok) segítségével látott napvilágot.

A magyar miniszterelnökök ritkán mozdulnak ki a hatalom védte bensőségességből. A jelek arra utalnak, hogy jobban érzik magukat alákérdezős újságírók társaságában. Nincs ebben semmi meglepő. Ha valaki a hazai nyilvánosság első számú kedvezményezettje, kedvére válogathat a beszélgetőpartnerek között. Lássuk be, nem a felvágott nyelvű újságírókat keresi, akik esetleg kínos, kényelmetlen kérdéseket tesznek föl neki, titokzatos döntések hátteréről faggatják. Az efféle távolságtartást emberileg megértem, szakmailag azonban fájlalom. Olyan ellentmondás fakad belőle, amelyet eddig egyetlen rendszerváltás utáni miniszterelnöknek sem sikerült feloldania.

Ha ugyanis kormányfőként megszokták az alákérdezést, akkor hivatali idejük előtt és után, tehát ellenzéki politikusként sem föltétlenül keresik a más értékrendszerű médiaszemélyiségek társaságát. Tudják magukról, hogy elszoktak az igazi kérdésektől. Mindebből következik, hogy az a hagyomány, amely régóta jellemzi a magyar sajtót, nemhogy visszaszorult volna, hanem még virágzásnak is indult. Kormányzati és ellenzéki oldalon is fölerősödött a lejbzsurnalizmus, a politikának alávetett újságírás, amelynél kevés kártékonyabb jelenség van a nyilvánosságban.