Kedvelem Bächer Iván tárcáit. Ennek oka, hogy a tárca az egyetlen sajtóműfaj, amelyben az újságíró egyes szám első személyben vallhat magáról anélkül, hogy visszatetszést keltene az olvasóban. Ezeknek az írásoknak hangulatuk van, sejtelmesek és szókimondóak, egyéniek és általánosítható tanulságot sugallnak - jól hatnak a hajtás alatt, többnyire keretbe zárva. Hozzáadott értéket jelentenek a sajtóban, cizellálják a befogadó lapot. S mert mások is kedvelik a Bächer-tárcákat, sokáig nem értettem, miért jelenik meg viszonylag ritkán a szerző.

Most már pedzegetem, hogy valószínűleg azért, mert az újságírók és a szerkesztők képtelenek a számítógép képernyőjére pötyögtetni a vezetéknevét. Található ugyanis benne egy umlaut. A sajtóban dolgozók közül egyre kevesebben tudnak németül, holott néhány évtizeddel ezelőtt még a legtöbb nyomdászati szakkifejezés ebből a nyelvből örökült át. Én például a lead helyett mind a mai napig kopfot mondok, és ha egy gépelt oldalnyi kéziratot kérek valamelyik szerzőtől, ösztönösen egy flekkről beszélek. Márpedig az évszázadokon át nálunk legismertebb idegen nyelv sajátossága, hogy ékezetesek a magánhangzói: az ’ä’, az ’ö’ meg az ’ü’.

Ivánnak az a pechje - nocsak, már megint egy német kifejezés -, hogy nevében a Bach (patak, csermely) az alapeset, de ha más esetbe tesszük, az a fránya ’a’ óhatatlanul ’ä’-vá alakul át. Egyébként Behhernek kell ejteni, ám ha Bechernek írnók, merőben mást jelentene: poharat, csuprot, kupát. Szegény Bächer most is hogy megjárta.  A Napló című veszprémi újság tegnapi tanúsága szerint Gyenesdiáson, egy magyar-francia művészpár kiállítását nyitotta meg, és a tudósító hiába alélt el a gyönyörtől, hogy egyik kedvenc írója tisztelte meg ékes szavaival az összejövetelt, kétszer is ékezet nélkül írta le a nevét - Bachernek. Van ilyen, talán nem is kéne ügyet csinálni belőle. Csakhogy a szerkesztőségben sem akadt senki, aki elmondta volna az újságírónőnek: ha a billentyűzeten lenyomja az Alt Gr-t, és hozzáüti az ’a’-t, akkor a képernyőn kirajzolódik az ’ä’.

A magyar sajtótörténet fintora, hogy miközben a szakmai nyelvből kikoptak a német kifejezések, a média nyomtatott részét leginkább német befektetők privatizálták. A veszprémi újságot például egy esseni cég. Még az a szerencse, hogy a nevében nincs umlaut.