Médianapló

Médianapló - Kommunikáció vagy újságírás?

2013. július 30. 10:43 - Zöldi László

Ha az országgyűlési ülések jegyzőkönyvét böngésszük, szokatlan „nagykoalíciót” fedezhetünk föl. A kommunikációs oktatást a választópolgárok parlamentbe küldött képviselői idestova két évtizede szapulják. Korábban nem tehették, mert csak 1993 óta szerepel a felsőoktatási kínálatban. Régóta keresem az elmarasztalás okát, de most talán megleltem.

 

A tegnap egyetértőleg idézett oktatáskutató, Polónyi István azt is fejtegette a Népszabadságban, hogy az „Újságíró-, jogász- vagy közgazdászpályára kevés az esélyük.” a szegényebb családok gyermekeinek. Ebben is igaza van. De vajon a kommunikáció és médiatudományt miért azonosítja az újságírással? Az idő múlásával ugyanis a kommunikáció oktatása egyre kevésbé azonos az újságírók képzésével. Elismerem, hogy a magánstatisztikám nem lehet mérvadó, mindazonáltal négy és ötezer közé tehető ama diákok száma, akikkel találkoztam az állami felsőoktatásban. A legtöbben nem azzal a szándékkal jelentkeztek, hogy újságíró legyen belőlük. Inkább médiaszemélyiségek szerettek volna lenni, akik látszanak a képernyőn, jókat mondanak, és sokat keresnek. Egyszóval celebek.

 

Aztán szemináriumokon kezdték kapizsgálni az újságírást, és közülük minden negyedik kacérkodott azzal, hogy a nyilvánosság képviselőjeként képzeli el az életét. Ebből a diploma megszerzése után annyi lett, hogy már csak minden hatodik helyezkedett el valamelyik szerkesztőségben. (A többiek a kommunikáció egyéb válfajait választják. Nem is olyan régen volt belőlük harminchét, mára maradt tizenöt.) Sok újságíró-tanítvánnyal tartom a kapcsolatot, és az a benyomásom, hogy néhány évnyi gyakorlat után, úgy harminc körül már csak minden tizedik ver gyökeret a szakmában.

 

Mindezt persze nem tudják a politikusok. Ők abban alkotnak „nagykoalíciót”, hogy pártállástól és világnézettől függetlenül azonosítják a kommunikációt az újságírással, sőt a közkeletű félreértést még szavazataikkal is szentesítik. Egy oktatáskutató viszont szakembernek számít. Polónyi István bizonyára százszor többet tud a magyar oktatáspolitikáról, mint én, de minapi megnyilatkozásában akaratlanul is közös nevezőre került a felületesen általánosító, rosszul beszélő, olykor kifejezetten beszédhibás és nyelvhelyességi gondokkal küszködő politikusokkal. Azokkal a közéleti személyiségekkel, akik a nyilvánosságtól való félelmüket verik le a jobb sorsra érdemes kommunikáción.                

komment
süti beállítások módosítása