Tegnapi jegyzetem körül vita bontakozott ki. Eddig csaknem hétezer-ötszázan kattintottak rá, és száznál valamivel több kommentet jelzett a számítógép. Az álneves értelmezők jól elvannak egymással, egyetlen akadt, aki velem foglalkozik. A hozzászólása alapján szakmabelinek látszik, szerinte a „bizonyításra használt” érvrendszer „gyenge lábakon áll”. Véleményét azonban kulturáltan fejti ki, érdemes vitatkozni vele.

Azt állítja, hogy a trafikmutyit firtató digitális közvélemény-kutatás azért jelzi a nemzeti dohánybolt-hálózat elutasítását, mert az öt dunántúli napilapot működtető cég, a Pannon Lapok Társasága „inkább baloldali értékrendet vall, amivel inkább baloldali olvasókat tud mozgósítani”. Fölteszi a kérdést, ha „a „nol.hu-n a 90 százalék kormányváltást akar, az vajon a valós erőviszonyt jelzi?” Számomra ebből az okfejtésből az következik, hogy a Zalai Hírlapot, a Vas Népét, a Veszprémben szerkesztett Naplót, továbbá a Fejér Megyei Hírlapot és a Dunaújvárosi Hírlapot a baloldalon helyezi el. Én ezt másként látom.

A sajtóban kétségkívül kirajzolódik egy politikailag tömbösödött laptípus, amelyhez bal-, illetve jobboldali elkötelezettségű újságok sorolhatók. Könnyű megkülönböztetni őket a bulvárlapoktól, amelyek a politikának csupán a szenzációs (leginkább az övön aluli) részét érzékeltetik. A két laptípus között foglalnak helyet a megyei újságok, amelyek abban hasonlítanak egymásra, hogy igyekeznek távolságot tartani a politikától. A legtöbb megyében egyedüli napilapként jelennek meg, és nem engedhetik meg maguknak a politikai részrehajlást. Erre háklis a külföldi tulajdonos, aki tisztában van azzal, hogy ha a szerkesztőség egyik vagy másik oldalra állna, a háttérbe szorítandó táborhoz kötődő vállalkozók nem hirdetnének az újságjában.

Ezzel magyarázom a megyei lapok óvatosságát, ezért nem öröm publicistának lenni egy vidéki szerkesztőségben. Ám arra ügyelnek a szerkesztők, hogy ami az olvasókat érinti, azt ne hagyják figyelmen kívül. Kommentelő vitapartnerem a pannon lapokban kevés publicisztikát olvashatott a nemzeti dohánytörvényről, a dohánybolt-pályázatokról annál többet. Megjelent bennük, hogy a négy dunántúli megye városaiban hány koncesszióra lehetett pályázni, és táblázat tartalmazta a nyertesek nevét. S mert egy kisvárosban mindenki ismer mindenkit, a helybéli olvasók kikövetkeztethették, melyik győztes tekinthető a kormánypártok „csókosának”. Ez szerintem nem politikai elkötelezettség, hanem olvasóbarát újságírói tevékenység.