Egyik téma szüli a másikat. Egy tegnapelőtti komment nyomán eszembe jutott a Nemeskürty-jelenségről negyedszázada írott könyvem, tegnapi jegyzetemről pedig egy békéscsabai látogatás. 1989 szép, verőfényes őszén a monográfia alanyával író-olvasó találkozóra utaztunk. A helybéli színház előtt megkérdeztem egy hetven és nyolcvan közötti, fejkendős nénit, vajon merre találjuk a megyei könyvtárt. Ő elmagyarázta, majd beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy Jaminából mi hozta a város központjába: „Tágyeme na városházu, zaplatyi adóhátralék.”

Napok óta fokozódó érdeklődéssel böngészem a Gazdák, iparosok, kereskedők a XX. századi Békécsabán című kézikönyvet. Több egy lexikonnál. Szerkesztője, Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatója, maga is tősgyökeres csabai, egy virágkertész família sarja. Évfolyamtársam volt az egyetemen, így kaptam tőle tiszteletpéldányt. A szép kiállítású kötetből kiírtam néhány jellegzetes nevet: Ancsin, Boskó, Cservenák, Gaika, Hrabovszky, Hricsoványi, Hudák, Hugyecz, Hursán, Kolimár, Kraszkó, Kruchió, Marik, Paulik, Szaszák, Szlancsik, Timkó, Tomka, Uhrin, Valach, Vlcskó, Vraukó, Zlehovszky, Zsilák. Viselőik nem biztos, hogy Árpád apánkkal érkeztek a vereckei szoroson át. Bizony tót atyafiak ők, a jelző mikszáthi értelmében, akik a XVIII. században alapították meg Békéscsabát, amely csak a XX. században vált várossá.

Az adatokban gazdag szócikkekből kiviláglik, hogy ezek a családok milyen szívósan dolgoztak. Tagjaik fokozatosan lépkedtek fölfelé a helyi hierarchiában, mire a nevük közismert, a portékájukat eladni képes márkává lett. Itt van például a hét szócikkel csúcstartó Vlcskó-család. Volt közöttük úri szabó és férfi szabó - vajon mi a különbség? -, autókárpitos és fényező, kocsigyártó, bádogos, vas- és fűszerkereskedő. Ketten közülük magyarosítottak. Alighanem azok váltak meg az eredeti nevüktől, akik alkalmazottak lettek valahol, például egy hivatalban, és azok tartották meg, akik ragaszkodtak az önálló iparhoz, és ami ezzel együtt jár: a piacon bevált márkanévhez.

Házi könyvtáramban akad néhány helyi lexikon, amely inkább az adott település értelmiségi rangra emelkedett lakóinak állít emléket. Alkalomadtán haszonnal forgatom őket, mégis többre becsülöm ezt a csabai kézikönyvet. Kirajzolódik belőle, hogy mielőtt a gazdálkodó, iparos, kereskedő, tehát több lábon álló család egyik sarja diplomát szerzett volna, milyen szokásrendszerből és munkakultúrából lépett tovább.