Médianapló

Médianapló - Gyurcsány beszél az övéihez

2013. június 17. 11:18 - Zöldi László

Azt írja a Hírháttér Online, hogy Gyurcsány Ferenc élete „alighanem legjobb beszédét” mondta el tegnap. Az ’alighanem’ megengedi a mérlegelést, mégsem élnék vele. A volt miniszterelnök csakugyan kitűnő, hatásos, továbbgondolásra ingerlő beszédet mondott egyik elődje, Nagy Imre Orsó utcai házánál.

 

Amikor a budai Hűvösvölgyben laktam, gyakran elautóztam a kertes villa előtt, és bár a részletei már homályba merültek, az a benyomásom, hogy túl sok ember nem fér el az utcai kiöblösödésben. A Demokratikus Koalíció fürge honlapján megnézhető az alkalmi színpad, és bár nem látható a közönség, csupán a tetszésnyilvánításait hallani, a tapsokból kisejlik, hogy legföljebb néhány száz rokonszenvező lehetett a helyszínen. Mindazonáltal többen voltak, mint az őszödi kormányüdülő konferenciatermében, ahol Gyurcsány az MSZP-frakció előtt mondta el azt a másik beszédet, amelyet sokan a legjobbjának tartanak. Nem mennék bele az összehasonlításba, annyit azonban állítok, hogy van különbség a két szónoklat között.

 

2006 májusában miniszterelnök volt Gyurcsány Ferenc, és választási győzelem után, zárt körben beszélt a szocialista honatyákhoz és honanyákhoz. Most viszont választási vereség után, egy másik, ráadásul kicsiny párt, a Demokratikus Koalíció vezetőjeként beszélt túlnyomórészt idősebb évjáratú rajongókhoz - korlátozott nyilvánosság előtt. A korlátozottság még akkor is igaz, ha a videofelvétel hozzáférhető az egyik közösségi oldalon, és bizonyára látták-hallották néhány ezren. Van még egy különbség - nem is annyira a két beszéd szenvedélyessége, mint inkább a két megszólalás körülményei között. Akkor a legerősebb parlamenti párt elnökeként csak szűk körben, de nem föltétlenül az övéi között lehetett őszinte a miniszterelnök. Most viszont, egy kis párt elnökeként szinte kizárólag az övéi között szólalt meg, és megengedhette volna magának akár a legnagyobb nyilvánosságot is, ha a vezető kormánypárt kölcsönzött volna neki médiafelületet. (Miért tette volna?)

 

Sosem vontam kétségbe Gyurcsány Ferenc retorikai képességeit, a sors iróniája azonban, hogy ellenzéki politikusként, a hatalomra jutás reménye nélkül sokkal inkább kifuthatja szónoki formáját, mint hét évvel ezelőtt, az államrezon képviselőjeként. Ezt azért nem árt figyelembe venni, ha meghallgattuk a látszólagos rögtönzéseiben is végiggondolt beszédet, majd kiszabadultunk a hatása alól.        

komment
süti beállítások módosítása