Bitó László a magyar szellemi élet egyik legérdekesebb alakja. 1956-ban hagyta el az országot, az Egyesült Államokban telepedett le, orvos-kutató lett, és az egyik szembetegség gyógyszerét kísérletezte ki, majd neves professzorként ment nyugdíjba. Aztán fogta magát, és Fülöp-szigetekről való gyönyörű feleségével Budapestre költözött. Azóta könyveket ír, leginkább izgalmas Biblia-értelmezéseket és regényeket.

Most küldött egy meghívót, az Ünnepi könyvhétre jelenik meg Örökség című kötete. Ha kimegyek a Vörösmarty-térre, szívesen dedikál egy tiszteletpéldányt. Kedvessége lekötelez, hadd viszonozzam azzal, amihez konyítok. Idestova negyedszázada gyűjtöm a szállóigéket, és van egy fájl, ahol azokat a mondatokat dokumentálom, amelyekkel még volna munka. Nem tekintem a sajátjaimnak őket, mert ha átalakítom valamelyiket, eljuttatom a szerzőnek, és ha magáénak tekinti a változtatást, akkor nevén jegyzem be a szállóige-válogatásba. Lacinak április 15-én jelent meg egy érdekes eszmefuttatása a Népszabadságban, és az egyik mondata így hangzik: „Az ’akinek-semmije-sincs-annyit-is-ér’ Fidesz által már rég leírt népesség rőzseszerzését nem érinti a csökkentett rezsi.”

A gondolatban van egy zseniális felismerés; a szerző szójáték keretében hozza össze a hasonló hangzású rőzsét és rezsit. E módszert nagyon szépen elemezte a szállóige-irodalom két legjelentősebb kutatója, a magyar Alexander Bernát és az olasz Umberto Eco. Igen ám, de félő, hogy az ’akinek-semmije-sincs-annyit-is-ér’ lázárjánosi kiszólása nem mindenkinek ugrik be, márpedig a szállóigének közérthetőnek és egyszerűnek kell lennie. Én elhagynám, illetve a népességet behelyettesíteném a szegényekkel. Sőt, még a rőzseszerzést is pontosítanám. A szerezni kétségkívül azt jelenti, hogy pénz nélkül teszünk szert valamire, a rőzsét (a fáról leesett gallyakat) azonban inkább szedni szokták azok, akiknek nem telik tüzelőre.

Így fogalmaznám át a szállóige-gyanús eszmefuttatást: ’A Fidesz által leírt szegények rőzseszedését nem érinti a csökkentett rezsi.’ Nézem innen, nézem onnan az átalakított mondatot. Mérlegelés közben átfut az agyamon - kedves Bitó Laci, talán megbocsátod a szójátékot -, hogy akkor volna igazi szállóige, ha a rezsi és a rőzse hasonlóságára építő írót nem Lászlónak hívnák, hanem Rezsőnek.