Tibort a főiskola levelező tagozatán ismertem meg. A tantárgyam iránti érdeklődését az motiválta, hogy egy északkelet-magyarországi kisvárosban közéleti funkciót tölt be, és a nyilvánosság minden csínját-bínját meg akarta tanulni, hogy egyszer majd polgármester lehessen. Azóta érdekel a véleménye, és már az is megtisztelő, ha csak kérdez.

Néhány napja azon tűnődtem, hogy mi lesz, ha a kormány esetleg megadóztatja a reklámbevételeket. Tibor fölfedezte, hogy a jegyzet megjelent az Index felületén, és megkérdezte: „Azt lehet tudni, hogy ez nagyjából hány százalékkal dobta meg a látogatók számát?” Türelmet kértem tőle, hogy utánanézhessek a részleteknek, volt azonban még egy ok, hogy ne válaszoljak azonnal. A Sarc vagy harakiri? című blogot nem reggel tették föl az ország talán legolvasottabb digitális felületére, hanem délután, amikor még a legtöbb internetező dolgozott. A tájékozódásnak akkor jött el az ideje, amikor hazamentek. Egy grafikon meg is mutatja, hogy a jegyzetet este hat és tíz között olvasták a legtöbben. Ráadásul az okfejtésem másnap délelőtt is fent maradt a portálon, ezért jöttek még hozzá olvasók.

A Médianapló közvetlenül két digitális felületen lát napvilágot: a Facebook üzenőfalán és a Kultúrszalon nevű nyíregyházi portálon. Ez napi néhány száz olvasót jelent, ötszáznál többet és ezernél kevesebbet. Az olvasottságot akkor „dobja meg” valami, ha mások is fölfigyelnek egyik-másik jegyzetre. Például a Mandiner, amelynek van egy Média című rovata, illetve az Index, amely időnként összeállítást közöl a médiához kötődő írásokból. Az USL-számokból pedig kiderül, hogy a legutóbbi 31 napban melyik volt a 250 leglátogatottabb blog-bejegyzésem. (A keresőprogram minden közvetítő felületről összeszedi az olvasottsági adatokat.)

Májusban öt Médianapló-jegyzetet közölt a két nagy portál, és a sok aprósággal együtt érdekes lista rajzolódik ki. A trafikbotránnyal foglalkozó blog 4332 olvasót könyvelhet el, ama bizonyos reklámadóról írott 2053-at, az újságbódék ritkulásáról szóló 1645-öt, az internet 20. évfordulójáról megemlékező 844-et, a médiapolitikus Gellért Kis Gábor fejfájára tűzött nekrológ pedig 428-at. Az átlagos olvasottsághoz mért százalékos növekedést nehéz kimutatni, azt viszont tudom, hogy egy hónappal korábban akadt olyan médianapló - egy balatonfüredi iskola egyháziasításáról -, amelyet csaknem kilencezren néztek meg. Ez nem kevés egy szakmai jellegű blog esetében, és több, mint ahányan Tibor kisvárosában élnek.