Médianapló

Médianapló - Hány baloldali kapott trafikot?

2013. május 19. 10:47 - Zöldi László

Mindig érdeklődéssel hallgatom Orbán Viktor péntek reggeli megnyilatkozásait a Kossuth Rádióban. A 180 perc című hírműsorból sokat tudhatni meg a miniszterelnök időszerű nézeteiről és pillanatnyi lelkiállapotáról. Állandó beszélgetőpartnere, Kiss Gábor István legutóbb rákérdezett az úgynevezett trafikbotrányra is. Igazán szép tőle, bár a válasz után már nem feszegette tovább a fejleményeket. Engedtessék meg, hogy segítsek a közszolgálati rádió munkatársának, és folytassam azt, amit megpendített ugyan, de az interjúkészítés lázában elfelejtett befejezni.

 

A kormányfő kifejtette, hogy nincs igazuk azoknak az oknyomozó újságíróknak és ellenzéki politikusoknak, akik valamiféle mutyit gyanítanak a dohányboltok újraelosztása körül. „Én most rákényszerültem arra, hogy belenézzek abba a listába, hogy kik nyertek. Ott százas nagyságrendben vannak baloldaliak.” Majd hozzáfűzte anélkül, hogy fölemelte volna a hangját: „Ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne.”

 

Meggyőzően hangzott, hogy ha akár csak egyetlen baloldali trafik-bérlő fedezhető is föl a talpon maradottak között - és egy bizonyára kimutatható -, akkor a kormány kapcsolt részei nem föltétlenül világnézeti alapon osztották szét a dohánybolti engedélyeket. Mégis ágaskodik bennem az a fránya kisördög, mert felötlik, hogy a végrehajtó hatalom vezetője vajon miként jutott hozzá egy tőle független cég listájához, amelyet ráadásul úgy állítottak össze, hogy saját bevallása szerint is rögzítette a nyertesek politikai rokonszenvét. Orbán Viktor figyelemre méltó kijelentéséről egy Kádár-korabeli vicc jut az eszembe.

 

Szereplői az egymással huzakodó világhatalmak véletlenül éppen tárgyaló vezetői, a korábbi változatban Hruscsov szovjet pártfőtitkár és Kennedy amerikai elnök, a későbbiben pedig Brezsnyev és Reagan. Az egyik megbeszélésen szóba került az antiszemitizmus is, és a szovjet vezető azt bizonygatta, hogy náluk aztán nem utálják a zsidókat. Olyannyira nem, hogy a leningrádi filharmonikusoknál huszonhét zsidó zenészt tartanak nyilván. Majd diadalmas hangsúllyal kérdezte tárgyalópartnerétől, vajon a New York-i filharmonikusoknál hány zsidó művész játszik. Az amerikai elnök zavarba jött, és ezt mondta: „Fogalmam sincs róla.”     

17 komment
süti beállítások módosítása