Láttam a Stern című hetilap legutóbbi számában Angela Merkelt. Bár sem az arca, sem a lába nem látszik, csupán a két keze. A hüvelykujjait egymáshoz érinti, és ugyanezt teszi a két mutatóujjával is. Közöttük laza téglalap rajzolódik ki, ez a német kancellár kedvenc mozdulata. Ami a szövegíró szerint azt jelenti, hogy minden rendben. Csakhogy ezt nem a szokásos szófordulattal fejezte ki (alles in Ordnung), hanem a főnév helyett a ’stabil’ jelzőt használta. Azt sugallja, hogy azért van rendben a 86 milliós ország szénája, mert kiszámítható, nyugodt ember irányítja. A fotó nyomán kedvem támadt felidézni három legutóbbi miniszterelnökünk kézjárását.

Gyurcsány Ferenc olyan gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy volt időm megfigyelni rebbenő kezeit. Nála és rajta minden szabálytalan volt. Nem akkor vett levegőt, nem úgy tagolta a mondatokat, nem úgy fordult a hallgatóság felé, mint mások. Legföljebb jegyzetet használt, amelyre néha letekintett, ezért szabadon maradt karjaival kedvére hadonászhatott. Szétszórt mozdulatait mégis összefogták a gondolatai, melyeket kétféleképpen ítélnek meg, ettől azonban még érzékelhetőek.

Bajnai Gordon kezeit nem vettem észre. Láttam, hogy vannak, de olyan ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy semmi feltűnőt nem fedeztem föl rajtuk. Amióta viszont visszatért a politikába, és kimondatlanul is bejelentkezett Orbán kihívójának, mozdulatai mintha egy metakommunikációs tankönyv rajzait mutatnák be. Vagy mintha még nem fejezte volna be a kommunikációs tréninget. A kezei nincsenek összhangban a mondandójával, nem húzzák alá, nem ellenpontozzák. Éppen ellenkezőleg: mesterkélt mozdulatai magukra vonják a tekintetet, és elterelik figyelmünket a lényegről.

Orbán Viktor a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Átlátszó plexiből esztergált szószéket helyeznek eléje, ennek harminc fokban lejtő lapjára teszi a félbevágott A/4-es oldalakon olvasható szöveget. Mintha gemkapocs fogná össze a papírokat, amire abból következtetek, hogy a szónok néha szórakozottan fog valamit, mintha hajlítgatná is. S amikor túl van a felolvasott oldalon, kényszeres mozdulattal rendezgeti a kissé összekuszált cédulákat. Ilyenkor emlékeztet arra a kisgyerekre, aki mindent szétszed, de semmit sem képes összerakni.