A neves kolléga magánlevélben közölte véleményét a tegnapi jegyzetemről. Mint írja, a Gyurcsány-féle évértékelőn egyike volt azoknak, akik rögtön figyelmeztették a szónokot, hogy téved Faragó Vilmos szerkesztőségi beosztásával kapcsolatban. Azt azonban ő maga sem tudta, hogy az Élet és Irodalom néhai főszerkesztő-helyettese milyen családi (sváb-zsidó) környezetből érkezett a szellemi életbe. Az e-mailt csipetnyi iróniával fejezi be: ha már ügyetlennek találtam a volt miniszterelnök példázatát, igazán helyes mederbe terelhetném az egyébként helyén való okfejtését.

Ezt bizonyára mások is szívesen megtették volna. Ha Gyurcsány Ferenc elmondta volna az évértékelő beszéd vázlatát néhány munkatársának, például Vitányi Ivánnak, P. Szűcs Juliannának, Debreczeni Józsefnek, Niedermüller Péternek vagy Bauer Tamásnak, a történelmi műveltségükből telt volna arra, hogy jelezzék: a kétségkívül fontos megállapításhoz - vétek származási alapon osztályozni, listázni az embereket - rosszul akar közelíteni a pártelnök. De ha már megszólíttattam, kifejtem, hogy miért sajnálatos az évértékelőben elmulasztott lehetőség.

Gyurcsány Ferenc szerint újdonsült pártja, a Demokratikus Koalíció polgáribb, mint régi pártja, az MSZP. Eggyel több ok arra, hogy a DK szervezte összejövetelen érdemes lett volna kapcsolódni a polgári hagyományokhoz. Szemléletformáló lett volna például kibontani azt az összefüggést, amit Faragó Vilmos sorsa is bizonyít: harcolni kell a kiközösítés állami szintre emelése ellen. A huszadik század negyvenes éveiben ugyanis a magyar állam eltakarította az útból a hazai polgárság nagyobbik részét. Először a zsidókat minősítette másodrangú állampolgárnak, majd közreműködött a fizikai megsemmisítésükben is. A világháború befejezése után pedig a sváboktól szabadult meg - szintén marhavagonokba zsúfolva őket, bár legalább életben maradtak.

Ha kivételesen nem a megrázó emberi sorsokra összpontosítjuk a figyelmet, hanem „az állami profiltisztításból” fakadó gazdasági hátrányokra, akkor a magyar állam több százezer polgár elvesztésével azt a társadalmi réteget gyöngítette meg, amely záloga lehetett volna az ország fölemelkedésének. Annak tehát, amit zászlajára tűzött a Demokratikus Koalíció. Ebbe a gondolatmenetbe még az is belefért volna, hogy 2010 óta olyan politikai csoport gyakorolja a hatalmat, amely éppen most mond le több százezer nem magyarnak tekintett emberről - a cigányokról.