Igyekszem figyelemmel kísérni az ellenzéki csoportok egyre rendszeresebbé váló tárgyalásait. Észrevettem, hogy a Pallas Páholyban beszélgettek már arról, miként lehetne helyreállítani a jogállamot. Szóba került, hogyan képzelik el 2014 után az oktatást, meg az is, hogy a választási győzelem nyomán milyen foglalkozáspolitikával javítanák a dolgozni akaró emberek közérzetét. De megvitatták már a nemzetpolitikai és az Európai Unióval kapcsolatos irányelveket is. Ráadásul más színhelyen ugyan, ám a majdani gazdaságpolitikáról is kifejtették az álláspontjukat.

Megindult tehát a közös gondolkodás, amely legközelebb a Budapest-koncepció és a fenntartható fejlődés megvitatásával folytatódik. És ahogy érzékelem, az ellenzék tarsolyában van még vagy tucatnyi program, amelyeket szorgos munkával hamarosan összesimítanak. Egyetlen koncepciónak se híre, se hamva, vagy ha olykor mellékesen szóba is kerül az éppen tárgyalt téma alárendeltségében, gyorsan átugorják, ez pedig a nyilvánosság. Holott legalábbis nálam állampolgári és szakmai ártalom, hogy érdekel, vajon az ellenzéki csoportosulások, amelyek a demokratikus jelzővel különböztetik meg magukat az Orbán-rendszer szélsőjobboldali ellenzékétől, a Jobbiktól, mihez kezdenének a nyilvánossággal, ha úgy hozná a sors, hogy 2014-ben megnyernék az országgyűlési választást.

Ebben az egyetlen tekintetben hallgatásba burkolóznak a szinte hetente tárgyalók. Visszafogottságuknak három oka lehet. Az egyik az a rosszhiszemű feltételezés, hogy fontosnak vélik ugyan a nyilvánosságot, de nem változtatnának ama gyakorlaton, amely 2002 és 2010 között, kormányzás közben jellemezte őket: suba alatt intézni a sajtó és a média ügyeit, ebben az értelmezésben ugyanis a nyilvánosság működtetése nem tartozik a nyilvánosságra. A hallgatás másik oka a szellemi felkészületlenség lehet. Mintha a demokratikus ellenzék sajtó- és médiaszemléletéből nem telne arra, hogy akár csak egymás közt is megvitassák, miként képzelik el egy Nyugat-Európa irányába elmozduló jogállam nyilvánosságát.

Adódik persze egy harmadik lehetőség is: az ellenzék szellemi műhelyeiben gőzerővel folyik a nyilvánosságpolitikai koncepció kidolgozása, amit azonban annyira titokban tartanak, hogy semmi sem szivárog ki belőle. Vajon miért, hogy ezt tartom a legkevésbé valószínűnek?