Csinos és fiatalos ismerősöm igazgatónő az egyik peremkerületi középiskolában. A kilencvenes években oktatási igazgatóként dolgoztam a szegedi egyetem budapesti tagozatán, és néhányszor meghívott, hogy érettségi előtt álló diákjainak csináljak kedvet a továbbtanuláshoz. Azóta tartjuk a kapcsolatot. Megkért, hogy ne említsem a nevét, mert kirúgnák, és ötvenen túl már nehezen helyezkedne el, küld azonban valamit, ami érdekes színben tünteti föl a tegnapi jegyzetemet.

Íme, részlet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöki körleveléből: „A kommunikációs szabályzat kiadásáig az intézményvezetők közvetlenül nem nyilatkozhatnak. Kérem, hogy a média munkatársaitól a kérdéseket kérjék be, a rá adandó válaszokat fogalmazzák meg és küldjék be az e-mail címemen a KIK-központba, ahol a kommunikációs munkatársak érdemben foglalkoznak a megkeresésekkel.” A ’fogalmazzák meg és küldjék be’ félmondatban vesszőt tennék az ’és’ elé, ám ezt csupán azért hozom szóba, mert sejteti, hogy aki begyűjtené az iskolaigazgatók válaszait, nem helyesírási szempontból akarja ellenőrizni az interjúkat. Mellesleg kiderült számomra, hogy miért nem kedvelem az oktatás központosítását.

Médiatanárként húsz éve arra törekszem, hogy az újságírónak készülő diákok megtanuljanak kérdezni. Fogadják el, hogy azok dönthetnek, akik választások útján jutnak a hatalom kisebb-nagyobb polcaira, de késztessék, sarkallják, noszogassák, kényszerítsék őket a döntések indoklására. Tanítványaim megállják ugyan helyüket a nyilvánosság képviselőiként, rájöttem azonban, hogy a kérdezésre való nevelést nem a főiskolán kéne kezdeni. Egy kolléganővel ezért dolgoztuk ki a Sajtó és nyilvánosság című tantárgyat, amelyből immár lehet érettségizni.

Eddig félezren választották, leginkább olyan diákok, akik kommunikáció szakra jelentkeztek. Az, hogy decemberben a középiskolások kimentek az utcára, azzal is magyarázható, hogy megtanulták indoklásra késztetni a szüleiket, a tanáraikat, az osztályfőnököt, az iskolaigazgatót, az önkormányzati képviselőt és a polgármestert. Miért ne faggathatnák a miniszterelnököt is? Ha rajtam múlna, az interpelláció (magyarul: közbeszólás) módszerét már az óvodában tanítanám, illeszkedne a hároméves korban kezdődő miért-korszakhoz.

A régi oktatási rendszer recsegett-ropogott, a hozzám hasonlóan gondolkodó tanároknak mégis volt esélyük, hogy kipróbálják a demokráciára nevelő módszert. Most éppen nincs.