Vágó István „csonkán átemelt” és „bő nyállal megköpködött” írásokról értekezik a közösségi oldalon. Okfejtését a Mandiner átvette, és a kommentelők között rögtön akadt, aki a neves műsorvezetőt eltiltotta a megszólalástól, mondván, hogy ne beszéljen bele a magyarok dolgába. (Sokkal gorombábban fogalmazott.)

Ezen már nem is érdemes meglepődni. A hazai fikakultúrában természetes, hogy aki névvel és véleménnyel merészkedik digitális felületre, azt legalább egy kommentelő kizárja a magyarságból. A kirekesztés helyettesíti az érvelést. Érvényes ez a Mandinerre is, amelyre rászabadult egy összeszokott kommentelői kör. A baloldalinak vagy pláne liberálisnak bélyegzett eszmefuttatások igazságtartalma jószerint senkit sem érdekel, a máshonnan átemelt és bő nyállal megköpködött írásokat körülbelül 10:1 arányban utasítják el a rasszista előítéleteket hangoztató kommentelők. Ezzel együtt két ponton mégis vitatkoznék Vágó Istvánnal.

Az egyik a Mandiner irányultsága. Az egyetlen portál, amely szinte kizárólag utánközlésre vállalkozik. A szerkesztőség világnézetét azért nehéz érzékelni, mert kevés saját cikket ad közre, noha például Stumpf András leigazolásával mintha az elemző, érvelő, minőségi értelemben vett konzervativizmus irányába lépett volna. Egyébként pedig mindent átvesz, ami figyelemre méltó, ebben a tekintetben ökumenikus jellegű. A szerkesztőség szándékait azonban megkülönböztetném a holdudvarában gyülekező kommentelőkétől. Az is a felelőssége persze, hogy túlnyomórészt egy zárt kör durva és gusztustalan véleményét közli. De vajon mihez kezd, ha a médiahatóság esetleg komolyan veszi az objektív felelősség nemrégiben elfogadott törvényét, és a bárdolatlan, kirekesztő kommentekért az álneves és nehezen azonosítható szerzők helyett is vállalnia kell majd a büntetőjogi felelősséget?

A másik kérdés a Mandiner gyakorlata, melyre Vágó István a „csonkán átemelt” írásokkal utalt. A közlésre átvett cikkek megrövidítése csakugyan nem szerencsés, bár ha hosszú egy okfejtés, akkor a digitális sajtóban elkerülhetetlen a csonkítása. Mégis van egy módszer, amely megkímél a félreértéstől. Ha valami érdekel, nem azt olvasom, ami a Mandinerben csonkán jelent meg, hanem az eredetit, amelyet a szerkesztőség szintén felkínál. Csakhogy a kattintással nem fárasztja magát a legtöbb kommentelő. De ha élne is a lehetőséggel, félő, hogy a teljes szöveg sem térítené el az előítéletes és durva fogalmazástól.