Mielőtt erre válaszolnánk, hadd tehessek föl egy másik kérdést is. Annak idején (a rendszerváltás előtt) vajon mihez kezdtünk a bővülő nyilvánossággal?
Az újság, ahol dolgoztam, 1987. július 17-én közölt egy cikket. A második nyilvánosság volt a címe, és Bodor Pál írta. Az 57 éves publicista négy évvel korábban települt át Romániából, és amikor fölkértem a cikk megírására, arra voltam kíváncsi, vajon az erdélyi fejével és tapasztalataival miként ismerte meg az anyaországi nyilvánosságot. A kézirat olvasása közben nem gondoltam, hogy a rendszerváltás előtti nyilvánosság egyik legfontosabb dokumentumát vetette papírra. Azt viszont gondoltuk - és itt már az egész szerkesztőség álláspontjára utalok -, hogy olyan cikket adott ki a kezéből, amellyel indítottuk a lapszámot. (Az Élet és Irodalom nem közölt vezércikket, de az első oldalas publicisztikát lehetett annak tekinteni.)
Pali barátunk udvariassági gesztussal kezdte. Ügyes taktikai érzékkel bókolt az őt befogadóknak, ettől azonban még az igazságot fogalmazta meg. Szerinte amit az MSZMP központi lapja, a Népszabadság alkalomadtán megjelentetett, az Ceausescu Romániájában nem jelenhetett volna meg. E gesztus után jött elő a farbával: Magyarországon az első (hivatalos) nyilvánosság nem elég tehetséges. „Az igazságok előbb lent, a szabályozott vélemény határain kívül fogalmazódnak meg.” A Beszélőre és társaira gondolt, amelyek köntörfalazás, áthallásos hasonlatok nélkül közölték a publicisták őszinte és kódolatlan véleményét. Azokét is, akik a saját nevükön egy gnúról forgatott ismeretterjesztő tévéfilm ürügyén védték meg az ÉS-t az igazságtalan támadától, miközben álnéven a Beszélőben nem éltek a metafora eszközével, és nevén nevezték a dolgokat meg az összefüggéseket.
Az a benyomásom, hogy az Élet és Irodalom kiemelkedett a korabeli sajtóból a vitáival és a valóságfeltáró riportjaival. Mégis irigykedtünk a Beszélőre, mert a szerzői kimondhatták azt, amit mi sűrített hasonlaokkal érzékeltettünk. A Bodor-cikknek köszönhető, hogy egy felismeréssel gazdagabban kezdtük vállalni a legjobb szerzőink kendőzetlen véleményét. A rendszerváltásig be is hoztunk valamit a második nyilvánossággal szembeni hátrányunkból. S anélkül, hogy összedolgoztunk volna, az első és a második nyilvánosság jelentős szerepet játszhatott abban, hogy a média katalizátorként gyorsította fel a rendszerváltás folyamatát.
Sok kollégával ellentétben a nyilvánosságot mégse tekintem a rendszerváltás főszereplőjének. Ám azt nem tagadom meg tőle, hogy bővülő nyilvánosságként, afféle „béranyaként” hordta ki a politikai feszültségeket. Itt most a gondolatmenetben snitt következik. Kihagyok két évtizedet, és 2010-zel folytatom. Közben persze bekövetkezett egy technológiai forradalom a nyilvánosságban. Van ugyan még papír alapú sajtó, de a vezető szerepet immár átvette a digitális sajtó. Ami változatlan, az a nyilvánosság szerkezete. Újra van első és második nyilvánosság.
Első a hivatalos és egyenirányított, amelyről néhai Bodor Pál helyett jelentem ki, hogy nem elég tehetséges. A második nyilvánosság képviselői viszont leplezetlenül fejtik ki álláspontjukat, leginkább a közösségi médiában. Másfél évtizede készítek összeállítást a mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb közéleti gondolataiból. Minden alkalommal 21 mondatot idézek. Kezdetben több volt a papír alapú sajtóból való citátum és kevesebb a portálos. Majd fordult a kocka, és háttérbe szorult a hagyományos sajtó. Manapság ott tartunk, hogy a két vezető napilap, a kormánypárti Magyar Nemzet és az ellenzéki, de kormányzati hirdetésekből életben tartott Népszava helyett a Facebook a hazai nyilvánosság legerősebb és leghatásosabb publicisztikai műhelye.
Ez számokkal is igazolható. Bár még nincs vége 2025-nek, december második napján az a helyzet, hogy mindkét szócső az élmezőnyben foglal helyet. A Magyar Nemzet mondattermő képességét 77 idézet jelzi, a Népszaváét 105. Együttvéve tehát 182 az első nyilvánosság aránya. A Facebook magányos buborékjaiban a publicisták, influenszerek vagy „csak” logikusan gondolkodó és korjellemző mondatokkal kecsegtető bloggerek 352 idézetben adtak számot az őszinteségükről. E termés kis híján kétszerese a korlátozott nyilvánosságú szócsövek együttes teljesítményének.
Ezen érdemes volna eltűnődni. Addig is azonban, amíg megfejtjük a korjellemző mondatok rejtélyét, levonható egy tanulság. A múlt század nyolcvanas éveit keretező kettős nyilvánosság kísértetiesen kezd emlékeztetni a legutóbbi másfél évtizedben kialakult kettős nyilvánosságra. Mindazonáltal van egy mozzanat, amely megkülönbözteti a két korszakot. A nyilvánosság akkori képviselői azért éreztük jobban magunkat, mert kifelé mentünk a diktatúrából, most viszont épp megyünk befelé az önkényuralomba.
Tíz mondat a nyilvánosságról
Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál publicista, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)
A politikus úgy van a nyilvánossággal, mint félénk ember a harapós kutyával. Utálja, de koncot dob neki, hogy ne bántsa. (Popper Péter pszichológus, 168 Óra, 1996. augusztus 13.)
Lehetőséget kell teremteni, hogy mindkét gondolatvilág egyenlő mértékben meg tudja mutatni magát a sajtó nyilvánossága előtt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napi Magyarország, 1998. szeptember 28.)
A nyilvánosság nem a hatalom kegye, hanem a polgári lét természetes velejárója. (Mester Ákos újságíró, 168 Óra, 2004. január 15.)
A nem demokratikus rendszerekben csak hivatalos nyilvánosság létezik. (Szilágyi Ákos esztéta, Népszabadság, 2005. október 8.)
Sok nyilvánosság létezik egymás mellett, és egyre kevésbé kíváncsiak egymásra. (Kemény István költő, Magyar Narancs, 2017. június 8.)
Az internetre költözhet a nyilvánosság. Az nehezebben felügyelhető. (Veiszer Alinda műsorvezető, FüHü.hu, 2018. április 19.)
A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. január 3.)
Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)
A Fidesz-kritikus sajtó még nem vált a kormánypárti nyilvánosság ellenzéki tükörképévé (Papp László Tamás publicista, Index.hu, 2025. október 28.)