Az első újságcikkem 1964. november 23-án, a 19. születésnapomon látott napvilágot. Elég régen ahhoz, hogy kialakuljon álláspontom az újságírásról. Tudomásul vettem Kosztolányi Dezső esztétikai szempontból igazságtalan, publicsztikailag azonban tűpontos megállapítását Ady Endréről: „Műveltsége újságírós, értesülése kávéházas.” Véleményét úgy általánosítom, hogy a törzsi háború szétválasztja, a szellemi igénytelenség viszont egyesíti a magyar újságíró-társadalmat.

Másként fogalmazva szeretem ugyan a szakmámat, de nem vagyok elragadtatva a művelőitől. Ezért fogadtam érdeklődéssel Mészáros Lőrinc megjegyzését az újságírókról. Sokan csupán a miniszterelnök jószágkormányzóját látják benne, aki vállalatbirodalmat épített ki. Köztük van egy nonprofit alapítvány is, amely nem köteles profitot termelni, akár veszteségesen is lehet hatékony. KESMA a rövidítése, és kezdetben 471 szerkesztőség tartozott hozzá. Most már alig több mint négyszáz, „hála” a profiltisztításoknak.

Mészáros úr csak tanult annyit a vállalatvezetésből, hogy érdemes legyen mérlegelni a kijelentését, amely az Index.hu-n jelent meg: „Sok újságíró inkább politikai aktivistaként viselkedik.” Szerinte az újságírás „Formálni akarja a politikát, az országot, a közvéleményt.” Megállapítását csönd követte, alighanem azért, mert az ellenzéki oldalon nem feltételezik róla, hogy ezt ő mondta. Vagy ha az ő száján csúszott is ki, akkor komolyan gondolja. Pedig van benne igazság.

Akad bárki is, aki rossz néven veszi, hogy az újságírók a maguk sajátos módján akarják formálni a közvéleményt, az országos nyilvánosságot, a politikának is nevezhető közéletet? Mint afféle hivatásrend, az újságírás miért ne formálhatná épp úgy, mint a tudományt vagy az oktatást művelők? A kérdés csak az, hogy kinek a szolgálatában. Akkor a legjobb persze, ha az újságírók a közjót szolgálják, ez azonban az újságírás történetében ritkán valósulhatott meg. Hadd említsek ezzel kapcsolatban egy önkritikus álláspontot.

A bukaresti magyar hetilapot alapító Huszár Sándornak van egy tízkötetes, mindmáig kiadatlan emlékirata. Ennek egyik részletét közölte 2021. november 6-án A Hét digitális utódja, a marosvásárhelyi ÚjHét.com. Egyetlen mondat a kolozsvári gyárból kiemelt munkáskáder-szerkesztő 1960. április 30-i naplójából: „Nemcsak újságíró voltam, de mint ilyen - ugye - pártember is.” Ugye? Hm. Kétségtelen, hogy ez nálunk, Magyarországon is magától értetődő volt.

Az újságírás szakot 1958-ban szüntették meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az újságíróképzést átutalták a politikailag megbízhatóbb Magyar Újságírók Országos Szövetségébe. Ha valakit fölvettek gyakornoknak egy szerkesztőségbe, akkor egyévnyi munka után a főszerkesztő eldöntötte, vajon alkalmas-e újságírónak. S ha ideológiai vagy szakmai aggályai merültek föl, akkor nem javasolta a MÚOSZ-iskolára. E rendszer uralkodott 1993 szeptemberéig, amidőn az állami felsőoktatás befogadta a kommunikáció és médiatudomány szakirányt. Ebben volt szerencsém eltölteni negyed évszázadot. Egyre több lett a szakmai szempont, és kevesebb az ideológiai, 2015 óta azonban ismét háttérbe szorult a szakirány, és előtérbe került a Közszolgálati Egyetem Nemeskürty Istvánról elnevezendő fakultása. A régi már éppen csak működget, az új még alakulgat. A kettő között pedig tűnődhetünk arról, hogy a közjón kívül mit vagy kit kellene még szolgániuk az újságíróknak.

Mészáros Lőrinc óvakodott attól, hogy részletesen kifejtse az álláspontját. Mégis az a benyomásom, hogy az ellenzéki újságírókra utalt. Azért írtam, hogy az utalásában van igazság, mert csakugyan akadnak az ellenzéki újságírók között, akik politikai aktivistának vélik magukat. Igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az Orbán Viktor nevével fémjelzett rendszer megszűnjön. Felfogásukat azzal magyarázom, hogy a 2010 óta egyfolytában kétharmaddal kormányzó miniszterelnök pacifikálta (megszelidítette) az országgyűlési pártokat, az ellenzéki politikusok jó pénzért érzik rosszul magukat a parlamentben. S mert törvényhozóként az ő dolguk is lett volna ellenőrizni a végrehajtó hatalomnak nevezett kormányzatot, helyettük az ellenzéki sajtó vette át a hatalom ellenőrzését.

Ebből fakad az ellenzéki újságírók egy részének aktivitása. Bár azt ritkán fogalmazzák meg, hogy politikai aktivisták, de tevékenységük erre utal. Óhatatlanul túllépi azt a határt, amelyet a többi ellenzéki újságíró egyelőre még nem lépett át. Az utóbbiak közé tartozik e sorok írója is. Abból indulok ki, hogy akik a hatalmat gyakorolják, választott politikusok. Ők hozzák és hajtják végre a törvényeket, joguk van a döntésekhez. Nekünk, újságíróknak viszont ahhoz van jogunk, hogy indoklásra kényszerítsük őket. Ez az, ami nem tetszik a politikusoknak, akik jelenleg elemi erővel adnak hangot a nemtetszésüknek.

A másik politikai oldalon már nincsenek azok a konzervatív értékrendű újságírók, akik épp azért ábrándultak ki a NER hatalomgyakorlásából, mert a vezető kormánypártot előnyben részesíti a közjóval szemben. Ők alkotják például a Magyar Hang és a Válaszonline.hu szerkesztőségét. Számomra azért érdekes Mészáros Lőrinc megállapítása, mert a szándékával ellentétben vonatkozik a nyilvánosság kormánypárti részére, például a KESMA szerkesztőségeire is.

 Vannak olyan újságírók, mondjuk Gajdics Ottó, akik nem is tagadják, hogy politikai aktivisták, és minden eszközzel harcolnak a parlamentek kívüli ellenzék (a Tisza Párt) ellen. Ellenőrizendő önmagam állítását, a biztonság kedvéért beírtam szűkebb pátriám, Bács-Kiskun megye portáljának keresőjébe a Tiszát megszemélyesítő Magyar Péter nevét. 2024 februárja óta, alig több mint másfél év alatt 2260 találat jött ki. Átlagosan napi négy elmarasztalás. A központi irányításból adódóan ezt tessék beszorozni a 19 KESMA-napilap értékeléseivel!      

A bejegyzésem utáni összeállításban van egy idézet Katona Tamástól. A néhai MDF-politikus cívilben kitűnő történész volt, aztán külügyi államtitkár lett a rendszerváltás utáni első kormányban, majd Antall József kérésére elvállalta a tájékoztatásért felelős államtitkár pozicióját. Amit ő mondott bemutatkozásként, azt gondolták tovább a 2010 utáni hatalomgyakorlók. Nyilvánosságpolitikájukat így foglalnám össze: Az újságíróknak minden reggel egy csepp cukor-helyettesítő édesítőszert kell csepegtetniük a nemzet kávéjába.    

Tíz mondat az újságírókról

Az újságíróknak minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába. (Katona Tamás MDF-politikus, Népszabadság, 1993. október 16.) 

Az újságíró csak két esetben kerülhet konfliktushelyzetbe: ha hazudik, és ha igazat ír. (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 1998. december 30.)

Azt utálom az újságírókban, hogy a legrosszabb énemet hozzák ki belőlem. (Kövér László Fidesz-politikus, 168 Óra, 2002. január 31.)

Az újságíró szívesebben költ fizetést, mint zsoldot. (Zöldi László újságíró, Irodalmi Jelen, 2004. március 27.)

Ez tényleg nem Fehéroroszország, ahol az újságírókat agyonlövik. Itt legfeljebb kussoltatják őket. (Mihancsik Zsófia újságíró, Galamus.hu, 2011. január 10.)

Egy interjúnak nem az az értelme, hogy bikaviadalt vívjak egy újságíróval. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Az újságíró nyilvános számonkérő. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2019. október 15.)

Aki újságíró akar lenni, akkor is újságíró, amikor éppen nem kap érte fizetést. (Porcsin Zsolt debreceni újságíró, Facebook.com, 2023. július 27.)

Az újságíró nem azért kérdezget, mert unatkozik, hanem azért, hogy ne kelljen az adófizetőknek egyenként kérdezniük. (Tamás Róbert publicista, Kolozsváros.com, 2025. június 13.)

Sok újságíró inkább politikai aktivistaként viselkedik. (Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, Index.hu, 2025. november 10.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor elembétékúzott, Demeter Szilárd menüzött, Mészáros Lőrinc újságírózott, Magyar Péter sajtózott, Karácsony Gergely pártozott, Fekete-Győr András lépegetett, Lendvai Ildikó pedig váltózott.

A kormányfő eredményes washingtoni tárgyalásán ostobaság fanyalogni. Kihozta belőle, amit ki lehetett hozni. (Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, november 9.)

A delegáció részére felszolgált mennyei csirkesalátából itt, nálunk 1200 forint egy adag a kínai büfében. (Szabó Antal újságíró, Hang.hu, november 10.)

Nem az asztal mellett ülök, hanem az étlapon szerepelek. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Válaszonline.hu, november 10.)

A kultúraiparnak a GDP-ben nagyobb hatása van, mint a mezőgazdaságnak. (Boros Tamás szociológus, SzabadEurópa.hu, november 10.)

Sok újságíró inkább politikai aktivistaként viselkedik. (Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, Index.hu, november 10.)

Legfőbb ideje volt, hogy a kormány Washingtonnak tegyen ígéreteket, ne pedig Moszkvának. (R. Kiss Kornélia újságíró, Hang.hu, november 11.)

Az aranykor oda. (Tömpe István publicista, Népszava, november 11.)

Mind a ketten belső disszidensek. (Szegő János szerkesztő Kertész Imréről és Krasznahorkai Lászlóról, ÚjHét.com, november 11.)    

Belőlem a pártok léptek ki. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, november 12.)

Jelenleg a kivándorlásból sokkal több probléma van, mint a bevándorlásból. (Tompos Ádám újságíró, Hang.hu, november 12.)

Kezdeményeztem, hogy lépjünk hátra egyet, hogy Magyarország végre kettőt léphessen előre. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Facebook.com, november 13.)

A Humanisták Pártja azoknak az ellenzéki politikusoknak lehet a gyűjtőhelye, akiknek az országgyűlési képviselősége forog veszélyben a Tisza nyomulása miatt. (Nagy Attila Tibor politológus, Index.hu, november 14.)

Akik benne látták meg a kormánypártok legyőzésének esélyét, sikerült olyan irracionálisra hevíteni a kormányzó csapattal szembeni indulatot, hogy valóban fenyeget a győzelmének lehetősége. (Bencsik Gábor újságíró Magyar Péterről, Demokrata.hu, november 14.)

Megalapozódott a magyar-amerikai kapcsolatok aranykora. (Horváth K. József újságíró, Mandiner.hu, november 14.)

Gyanús együttélési formák. (Orbán Viktor miniszterelnök az LMBTQ-jelenségről, Magyar Rádió, november 14.)

Orbán sokféle válasszal tartozik, de nem kapott kérdést. (Wisinger István tévéripoter, Facebook.com, november 15.)

A szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni. (Lázár János Fidesz-politikus, YouTube.com, november 15.)

2026-ban én sem feltétlenül szeretetből fogok szavazni a váltóerőre. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, november 15.)

A digitalizmus korában sem nélkülözhetjük a kézszorításokat. (Ágoston Balázs publicista, Demokrata.hu, november 16.)

Ha nincsen sajtószabadság, a hatalomnak sincs sajtója, csak szócsöve. (Vida Gábor író, Transtelex.ro, november 16.)

A sajtó legyen kritikus, segítse az embereket tájékozódni. (Magyar Péter tiszapárti politikus, Telex.hu, november 16.)

 Országunk első embere mintha lelassult volna. Ezen a héten mindössze két interjút adott. Az egyiket az ATV-nek, amelyet másfél évtizedig hanyagolt, a másikat pedig a házi rádiójának. A hét eleji és a ma (péntek) reggeli beszélgetésnek volt egy közös mozzanata. A torokköszörülés, amelynek az évek során műkedvelő dokumentátora lettem.

Rónai Egon mikrofonja előtt Orbán Viktor 38-szor krákogott, magyarrádiós beszélgetőpartnere, Törőcsik Zsolt társaságában csupán 23-szer. Erről tűnődve az ötlött fel először, hogy a 38-cal Orbán Viktor megdöntötte az országos rekordot, amelyet 2021. július 16. óta szintén ő tartott. Akkor a Magyar Rádióban 26 perc alatt 34-szer köszörülte a torkát. Kiderült azonban, hogy a Klubrádió 2022. február 10-i adásában Huszár Tamás óbudai ellenzéki politikus megdöntötte a kormányfő rekordját. Tíz perc alatt 40-szer krákogott. Épp a huszáros csúcsjavítás döbbentett rá, hogy nem azonosak a belső arányok. Orbán Viktor és Rónai Egon beszélgetése 89 perceg tartott, és a 38 torokköszörülés fajlagosan kevesebb másfél óra alatt, mint az országos csúccsal felérő 34 krákogás a hajdani 26 perc alatt.

Egyébként a péntek reggeli rádióinterjúk „termése” magyarázható azzal is, hogy éjszaka, fekvő helyzetben az ember orr- és homloküregében felgyülemlenek ama folyadékok, amelyek reggelre fátyolossá torzítják a hangot. E fogyatékosságot óhatatlanul ki kell köszörülni. A különbség az, hogy mi, magánemberek a négy fal között, magányosan krákogjuk ki magunkból, kortyolgatva a kávét és olvasva az újságot. Orbán Viktor viszont közszereplő, aki kötelességének érzi, hogy péntek reggelenként beszámoljon az őt foglalkoztató fejleményekről. A nyilvánosság bevonásával végzi el a torokköszörülés egészségtudatos munkáját.

A kormány pedig rosszul választotta ki a Magyar Rádió helyét. A közszolgálati intézményt azért költöztette ki a belvárosi Palotanegyedből a külvárosba, mert egy korábbi kormányzat 1956-ban megtapasztalta, hogy mit jelent a stratégiai bázist könnyen megközelíthető helyen, mondjuk a Bródy Sándor utcában megostromolni. A Kunigunda utca nehezebben közelíthető meg. Mire a tüntetők kigyalogolnak Óbudára, elfáradnak. Ennek ellenére a stratégiai választás korántsem eszményi, elvégre az ipartelepek közelsége miatt a levegő összetétele kedvezőtlen. Ezzel magyarázom, hogy a közszolgálati médiumokba kíméletből nem hívják meg az ellenzéki politikusokat.

Nemrégiben a rádióstúdió a miniszterelnökkel együtt kitelepült a keleti Kárpátokba, a tusnádfürdői fenyőerdő szélén állították föl. Miközben országunk első embere az erdős Székelyföldön szívta magába a balzsamos levegőt, alig-alig köhhentett. Most értettem meg igazán, hogy ha sikerülne a nemzetegyesítést a Kárpátokig kitolni, akkor a Magyar Rádiót még távolabb lehetne elhelyezni a pesti tüntetőktől. Ráadásul a végrehajtó hatalom megszemélyesítőjét is megkímélhetnők a reggeli torokköszörülésektől.

Olvastam olyan tanulmányokat, amelyekből kiviláglik, hogy a krákogás (cirákolás, harákolás, hertyegés, kerregés) az úgynevezett tikkelés sajátos formája. Idegrendszeri beidegződés, amelyet a felsorolt okok mellett más mozzanatok is kiválthatnak. E nézőpontból az atv-s interjú azért volt érdekes, mert a 38 torokköszörülés meglepő módon oszlott meg. 35 jutott belőle a beszélgetés első felére, és mindössze három a második háromnegyed órára. Ennek magyarázata a műsorvezető Rónai Egon javára válik.

A miniszterelnök hosszú évek óta először beszélgetett szakmailag kikezdhetetlen újságíróval. Az a benyomásom, hogy az első háromnegyed órában ez váltotta ki Orbán Viktor nyugtalanságát, s ami ezzel jár: a tikkelését. A félidőben megnyugodott, hisz’ a műsorvezető nem rohanta le. De mire rájött, hogy Rónai „elaltatta”, jöttek a kínos kérdések: a kormánypárti nyilvánosságról, a gyermekvédelem és a nyugdíjak megoldatlanságáról. Ezekre idegesen (elutasítással, eltereléssel, mellébeszéléssel) reagált, és előjöttek azok a fránya beidegződések.

Ezzel akár be is fejezhetném a krákogás áttekintését. De van itt még valami. Orbán Viktorra jellemző, hogy bárkitől képes tanulni, ebben az értelemben nem veszi tudomásul a világnézeti különbségeket. Politikai ellenfelei közé tartozik az Antall-kormány mezőgazdaságért felelős államtitkára, a jelenleg gazdálkodással foglalkozó Raskó György.  Az agrár-közgazdász az ellenzéki fórumok rendszeres megszólaltatottja. Képes úgy krákogni, hogy torokköszörülés közben ejti ki a szavakat. A harákolás zöreje elnyomja az útjába került szó első-második hangzóját. Ezzel magyarázható, hogy a szakmailag hiteles megnyilvánulások szétkrákogott részei sejtelmessé teszik az interjút. Idáig országunk első embere még nem jutott el. De talán majd a választási kampányban.                

 Igyekszem közérthetően fogalmazni.

/Trumpról/ Ártani akar az oroszoknak, de nem akar kiszúrni azokkal, akiket szeret.

/Az orosz olajról és földgázról/ A mentességért nem fizettünk egy fillért sem.

/A brüsszeli csatákról/ Én bírtam tovább.

/Brüsszelről/ Természetesen perelünk.

/A Tiszáról/ Egy hatalomra törő párt.

A DK meg a Tisza baloldali pártok.

/Az LMBTQ-ról/ Gyanús együttélési formák.

A gyerekeket nem lehet magukra hagyni.

/A nevelőszülőkről/ Az a jó, ha minél több gyereknek találunk családot.

/Az interjú 26 percében a miniszterelnök 23-szor köszörülte a torkát./

Nem először írok róla, és talán nem is utoljára. Jelenség ugyanis, a magyar újságírás egyik figyelemre méltó megszemélyesítője. Ő az, aki frászt hoz az öltönyös-nyakkendős, köpönyegforgató, „beszari” főnökére. És az is ő, akit az ezernyi érdeket fontolgató szerkesztő a legkeményebb helyre küld tudósítónak, (hátha belehal).

Az ellenzéki sajtó fenegyereke tegnap felírta a fészbukos üzenőfalára, hogy miért trágárkodik. Azért lett radikális, mert lemondott arról, hogy akár értelmiségi is lehetne. Miután azonban nálunk az értelmiségi magatartásforma közel áll a rendszerbe simuláshoz, publicistaként (közíróként) inkább a lakótelepi gyerekként eltanult káromkodásokat hasznosítja. Ahogy megfogalmazta: „Okkal tartom úgy, hogy bizonyos szint felett le kell menni egy bizonyos szint alá.”

Ezzel magyarázható, hogy ha kendőzetlenül adja önmagát, akkor 4800-an követik a fészbukon. Ami a látogatottság szempontjából közepes teljesítmény, őszintén szólva ennyiért nem is érdemes szaftosan őszintének lenni. De ha ezt vállalja a közösségi nyilvánosságban, akkor nyilván végiggondolta, hogy miért teszi. Talán azért, mert kenyéradó gazdájánál, az egyetlen ellenzéki napilap hasábjain nem engedheti meg magának a nyers és hatékony őszinteséget. Van tehát egy visszafogottabb újságírói énje, ami pénzt keres neki, hogy eltarthassa a szeretteit, és van egy kitárulkozós, másodlagos nyilvánossága, amely maradéktalanul adja vissza az egyenes, árnyalatlan gondolkodásmódját, pénzt viszont nem lát belőle. Érdekes kettősség ez, ami más írástudókat is jellemez, de őt a leginkább.

Az idézett gondolat egyébként Esterházy Pétertől származik. Érdemes hozzáfűzni, hogy Batka kolléga nem először idézi az író mások által gyakran hangoztatott bonmótját. Idestova esztendeje imigyen fogalmazott: „Az Unió glasszékesztyűs széplelkei… megértették: egy vastagnyakú parvenü kordában tartásához a bikacsök a megfelelő szerszám, egy bizonyos szint alatt le kell menni egy bizonyos szint alá.” Megemlítendő, hogy a bikacsököt mint harci eszközt Bayer Zsolt ajánlotta a másik politikai oldal figyelmébe. Az Európai Unió persze nem trágárkodik. Elvonja inkább az eurómilliárdokat, és ezzel a csőd szélére juttatta Orbán szinte tökélyre fejlesztett találmányát, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Batka Zoltán úgy szólítja meg az olvasó népet, ahogy a kocsmában szokás. Fészbukos megnyilvánulásai értelmiségellenesek, amennyiben az értelmiségi csakugyan fontolgat, helyezkedik, rendszerhez simul. Nem vitatom, hogy van ilyen típus is, próbálom azonban árnyaltabban értelmezni a jelenséget. Értelmiségi az is, aki reflektál a körülötte lévő valóságra. Elmélkedik, morfondírozik, okoskodik, tűnődik róla, reagál, válaszol rá, visszajelez.  S mert ő is része a valóságnak, önmagára is reflektál. E kétszeres reflexió épp eggyel több azokénál, akik nem néznek szembe önmagukkal. Batka kolléga hajlamos reggelente belenézni a tükörbe. Ez nekem rokonszenves, noha bazmegelés nélkül igyekszem értelmezni a világot.      

Tíz mondat az Esterházy-mondatról

Ha én főnök lennék, bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá. (Esterházy Péter: Ha én főnök lennék, Új Írás, 1977/5.) /Termelési kissregény, Magvető Kiadó, 1979/

Némely szavak, fordulatok használata vagy kerülése éppily pontossággal jelzi a beszélő műveltségi fokát, tekintve, hogy az ember bizonyos szint fölött nem süllyedhet bizonyos szint alá. (Farkas Csaba szegedi újságíró, Délmagyarország, 1988. november 14.)

Ők azok, akik - Eserházyval szólva - bizonyos szint fölött nem mennek bizonyos szint alá. (Gál J. Zoltán újságíró 71 közéleti személyiségről, akik Bayer Zsolt kitüntetése miatt visszaadták az állami díjukat, Vasárnapi Hírek, 2016. augusztus 27.)

Egy bizonyos szint fölött nem migráncsozunk. (Pressburger Csaba vajdasági újságíró, Családi Kör, 2018. november 15.)

Hol vannak már a mai politikából a rendszerváltás utáni évek olyan csillogó intellektusú, talpig úriember véleményformálói, politikusai, mint Kis János, Tamás Gáspár Miklós vagy Tölgyessy Péter? … Rájuk igaz volt a gyakran idézett író, Esterházy Péter mondása, amely szerint „van az a szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”. (Kárpáti András újságíró, Magyar Nemzet, 2020. november 16.)

Takaró Mihály elismerte, hogy keveset szokott idézni Esterházy Pétertől, ám egyik megállapításával maga is egyetért: „Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.” (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2021. május 11.)

Bizonyos szint alatt nem beszélgetek. (Havas Henrik műsorvezető, Facebook.com, 2023. november 27.)

Az Unió glasszékesztyűs széplelkei… megértették: egy vastagnyakú parvenü kordában tartásához a bikacsök a megfelelő szerszám, egy bizonyos szint alatt le kell menni egy bizonyos szint alá. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2024. október 14.)

Ez olyan szint alatt van, hogy hallgatok EP mesterre. Nem megyek alája. (Kardos András publicista, Facebook.com, 2025. április 15.)

Okkal tartom úgy, hogy bizonyos szint felett le kell menni egy bizonyos szint alá. (Batka Zoltán újságíró, Facebook.com, 2025. november 12.)

 Az első világháború óta Magyarország mindig bajban van.

 Brüsszel ellenséges szemmel néz Magyarországra.

Magyarországot szeretném hitelezővé tenni.

A politika tapasztalati műfaj.

A helyzet nem jó, de jobb, mint volt.

Nem könnyű a magamfajta keményfejű kálvinistának.

Az eklézsiát mindig reformálni kell.

A toronyban rend van.

Én emberekből építek várat.

/Varga Juditról/ Én nem hívtam vissza sosem.

/Az interjú másfél órájában a miniszterelnök 38-szor köszörülte a torkát./

 Eleve nem tartom magam írónak, az írás csak a hobbim és a szenvedélyem. (Origo.hu, 2017. november 24.)

Megveszekedett orbánista vagyok. (168 Óra, 2019. június 6.)

Én négy nyelven olvasok. (Reaktor podcast, 2020. július 8.)

Ebben a rendszerben is megbukhatok, ha túl nagyra növök. (Válaszonline.hu, 2020. július 9.)

Abból a klubból nem rúghatnak ki, ahova be sem akarok lépni. (Kontra.hu, 2020. november 7.)

Most a rossz rendőr szerepét játszom, mindenki utál. (Index.hu, 2021. november 12.)

/Orbán Viktorról/ Ha azt mondja, hogy ugorjak a kútba, akkor ugrom. (888.hu, 2022. február 8.)

Székelyföld a szülőföldem, Erdély az otthonom, Magyarország a hazám. (Mandiner.hu, 2023. június 4.)

Azt a részét a munkának, amihez én kellettem, elvégeztük. (24.hu, 2025. október 30.)

Nem az asztal mellett ülök, hanem az étlapon szerepelek. (Válaszonline.hu, 2025. november 10.)

 A mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb mondataiból válogatott összeállításba tegnap bevettem egy szállóige-gyanús mondatot. Szele Tamás újságíró a magyar miniszterelnök amerikai látogatását imigyen firtatta: „Mit ért el Orbán Viktor Washingtonban? Elsősorban a kilincset.”

 Az elsősorban nélkül hatásosabb lett volna a gondolat. Szele kolléga mentségére szóljon, hogy miközben ironizált, tudomásul vette, hogy országunk első embere nem jött haza eredménytelenül. Azon tűnődöm, vajon Szele Tamás magas-e vagy alacsony. A fényképei alapján úgy 180 centisnek vélem, vagyis egy átlagosnál magasabb újságíró élcelődik egy átlagosnál alacsonyabb politikuson. Ráadásul valahonnan ismerős is az okfejtése. Némi keresgélés után rábukkantam a rendszerváltás utáni szállóigék között.

Kabos Lászlót, az egyik legismertebb kabarészínészt Horn Gyula ihlette meg. Az alacsony termetű miniszterelnök megfordult Washingtonban, és a komikus ezt firtatta: „Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn Gyula? Nem tudják. Hát a kilincset.” Ezt egy kis termetű politikusról mondta egy még kisebb termetű színész. S bár az a benyomásom, hogy Szele kolléga kijelentése a termetéből adódó lekezeléssel párosult, egy pillanatig se gondoltam, hogy „a kis Kabos” 1995-ös megjegyzéséből dolgozott.

Elég régóta foglalkozom a szállóigék eredetével, és azt tapasztaltam, hogy a hasonló mondatok nem föltétlenül plagizálásról árulkodnak. Ezt támasztja alá a kilincsről végzett mikrofilológiai kutatás is. A fölérni a kilincsig-szólás ritkábban fordult elő, mint az egymásnak adni a kilincset. Sőt, az utóbbinak van egy olyan változata Dugonics András író 1820-as gyűjteményében, hogy „Egy kilincset rántanak.” Értelmezésem szerint egymásnak adják a kilincset. De azt is jelenti, hogy szinte egyszerre nyúlnak a kilincs után. Az nyer, aki előbb jut az áhított előszobába.

A kilincs a Magyar Nyelvőr 1923-as évfolyamában megjelent szócikk szerint nem a német die Klinke szóból származik, amint azt a magyar és a német nyelvterület közti kapcsolat miatt feltételezhetnénk. A francia clinche valószínűleg vallon (francia tájnyelvet beszélő és nálunk garázdálkodó) zsoldosok közvetítésével jutott el hozzánk. Ők keményebben törték föl a zárakat, és kléc-nek vagy klicsnek ejtették azt a fránya kilincset. Azóta van egy kilincsel szavunk is, amely előszobázást, házalást, kéregetést és koldulást jelent. Két miniszterelnökünk, Horn Gyula és Orbán Viktor esetében tapintatból az előszobázást részesítem előnyben.

A két világháború közti sajtóban a kilinccsel, kilincseléssel kapcsolatban nem találtam politikai vonatkozást. Az viszont kiderült, hogy a tárcaírók szívesen foglalkoztak azokkal a gyerekekkel, akik a termetük miatt még nem érték el a kilincset, de már okosakat mondtak. E közelítésmód hiteles képviselője Zágon István író volt. A vígjáték- és kabaré-szerző arról nevezetes, hogy az ő színdarabjából írta Nóti Károly a Hyppolit, a lakáj című filmet (a főszereplő Csortos Gyula és Kabos Gyula volt).

De akadt ennél érdekesebb sajtótörténeti fölfedezése is. 1912-ben Zentán érettségizett, és első verse a helyi újság ama számában jelent meg, amelyben a lap főszerkesztője és tulajdonosa óva intette a brit koronát, nehogy háborúvá mélyítse a dél-afrikai búrok elleni büntető expediciót. Azóta az Óva intjük-mondat az amatőr és provinciális külpolitikai újságírást jellemzi. Zágon István élete végén belefogott egy sorozatba, melynek az Egy kis öreg naplójából címet adta. Hőse egy Levente nevű kisfiú, aki apró termetű létére is okosakat mondott. Utólag annyit sikerült megtudni, hogy volt egy András és egy Eszter nevű unokája, közülük az egyiknek lehetett a fia Levente.

A sorozat hetvenes évekbeli megjelenése után több mint két évtized telt el. 1994-től ’98-ig Horn Gyula gyakorolta a miniszterelnöki hatalmat, vele egy időben hatalmaskodott Szlovákiában Meciar. A magyar kormányfő annak ellenére kötött alapszerződést, hogy szlovák kollégája magyarellenes légkört honosított meg északi szomszédunknál. Az aláírást ezért nehezményezte az országgyűlési ellenzék, leginkább Torgyán József. A kisgazda politikus orozta el a fölérte-é a kilincs kérdést a gyerekektől, és átemelte a politikába.

Többször is számon kérte Horn Gyulán, hogy nem jutott tovább a magyarok és szlovákok közt közvetítő francia miniszterelnök, illetve a washingtoni Fehér Ház előszobájánál. S mert legalább tíz centivel magasabb volt a miniszterelnökünknél, kilincses kritikájával kiérdemelte, hogy az országgyűlésben megvonják tőle a szót. Utána további három évtizednek kellett eltelnie, hogy egy újságírónak Orbán Viktor amerikai látogatásáról az el nem ért kilincs jusson az eszébe.

Ha tehát a szállóige eredetét nyomozzuk, akkor kétségkívül Torgyán József a forrás. De ha a vérbeli szállóigét keressük, akkor a kis Kabosé az érdem. Ő ugyanis a hatásból élt. A kabaréban azt tanulta meg, hogy addig formálja a beszólásokat-kiszólásokat, amíg a közönségből ki nem csalja a vastapsot. 1997-ben Zalába autózott, és a Kanizsa című újság munkatársának ezt mondta május 30-án: „Tudja mennyi viccet kellett elmondanom ezért a Mercedesért?”

Tíz mondat a kilincsről

Az a baj, hogy nem éri fel a kilincset. Ennélfogva kopogni szokott. (Zágon István író a hároméves Leventéről, Ludas Matyi, 1971. június 17.)

Mit ért el eddig itthon, Párizsban és mindenütt? Maximum a kilincset. (Torgyán József kisgazda politikus Horn Gyuláról, Reform, 1995. május 19.)

Torgyán József leszögezte: Horn Gyula legfeljebb a kilincset érte el Balladur párizsi előszobájában, amikor aláírta az alapszerződést. Az elnöklő Kóródi Mária a kijelentés miatt a honatyától megvonta a szót. (Magyar Távirati Iroda, 1995. május 23.)

Tudják-e, hogy az amerikai tárgyalásokon mit ért el Horn Gyula? Nem tudják. Hát a kilincset. (Kabos László színész, Reform, 1995. augusztus 13.)

1995-ben az a vicc járta, hogy Horn Gyula Párizsban a kilincset érte el. (Lovász Attila újságíró, a Szabad Európa Rádió tudósítója, Szabad Újság, 1999. dcember 15.)

A döntéshozók annyira lent vannak, hogy még a színházi bejárat kilincsét sem érik el. (Nagyon Outsider kommentelő a debreceni Csokonai Színház igazgatóválasztásáról, Hajdú-bihari Napló, 2001. január 8.)

Az idézetek között akad néhány mosolycsalogató. Például „Az egyetlen dolog, amit az életemben elértem, a kilincs volt.” (A Mócsing.hu-ról, Vas Népe, 2003. január 11.)

Addig könnyű, míg az ember legfőbb baja az, hogy nem éri el a kilincset. (Bálint Orsolya újságíró, Vasárnapi Hírek, 2005. augusztus 1.)

Az itt élők évszázados európai tradíciójára épülő rendszert kell újra tanulni. Ideje felnőni. Elérni a kilincset. (Lovász Attila felvidéki újságíró Meciar leváltásáról, Új Szó, 2008. november 18.)

Mit ért el Orbán Viktor Washingtonban? Elsősorban a kilincset. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2025. november 8.)

 A legutóbbi napokban Orbán Viktor eredményezett, Demeter Szilárd európázott, Szánthó Miklós uniózott, Dobrev Klára sajtózott, Gyurcsány Ferenc íróskodott, Markó Béla pedig szövetségezett.

A közbeszédben az eldurvuló hangnem tovább árad. (Kruppa Géza publicista, Magyar Hírlap Online, november 2.)

A kormány nemzetpolitikája egyedül a magyar származást jutalmazza, minden egyéb veszélyforrás. (Schilling Árpád rendező, Facebook.com, november 2.)

Európa sem térben, sem időben nem egyenlő az Európai Unióval. (Demeter Szilárd Fidesz-politikus, Index.hu, november 3.)

Hazát árulni nemcsak ellenzékből lehet. (Garzó Ferenc újságíró, ÚjHét.com, november 3.)

A sajtó néha félmondatokból is ki tudja kerekíteni a konfliktust. (Dobrev Klára DK-politikus, Facebook.com, november 3.)

Egy szövetségbe minden tisztességes vélemény belefér. (Markó Béla erdélyi költő, az RMDSZ volt elnöke, ÚjHét.com, november 4. 

Hiába próbálják víz alá nyomni a magyar kultúrát, hát nem megy. Ezt bizonyítja Krasznahorkai Nobel-díja is. (Deczki Sarolta irodalomtörténész, Litera.hu, november 4.)   

Felhívott, hogy velem akar beszélgetni. Persze csak íróként. Igent mondtam neki. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Vitó Zsomborról, Facebook.com, november 5.)

A resztliből nem háziorvos lesz, hanem államtitkár. (Haskó László orvos Takács Péterről, Klubrádió, november 5.)

Az agresszív kiskakast le kell oltani, más megoldás nincs. (Huth Gergely újságíró Magyar Péterről, Magyar Nemzet Online, november 5.)

Manöken admirális. (Bencsik András újságíró Magyar Péterről, Demokrata.hu, november 6.)

Szókincse nem volt „övön aluli”. (Demény Péter erdélyi költő Jenei Imre labdarúgó-edzőről, Transtelex.ro, november 6.)

Már Washingtonba is fapados járattal utaznak pitizni. (Molnár Bálint publicista a kormányküldöttségről, Kolozsváros.com, november 6.)

Washingtonba repült kasszírozni. (Horváth Gábor újságíró Orbán Viktorról, Népszava, november 7.)

Nekem itt eredményt kell elérni. (Orbán Viktor miniszterelnök Washingtonban, Magyar Rádió, november 7.)

Az Európai Unióban - kevés kivételtől eltekintve - mi, magyarok vagyunk egyedül épeszűek. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Magyar Nemzet Online, november 7.)

Mit ért el Orbán Viktor Washingtonban? Elsősorban a kilincset. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, november 8.)

Az újsütetú amerikai imperializmus még mindig jobb, mint az orosz imperializmus. (Batka Zoltán újságíró, Facebook.com, november 8.)

A Tiszát egy módon lehet bizonyosan legyőzni: ha nem indul a választáson. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, november 8.)

Beruházásokat már nem lehet megbénítani, mert nincsenek. (Katona Tamás közgazdász, Klubrádió, november 8.)

Magyarország egy békétlen ország. (Visky András erdélyi író, Hang.hu, november 8.)

Az úgynevezett liberális, globalista kormányzás kimerítette a tartalékait.

Konzervatív, keresztény, nemzeti kormányzásra van szükség.

Az amerikaiak minden területen büntettek bennünket. Idén ennek lett vége.

A Trump-tornádó visszatért, és ez jó nekünk.

Az orosz energiát illető kérdésben belátást kérek az elnöktől.

Nekem itt eredményt kell elérni.

Én joggal harcolok azért, hogy a magyarok pénze ne menjen Ukrajnába.

Az ukránoknak az az érdekük, hogy ukránpárti kormánya legyen Magyarországnak.

Választási hangzavar van.

A nemzeti konzultáció a józan észen alapuló párbeszéd lehetőségét teremti meg.

/Az interjú 30 percében a miniszterelnök 5-ször köszörülte a torkát./