Az éles szemű és fullánkos nyelvű Pottyondy Edina az Orbán Viktor kormányozta Magyarországot megélhetési szavazónak nevezte. Ezt azonban nem ilyen egyszerűen fogalmazta meg, hanem egy közmondással intézte el. Úgy véli, hogy tüske vagyunk az Európai Unió körme alatt, miután pedig Brüsszelből alig-alig csordogál pénz, a másik oldaltól veszünk föl hiteleket. (A pontos mondat a bejegyzésem utáni összeállításban olvasható.)
Az idézet 2025. december 16-i dátumából következik, hogy érdemes utánanézni a tüskés mondás előéletének. Elvégre ha a publicista hölgy Orbán Viktorra hegyezte ki a mondandóját, akkor a szólás első alkalmazóját értelemszerűen országunk első emberében fedezhetjük föl. Hisz’ a miniszterelnök a magyar társadalom ama rétegéből származik, amelynek tagjai gyakran használnak közmondásokat. Nem vonom kétségbe, hogy a falusi gazdálkodók mélyen gondolkodnak az élet dolgairól, de alacsony iskolázottságuk miatt szűk a szókincsük. Ezzel magyarázható, hogy a gondolataikat hajlamosak előre gyártott mondatokban megfogalmazni.
E jelenséget Alexander Bernát filozófus a XIX.-XX. század fordulóján úgy foglalta össze, hogy a közmondás a nép szállóigéje, a szállóige pedig az értelmiség közmondása. Mindkét műfaj arra való, hogy amikor idézünk a tárházukból, akkor segítsen a szertefutó gondolatok összefogásában. Orbán Viktor egész retorikája arról árulkodik, hogy tudatosan játszik rá a közmondásokra és a szállóigékre. Az előbbire a családi indíttatás révén, az utóbbira viszont azért, hogy megszólíthassa az iskolázott szavazókat is.
Igen ám, de amikor először használta a 'tüske a köröm alatt' kifejezést, még nem döntötte el, hogy gyakran veszi-e majd elő. Az idézetgyűjtemény tanúsága szerint a 'bot a küllők között' mondás versengett vele. Sőt, egy harmadikat is felsorakoztatott, amelyet később már kiselejtezett. Lecövekelt a botos és a tüskés mondatnál. Amikor Brüsszel ellen ágált, hol ehhez, hol ahhoz a közmondáshoz folyamodott, hogy közölhesse az ország népével: ő bizony le akarja lassítani az Unió gépezetét, meg akarja akasztani a brüsszeli boszorkánykonyha működését.
Ennek ellenére mégse adnám neki az elsőséget. Ha az olvasó figyelmesen megnézi a bejegyzésem utáni összeállítást, akkor észreveheti, hogy Orbánt jó néhányan megelőzték. Ráadásul nagyjából a rendszerváltás táján volt egy csomópont is, amidőn a 'tüske a köröm alatt' gyakran került szóba. Sára Sándor rendező Csoóri Sándor forgatókönyvéből 1987-ben forgatott egy Tüske a köröm alatt című filmet, amely a következő évben nagy port vert föl. Kapott ugyan különböző díjakat, de a kritikusok közül többen ellensematikusnak vélték.
Azt fejtegették, hogy a Rákosi-korszakban a pártmunkások voltak a jók és a kulákok meg a kémek a rosszak. A Kádár-korszakban fordult a kocka, amennyiben a hatalomtól függetlenedő értelmiségiek lettek a jók és a pártmunkások (a helybéli kiskirályok) a rosszak. Jómagam azt pedzegettem, hogy előnyére változott a nyilvánosság. Egyre-másra jelennek meg a mozikban a jobbnál jobb dokumentumfilmek, amelyek árnyaltabban mutatták be azt a valóságot, amelyről persze 1988 tavaszán mi, a vitatkozók még nem tudhattuk, hogy a rendszer végelgyengülését érzékeltetik.
Az a benyomásom, hogy ha most mutatnák be újra a játékfilmet, a nézők a hatalomtól függetlenedő értelmiségiek és a helyi kiskirályok (a Fidesz-politikusok) küzdelmére asszociálnának. Talán még azon is eltűnődnének, hogy Sára Sándor és Csoóri Sándor 1987-ben az Orbán-rendszer végnapjait modellezte. De visszatérve a rendszerváltás előtti hónapokra, 1989 januárjában utólag különösen figyelemre méltó cikk jelent meg a Népszabadságban. Szerzőjét, a bőrkabátos, sötét szemüveges Szabó Lászlót az érdeklődők leginkább a Magyar Televízió képernyőjéről ismerték. Ő volt a Kékfény című bűnügyi magazin műsorvezetője.
Civilben a központi pártlap belpolitikai rovatának vezetőjeként kapta a fizetését. A rendszer rendíthetetlen híveként ama magatartásformát képviselte, hogy az újságíró tulajdonképpen pártmunkás. Cikkét azzal fejezte meg, hogy az MSZMP tagsága „Határozottan kiáll azok mellett, akiket ártatlanul akarnak kommunista mivoltukban lejáratni, meghurcolni, megtörni.” Ez a régi Szabó László volt, a meggymagos „ügyeskedők” leleplezője. A cikk mégis azért keltett feltűnést, mert a szerző sorra vette azokat az ügyeket, amelyek „egy korábbi állapot eltorzult életviteléből fakadnak”.
Felhánytorgatta, hogy annak idején nem kaptak nyilvánosságot, ezért mérgezik most, 1989 elején a közéletet. Például három debreceni kiszes úgy szervezte az úttörőtábort, hogy a valóságosnál nagyobb létszámot jelentettek be, és a plusz pénzt arra fordították, hogy meghívhassák enni-inni a megyei vezetőket. Kizárták őket a pártból. De mi lett azokkal - firtatta a cikkíró -, akik rájártak a traktára? Nos, a debreceni dohánygyár igazgatója a megszokottnál több „finánclábat” parancsolt a cigarettába, hogy a plusz pénzből vendégül láthassa a megyei vezetőket.
Ugyanezért marasztalták el a debreceni gyógyfürdő igazgatóját is, aki szintén lepapírozta a reprezentációs költségeket. S hogy még teljesebb legyen a debreceni körkép, Szabó László szóba hozta az úgynevezett liba-ügyet is. A Hortobágyi Nemzeti Park területén libafarmot létesítettek, amely alkalmat adott a pénzügyi visszaélésekre. Itt azonban megbicsaklott a szerző igazságkereső szenvedélye, mert azt írta, hogy „vezető beosztású embert egyet sem” mutatott ki a vizsgálat. Véletlenül tudom, a filmkritikában meg is írtam, hogy az a fránya vizsgálat azért nem mutathatott ki a libafarm pénzéből részesülő helyi kiskirályt, mert a trükknek nem az ő boldogításuk volt a célja.
Végh Antalnak több kiadásban és 750 ezer példányban jelent meg a Miért beteg a magyar futball? című könyve. Sikula György, a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság Loki-rajongó első titkára meghívta az írót a DVSC menedzserének. Majd amikor a botcsinálta focimenedzsernek konfliktusa támadt az egyesület vezetőivel az összeállításról és egyéb csapat körüli dolgokról, akkor ki kellett volna neki fizetni 1,5 millió forint végkielégítést. Csakhogy erre az író futballszakmai végzettségének hiánya miatt nem volt lehetőség. Ezért fölvették azok közé, akik a libáikat a hortobágyi farmon tartották. Ő pedig másfél milliót kapott a nem létező szárnyasaiért.
A cikkíró nyilvánosságra hozott még ilyen és ehhez hasonló ügyeskedéseket a szomszédos megyéből is. Szabolcs-Szatmárban fillérekért rendeltek zsalugátereket a pártfunkcionáriusok. Vagy a megyei pártbizottság első titkára diófából készült könyvespolc-rendszert rendelt, amelyért kedvezményesen 30 ezer forintot fizetett. Majd amidőn kitört a botrány, további 50 ezret utalt át a cégnek. Ezzel azonban a leváltását már nem akadályozhatta meg. A korabeli nyilvánosság rákfenéje, hogy az állásából érdemeit elismerve mentették föl.
Szabó László 1989 elején még nem ismerte föl, hogy a Kádár-rendszer a végét járja. Mindazonáltal akaratlanul is összefoglalta, hogy miért fogyott el a nép türelme. Becsületére válik, hogy 1989 nyarán, 58 éves korában levonta a következtetést, visszavonult a szakmájából. Évtizedek alatt kialakult oknyomozó kapcsolatrendszerét arra használta, hogy magánnyomozónak csapjon föl. Kisvártatva új kollégái megválasztották a magándetektívek országos elnökévé. A Nógrád Megyei Hírlap 2002. november 19-i tudósítása szerint egy salgótarjáni tanácskozáson így foglalta össze a pályafutását: „Újságíróként 39 évig mindig arra törekedtem, hogy indiszkrét legyek. Most meg magándetektívként abból kell megélnem, hogy diszkrét vagyok.”
Tíz mondat a tüske alatti körömről
Körmünk alatt mostanság igencsak meggyűlik a tüskeszúrás. (Zöldi László filmkritikus, Élet és Irodalom, 1988. április 1.)
A kétes egzisztenciájúnak tartott filmbéli művész tüske a hatalom helyi birtokosainak körme alatt. (Horváthy György veszprémi újságíró, Napló, 1988. december 16.)
A közvélemény előtt mindenről nyíltan kell beszélni. Különben a „köröm alatt” marad a tüske. (Szabó László újságíró, Népszabadság, 1989. január 18.)
Elfogadom azt a minősítést, miszerint az adatvédelmi biztos „tüske a köröm alatt”. (Péterfalvi Attila újdonsült adatvédelmi biztos, Napló, 2002. február 13.)
A felvidéki magyarság a tüske a szlovák körmök alatt. (Bayer Zsolt újságíró, Magyar Hírlap, 2010. május 15.)
A civil mindenkor tüske a hatalom körme alatt. (Vida István mosonmagyaróvári újságíró, Kisalföld, 2017. április 24.)
Ideje volna, hogy Brüsszelben megértsék: velünk még a kommunisták sem boldogultak. Mi vagyunk a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Hírlap, 2021. október 25.)
Mi vagyunk a homok a gépezetben, tüske a köröm alatt, bot a küllők között. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, akikbe beleszorul a fejsze. Mi vagyunk a Dávid, akit jobb, ha elkerül Góliát. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2024. március 15.)
Ezt a kormányt le kell innen vadászni, és egy olyan kormányt kell a helyére tenni, amely olyanná teszi Magyarországot, mint Németország, Ausztria vagy Franciaország, beengedi a migránsokat, és ez a tüske ki van húzva a köröm alól. (Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli vezetőkről, YouTube.com, 2025. december 16.)
Magyarország tüske a köröm alatt, ahonnan fizetik, oda szavaz. (Pottyondy Edina publicista, Telex.hu, 2025. december 16.)