Vajon a rendszerváltás óta hány hét telt el? Az évi ötvenkettőt harmincvalahánnyal kellene beszorozni. Amennyi kijönne, abból kéne levonni a kihagyott heteket, amikor külföldről kevésbé kísérhettem figyelemmel a hazai sajtót. A Lefülelt mondatok című összeállítás 21 mondatból áll, vagyis megközelíti a negyvenezret ama mondatok száma, melyek jellemezték a mögöttünk hagyott hetek hangulatát, köz- és magánérzetét. Évenként úgy másfélezer mondatból válogatom a heti összeállításokat. E bővebb kínálat összefüggéseiről számolnék be az idei első félév tapasztalatai alapján.
Még nincs választási kampány, de már annyira eldurvult a hangnem, hogy személyeskedés öntötte el a nyilvánosság mintegy száz általam olvasott fórumát. A perszonalizálódás általában is jellemző volt, a közösségi médiumok előretörése óta pedig még könnyebb az adok-kapok játék. Azt vettem észre, hogy a vitatkozók nem meggyőzni akarják egymást, hanem pellengérre állítani. Több évszázados hagyomány örökült át a digitális korszakba. Hajdan a főtéren rendezték a hetivásárt, ilyenkor a börtönből hozták elő a kipécézésre alkalmas foglyokat. Az köpdöste őket, aki arra járt.
Ha egy dokumentátor jelezni akarja e tendenciát, akkor persze nem kerülheti ki a személyeskedés elszomorító példáit. Ennek ellenére vonzódom a szellemesebb és igényesebb mondatokhoz. Egy A/4-es, átlagosnál vastagabb papírlapon strigulázom azokat a szerkesztőségeket, amelyek közölték a kiemelésre érdemes mondatokat. Íme, az első félév élmezőnye: Facebook.com 198, Klubrádió 54, Népszava 49, Magyar Nemzet Online 39, Magyar Rádió 34, Magyar Hang 29, ATV 26 mondat. A fészbukos véleményeket nehéz volna világnézeti szempontból besorolni. Mindkét politikai oldal fölfedezte magának, és képviselői élnek is a lehetőséggel.
A közösségi oldal fölénye azért nyomasztó és megtévesztő, mert többféle igényt elégít ki. A nagyon jól megfizetett kormánypárti politikusok és a jó pénzért magukat rosszul érző ellenzéki politikusok állami keretéből telik arra, hogy ne kelljen válaszolniuk az újságírók okvetetlenkedéseire. Beérik azzal, hogy a közösségi oldalán önmaguknak tesznek föl kérdéseket. E beidegződéssel szembesülhetünk, ha például a kormánypárti politikusok újságíróval beszélgetnek. A mikrofonállvány jelenlétében tesznek föl maguknak kérdéseket. Ez a „Miért mondom ezt? Azért mondom, mert…” önmagukkal folytatott párbeszéd korszaka.
A publicisták a nyilvánosság fizető fórumai helyett választják a Facebookot. Az eléjük kerülő eseményekre frissiben reflektálnak, és nem akarják kivárni, hogy véleményük néhány nap vagy hét múlva jelenjék meg valamelyik hetilap hasábjain. Akkor, amikor már a véleményt kiváltó esemény-összefüggés a feledés homályába merült. Ráadásul némelyik véleményformáló annyi követőre tett már szert, amennyire a hetilapok szerkesztői nem is gondolhatnak.
A választás másik oka már nem a szerző, hanem az olvasó szempontjából érdekes. A portálok szerkesztői a tartalom hír-részét és a hozzá fűzött kommentárokat ingyen adják. A legigényesebb vélemények és szerzők elé azonban digitális falat húznak. A publicisztikából közölnek húsz-huszonöt sort, majd kérnek tőlünk 190 vagy 360 forintot, esetleg azt, hogy fizessünk elő a portál egészére. Az olvasás félbeszakítása következményekkel jár
A nyugdíjamból nem telik arra, hogy tucatnyi igényes véleményt fizessek meg. Ha szellemes, korjellemző mondatra áhítozom, akkor be kell érni az első húsz-huszonöt sorral. Ha egyáltalán van benne csattanó. Nos, az olvasóktól bevételi okból elzárt publicisták hajlamosak orrnehéz cikkeket írni. Annak is legyen kapaszkodója, támpontja, továbbgondolásra serkentője, aki nem fizeti meg a digitális fórum legigényesebb véleményeit. Ezzel magyarázható, hogy sok publicista a honorárium és a vele járó elzártság helyett a villámgyors és kevésbé fanyalgó Facebookot választja.
A csaknem kétszáz mondatos FB utáni sorrendben normális, ha a Klubrádió vagy az egyetlen ellenzéki napilap hetenként „csak” két-két figyelemre méltó mondattal véteti észre magát. Az is normális, hogy a Magyar Nemzet online változata és a Magyar Rádió a harmincas kategóriában adja közre a hatalmon lévők legjellemzőbb mondatait. Meglepett viszont az ATV tetemes lemaradása. Amíg működött a Népszabadság, loholt a nyomában, amióta megszűnt (kivéreztették), az ATV majd’ mindig a lista második helyén tartózkodott. Nem ismerem a mostani lemaradás okát. Talán lesznek olyan hozzászólók, akik felvilágosítanak.
Tíz mondat a Facebookról
Nem lehet Facebook-oldal nélkül politizálni. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Népszava, 2019. április 24.)
Már nem a Magyar Közlöny a legfőbb jogforrás, hanem egy-két kormánytag Facebook-oldala. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, 2020. december 23.)
A Facebook kikerülhetetlen szereplője a mai nyugati világnak. A jelenlét elengedhetetlen, de a kiszolgáltatottságot nem szabad elfogadni. (Lánczi Tamás politológus, Mozgástér.blog, 2021. február 4.)
A facebookos tevékenységemben három munkatársam is segít. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, SzabadPécs.hu, 2020. június 16.)
A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2021. október 23.)
A Facebook lőfegyver. Kösz. Annak is szántuk. (Szűcs R. Gábor publicista, Facebook.com, 2021. október 23.)
Mióta a Megafon brutálisan leverte Bajnaiék social médiás cégét, a Fidesz sem kapkod a Facebook megregulázásáért. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2023. augusztus 1.)
Facebook-kommentből nem lesz rendszerváltás. (Gréczy Zsolt DK-politikus, Facebook.com, 2024. február 25.)
Egy Facebook-oldallal meg egy kisteherautóval 1,3 millió szavazót lehet megszólítani. (Hacsek Gábor orvos Magyar Péterről, ATV, 2024. június 15.)
Egy országot nem lehet Facebook-posztokkal irányítani. (Dobrev Klára DK-politikus Magyar Péterről, Facebook.com, 2025. június 25.)