Figyelemre méltó cikk jelent meg február 24-én az Indexen. Rácz Sarolta írta meg Hekus Dönci történetét A ballonkabátos gyilkos férfi a Párisi Nagy Áruház alagsorából címmel. A ballonkabátos jelző arra utalt, hogy 1945 és ’47 között a pesti alvilágban otthonosan mozgott egy sajátos öltözékű fiatalember, aki rendőrnyomozónak adta ki magát.
Eredetileg Mészáros Istvánnak hívták, és alkalmi lopásokból élt, orvosi műszerekre szakosodott. S mert eltulajdonította Horváth Ödön rendőrigazolványát, ezzel az okmánnyal vágta ki magát a kínos helyzetekből. Mígnem az Andrásay-úti nagyáruház alagsorában megerőszakolt, majd megfojtott egy 17 éves lányt, sikerült végre letartóztatni. Megszökött azonban, ám disszidálás közben újra elfogták. A statáriális bíróság halálra ítélte, és 1947. november 29-én kivégezték. Pere és alakja élénk visszhangot keltett a korabeli sajtóban. Alighanem ezért fordult a mai újságíró érdeklődése feléje. A cikk korrekt, bár szerzője nem lépett túl a bűnügyi tudósítás keretein.
Sajtótörténettel foglalkozom, és Rácz kolléganő okfejtését kiegészíteném egy médiapolitikai mozzanattal. Az idő tájt Rákosi Mátyás a magyar közélet egyik legbefolyásosabb szereplője volt. A Dinnyés-féle koalíciós kormányban miniszterelnök-helyettesként képviselte a pártját, és javában készült a hatalom megragadására. Ezzel magyarázható, hogy 1948. márciusi 23-ára sajtóaktívát hívott össze a Magyar Kommunista Párt Akadémia-utcai központjába. Az újságok főszerkesztői előtt fejtette ki, hogy „a szenzációhajhászás megfertőzte a magyar újságírás egy részét”.
Eszmefuttatását azzal kezdte, hogy nemrégiben kormányküldöttséggel járt a Szovjetunióban. Fogadáson szólította meg egy moszkvai újságíró, és azt firtatta, mitől olyan fontos az a fránya Hekus Dönci. A magyar kommunisták vezetője tájékoztatta a szovjet zsurnalisztát a hírhedtté vált bűnöző rémtetteiről. A kérdező azonban tovább feszegette, hogy a magyar újságok miért foglalkoznak oly’ sokat egy banditával. Hetvenvalahány év múltán nehéz rekonstruálni, hogy csakugyan megtörtént-e ama bizonyos moszkvai beszélgetés, vagy csak Rákosi találta ki, hogy gleichschaltolhassa (egybehangolhassa) a koalíciós korszak sokszínű (plurális) nyilvánosságát.
A lényeg az, hogy a hatalomra törő politikus Moszkvából vezette le, miért kéne háttérbe szorítani a magyar bulvársajtót. Kárhoztatta a hangzatos szalagcímekkel operáló újságírást, és elrettentő például említette e cikkcímet: „Koporsóval együtt rabolták el a halottat.” Majd felsorolta azokat az újságokat, amelyek efféle eszközökkel probálták növelni az olvasottságukat. Következésképpen élen járnak a szenzációhajhászásban. Erre jutott: „El kell érnünk a demokrácia negyedik évében, hogy a demokrácia sajtója a tömegnevelés, a nemzetnevelés egyik legfontosabb eszközévé váljék.”
A Magyar Kommunista Párt központi lapja, a Szabad Nép két nappal később visszatért a sajtóaktívára. Kemény hangvételű jegyzet látott napvilágot (b. o.) szignóval. A szerzőt nem nehéz azonosítani, Betlen Oszkár, a szerkesztőség vezető politikai szemleírója rejlik a betűjelek mögött. Szerinte nem egyszerűen a szenzációval van baj, hanem az erkölcstelen szenzációval: „A múlt öröksége kísért egyes lapok vastagbetűs címeiben”, mert az úgynevezett körúti újságírás „eltereli a magyar olvasók figyelmét az ország nagy kérdéseiről”. Holott „nincs nagyobb szenzáció, nincs érdekesebb esemény, mint a küzdelem, amelyet a magyar demokrácia folytat az ország szebb jövőjéért, polgárainak szebb életéért” A következtetést imigyen vonta le: „A magyar újságírás nem tudott lépést tartani a magyar demokrácia fejlődésével.”
Csakhogy ez még csupán a diagnózis volt. A terápiát egy nappal később fogalmazta meg, szintén (b. o.) szignóval. A Kommunista újságírás című cikkben ez olvasható: „A múltban a magyar sajtó jelentős része csak a polgárságnak íródott. ” Ez a szemléletben, a közelítésmódban, a hangnemben, a nyelvezetben, a stílusban nyilvánult meg, és azzal a súlyos következménnyel járt, hogy az egyszerű emberek kizáródtak a magyar sajtó vérkeringéséből. Az tehát a feladat - fejtegette Betlen Oszkár -, hogy „a munkások zömének, a dolgozó parasztság legszélesebb rétegeinek is írjuk lapunkat”. De vajon miből?
A bulvársajtó elleni kampányból kirajzolódik, hogy alig néhány évvel a második világháború után, a hiánygazdaság kellős közepén hol van a tömegek meggyőzéséhez szükséges papírmennyiség? Hisz’ nagy példányszámban kellene azonosulásra késztetni azokat a milliókat, akik addig nem nagyon olvastak újságot, talán pénzük sem volt rá. Nos, a következő hónapokban Rákosiék okkal vagy ok nélkül papírhiányra hivatkozva szüntetettek meg több tucat „szenzációhajhász” újságot. Mégse szántak kevesebb papírt a sajtóra, csupán átcsoportosították a mennyiséget. A Szabad Nép így jelent meg annyi példányban, ahány tagja lett az 1948 nyarán egyesült két munkáspártból létrehozott Magyar Dolgozók Pártjának.
A polgári (bulvár, szenzációhajhász) sajtó kivéreztetése 1950-ig tartott. Újságírók sokasága vesztette el az állását, változtatott szakmát, vagy hagyta el az országot. Pályakezdőként néhányukkal találkoztam a magyar kormány 1968-ban alapított napilapja, a Magyar Hírlap szerkesztőségében. A hatalom csaknem két évtized múltán engedte vissza őket a hazai nyilvánosságba.
Tíz mondat Rákosiról
Ronda feje volt a Rákosi elvtársnak, nem ihletett meg. (Szász Endre festőművész, Vas Népe, 1996. április 4.)
Sajnálatos, hogy a Fidesz, amelyet 1998-ban hatalomra segítettünk, hasonló módszerekkel bánt el velünk, mint 1947-ben Rákosi. (Czoma Kálmán kisgazda politikus, Zalai Hírlap, 2002. május 18.)
Gonosz akarnok volt, de hülye nem. (Andrassew Iván publicista, Népszava, 2011. augusztus 26.)
Hovatovább olyan légkör, áhítat, reverencia veszi körül - legalábbis a sajátjai körében -, mint hajdanán Rákosi Mátyást. (Aczél Endre újságíró Orbán Viktorról, Vasárnapi Hírek, 2013. október 6.)
Mindig más csoportot választott ellenségnek. (Springer György amerikai űrkutató, Index.hu, 2018. október 23.)
Rákosi az államosítással vont mindent az irányítása alá, Orbán privatizációval teszi ugyanezt. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2021. szeptember 9.)
A Kossuth Rádió ugyanúgy hazudik, mint Rákosi alatt. (Bruck András publicista, Facebook.com, 2023. június 10.)
Az elmúlt tizenöt évben Ausztriát nem sikerült utolérnünk. Rákosi Mátyást viszont igen. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2025. február 19.)
Valaki a propaganda-minisztériumban Rákosi hamvait szippantotta fel kokain helyett. (Bödőcs Tibor humorista, Comedy Central TV, 2025. december 31.)
Rákosi helyére a hozzá képest liberálisabb diktátor, Nagy Imre érkezett. (Mező Gábor publicista, Facebook.com, 2026. január 7.)
Néhány hete meghalt egy orvos. Sebészként kezdte, kórházigazgatóként folytatta, minisztériumi főtisztviselő lett belőle. Közel a nyolcvanhoz hunyt el, hamvait szűk családi körben szórták Szentendrénél a Dunába. Tegnap az Országos Mentőszolgálat budapesti irodaházában gyűltek össze a tisztelői. Jómagam társnagypapaként kerültem oda: van egy közös unokánk.