Országunk első embere két napja, a bálványosi szabadegyetemen ezt mondta: „Aki vállalja a polgári, nem baloldali, nem progresszív, nem libsi meggyőződését, azt megtámadják, kigúnyolják, méltóságában bántalmazzák.” Abban a szövegrészben beszélt erről, amelyben bejelentette a Digitális Polgári Körök elindítását.
Mondandóját úgy foglalnám össze, hogy érzékelte a választásra készülő kormánypárt lemaradását a virtuális térben S hogy a Fidesz-maghoz nem tartozó, de a tábor külső peremén elhelyezkedő szavazók, például az online világban otthonosan mozgó fiatalok támogatását megszerezze, az új intézmény révén folyamatosan táplálná a lelkesedés lángját. Mellesleg a libsi említése nem durva. Orbán Viktor azt próbálta kifejezni, hogy kiket nem akar megvédeni (a baloldaliakat, a progresszíveket és persze azokat a fránya libsiket).
Soraiból az rajzolódik ki, hogy szenvedő félnek véli a nyájából elkódorgásra hajlamos báránykákat. Én se kedvelem a dékás és tiszás trollokat (világhálós hőzöngőket), de a fideszesek sem ártatlan bárányok. Hőzöngésükből szintén telik brutalitásra, műveletlenségre, ostobaságra, otrombaságra, trágárságra. Miniszterelnökünk nem törekedett arra, hogy a tusnádfürdői táborban meghatározza, vagy legalábbis körülírja a libsit. Hasonló szándék vezérelte tavaly augusztusban is, amikor kedvenc napilapjában, a Nemzeti Sportban a „libsi elégedetlenségre” panaszkodott.
Néhány elemzővel ellentétben azt állítom, hogy nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a libsinek. Mellékesen említi olyan fontos összmagyar fórumon, mint az erdélyi szabadegyetemen, vagy a politikai szempontból mellékes sportújságban. Mindazonáltal a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként hozta szóba, és ezzel óhatatlanul hitelesített, a politikai közbeszédbe emelt egy régi, rosszul csengő kifejezést.
A libsit beírtam az Arcanum.hu keresőjébe. 483 találat jött ki, ami közepes lelet. Feltűnt, hogy a legtöbb sajtóbeli találat huszonegyedik századi. Az említésben élen jár a Népszava és a Demokrata. Az előbbi immár az egyetlen ellenzéki napilap, amely fölvette a harcot a libsisezők ellen. A kormánypárti hetilapnak pedig van egy munkatársa, Pozsonyi Ádám, aki a rovatában szinte minden alkalommal jellemzi valamiféleképpen ama bizonyos libsiséget. (Talán a legszebb példája a bejegyzésem utáni összeállításban is olvasható.)
A libsizést 2009-ig sikerült visszanyomozni. Ekkor rendezett gólyatárbort Zánkán az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkari HÖk-je (hallgatói önkormányzata). 2013-ban robbant ki a botrány, amikor az Átlátszón cikksorozatot közölt Panyi Szabolcs. Az azóta legjobb valóságfeltáró riportereink közé emelkedett újságíró azt bontotta ki, hogy a HÖk-vezető bölcsészfiúk földerítették a frissiben fölvett lányok közösségi oldalait. A fényképek, gyanútlan bemutatkozások és egyéb intimitások nyomán kajánul listázták a diáklányokat. Ilyen, olyan, amolyan, etyepetyére kapható és „libsi”.
Nem határozták meg, hogy minek tekintik a libsi lányokat, de kitalálható, hogy önálló gondolkodásúnak, zárkózottabbnak, nehezebben kaphatónak. Mindez azonban nemcsak a nőhiányban szenvedő fiatalemberek ártalmatlan listázása volt. Némi politika is vegyült belé. A hökös vezetők ugyanis közel álltak a Jobbikhoz. A bölcsész Jobbikhoz, amelyben többnyire történelem szakos diákok voltak. Aligha véletlen, hogy a két világháború közti sajtót jól ismerő Nyerges András író egy néhány soros közleményt juttatott el az Élet és Irodalom szerkesztőségébe. Szerinte a „libsi” előzménye a „bibsi”, amely a múlt század húszas éveire vezethető vissza. Ott is a szélsőjobboldali egyetemi mozgalmakba.
Azt már én fűzöm hozzá, hogy a megkisebbített Magyarország országgyűlése Numerus clausus (zárt szám) névvel olyan törvényt fogadott el, amely a népszámlási adatok alapján a zsidó hallgatók egyetemi fölvételét hatszázaléknyira zsugorította. Miközben a hazai zsidóság a legpolgáriasultabbak közé tartozott, az érettségizettek aránya meghaladta a hetven százalékot. A jelentkezők többségét nem vették föl, és ha a családjuk anyagilag bírta, leginkább német egyetemeken tanultak tovább. Akik pedig itthon lettek egyetemi hallgatók, azok rosszlétéről a fajvédő ifjúsági szervezetek „gondoskodtak”.
Az egyetemi feszültségek zsidóverésekbe torkolltak. Eme csatározások verbális kísérőjelensége volt a bibsizés, amely a biboldó szóból származik. A cigányok így nevezték a másik kirekesztett társadalmi réteget, a zsidóságot. S mert a szélsőjobboldali sajtó a liberális világnézetet vallókat automatikusan lezsidózta, a bibsiből előbb-utóbb libsi lett. Bár azt egyelőre nem találtam meg a két világháború közti nyilvánosságban, hogy kinek a nevéhez köthető a mindössze betűnyi változtatás. A zsidóval azonosított libsi tehát fedőszó.
További kutatás tárgya lehet, hogy a múlt század kilencvenes éveiben, Csurka István MDF-ből való kizárása után miként került át a Magyar Fórum hasábjaira, majd századunk tízes éveiben a kormánypárti sajtó szélére. Eredeti jelentése homályba merült, annyi azonban megmaradt belőle, hogy a szalonzsidózás jellegzetes megnyilvánulása legyen. A legutóbbi évben a miniszterelnökünk is a szájára vette. Ezzel a kormánypárti nyilvánosság immár elismert, szerves része lett. Talán még nem az eredeti értelmében.
Tíz mondat a libsiről
A „bibsit” a huszas, harmincas évek jobboldali ifjúsága használta. Mai utódaik szavajárása a „libsi”. (Nyerges András író, Élet és Irodalom, 2013. március 14.)
Jelentése: liberális + bibsi (zsidó). (Borovitz Tamás újságíró, 24.hu, 2015. február 9.)
Kálmán Olga álszent farizeusságában a libsi álláspont mindig a kóser, s a magyar álláspont mindig csak tréfli lehet. (Makay Imre publicista, Kapu, 2015/6-7.)
Az egészséges ösztönnel megáldott ember megérzi a libsit. Ruhadarabok, illetve azok tipikus vegyítése, nézések, hajak, kisugárzások, amire az ember rögtön rávágja: „Libsi!” (Pozsonyi Ádám publicista, Magyar Demokrata, 2018. december 15.)
A libernyák fogalom öblös zsidózást is kifejező előképe a libsi, amelyet a liberális és a biboldó (zsidó) szavakból kreált a szalonnáci népnyelv. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, 2020. augusztus 1.)
A kormányfő ügyesen zongorázik a homofóbia, a cigányellenesség, a „bibsi-libsi”-féle szalon antiszemitizmus billentyűin. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2020. október 20.)
Van egy libsi elégedetlenség. (Orbán Viktor miniszterelnök, Nemzeti Sport Online, 2024. augusztus 24.)
Néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén. (Lázár János Fidesz-politikus, Facebook.com, 2024. október 9.)
A szélsőjobboldali online fórumokon a „liberális”és a zsidóellenes „bibsi” szavak összemosásából született. Bár mára elvesztette eredeti, nyílt antiszemita töltetét, a kifejezés hangulata továbbra is erősen negatív. lekicsinylő. (Jabronka István újságíró, Ellenszél.hu, 2025. július 20.)
Aki vállalja a polgári, nem baloldali, nem progresszív, nem libsi meggyőződését, azt megtámadják, kigúnyolják, méltóságában bántalmazzák. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2025. július 26.)
