Cipészek között nőttem föl. Egyik nagynéném suszterhez ment feleségül, és két unokatestvérem is az az apjuk szakmáját választotta. Ha dolgoztak, nem beszélgethettem velük, mert majd’ mindig faszögek lőgtak ki a szájukból. Kivettek egyet-egyet, és ütötték bele a borjúbőr cipőtalpba. Talán ezzel magyarázható, hogy 1954-ben, az elvesztett világbajnoki döntő után gyerekfejjel is fölfigyeltem az egyik magyarázatra.

A családi kupaktanács megvitatta a történteket. A Népsport cikkei szerint esett az eső a berni stadionban, és a nyugatnémet válogatott tagjai olyan cipőt húztak, amelynek a talpán le- és fölcsavarozni lehetett a stoplikat. Herberger szövetségi kapitány a hosszabb stoplit választotta, ezért a játékosai kevésbé csúszkáltak, mint Puskásék. Már egyetemistaként olvastam, hogy az újítás Adolf (Adi) Dassler nevéhez fűződött. Cége, a nevéből összerakott Adidas ekkor mutatkozott be a nemzetközi közvéleménynek. Csaknem húsz évvel korábban azonban volt már egy másik bemutatkozási lehetősége a berlini olimpián. Ezzel foglalkozott egy amerikai meg egy német film.   

Az amerikai alkotás készítői Jesse Owens történetét dolgozták fel. Az ohio-i diák mindenkinél gyorsabb volt az Egyesült Államokban, ráadásul a sebessége kitűnő távolugró stílussal párosult. Edzője fokozni szerette volna az olimpai esélyeit azzal, hogy cipőt rendelt neki Németországból. Állítólag egy Nürnberg melletti cég pihekönnyű, de nagyon erős bőrű futócipőt hozott létre, melynek a talpán úgy helyezte el a szögeket, hogy felgyorsítsák a salakon való mozgást. Az eredményességet két bizonytalansági tényező korlátozta. Az egyik az, hogy az amerikai olimpiai bizottságnak nem tetszett Hitler hatalomgyakorlása. A csapat jelenlétével nem akarta hitelesíteni a náci térhódítást. Ezt az akadályt azzal sikerült elhárítani, hogy a német szervezők lekenyerezték az amerikai sportolók vezetőjét.

A másik akadály az volt, hogy a megrendelt cipő nem érkezett meg. Az amerikai atléták elutaztak a német fővárosba, melyből az olimpia néhány napjára eltávolították a három éve kormányon lévő nácik zászlóit. Átmenetileg nem verték be a zsidó boltok kirakatait, és Berlin békés képet mutatott. Az amerikai edző a külvárosban kereste a sportáruházat, és miközben átvette a futócipőt, azt látta, hogy horogkeresztes egyenruhások épp egy családot tuszkolnak a teherautóra. Aztán visszament az olimpiai stadionba, felpróbáltatta Owenssel a csodacipőt, és az amúgy is kirobbanóan tehetséges sprinter három egyéni számban verte meg a szintén esélyes német atlétákat. Hitler tajtékzott, és nem volt hajlandó kezet fogni a „néger” futóval, aki ellopta a showt a „felsőbbrendű” német sportolóktól.

A német film a Dassler-fivérek történetét dolgozta fel. Alkotói a berlini olimpiát német nézőpontból ábrázoltak. A két Dasslerből Rudolf (Rudi) megelégedett volna azzal, hogy zseniális találmányuk a német atlétákat segítse aranyérmekhez. Adolf (Adi) viszont nemzetközi méretekben gondolkodott. Bár egyetértett bátyjával abban, hogy a csodacipőket a német atléták viselhessék, keresett egy kirakatembert is, aki a találmányt nemzetközi karrierhez segíti. Ezt találta meg Owensben. Dokumentumok híján nem dönthetem el, vajon az amerikai edző rendelte-é meg a fantasztikus futócipőt, vagy Adi Dassler küldte volna Amerikába, hogy bejusson az amerikai piacra. A lényeg az, hogy a fekete atléta győzelmei után az amúgy náci párttag Adit hazaárulással vádolták.

Mindkét Dassler megúszta a második világháborút, hisz’ a Wehrmachtnak szüksége volt a szakértelmükre. De az, hogy gátlástalanul kihasználták a hitleri hatalomgyakorlásban rejlő üzleti lehetőségeket, következményekkel járt a megszállott Németország amerikai zónájában. A két Dassler kölcsönösen jelentgette föl egymást, kisebb-nagyobb időt töltöttek vizsgálati fogságban is. Adit az mentette ki a kutyaszorítóból, hogy Jesse Owens diadalára tíz év múltán is emlékeztek az amerikai ügyészek és nyomozók. Ekkor vált ketté a dasslerek útja.

Szülővárosukat,  a 24 ezres lélekszámú Herzogenaurachot az Aurach folyó szeli ketté. Az Adidas maradt a szúlőház mellett, a Ruda (Rudi Dassler cége) átköltözött a folyó másik oldalára. A város egyik fele Adinak dolgozik, a másik Rudinak. Az Adidas előbb vált világcéggé. S hogy a Ruda világcéggé válhasson, nevet változtatott. Puma lett belőle. A múlt század hetvenes éveiben mindkét alapító meghalt, ám a gyerekeik sem állnak szóba egymással. Az Adidas előbb tört be az amerikai piacra. Owenshez hasonlóan leginkább fekete sportolókat és celebeket helyezett el a kirakatban. A Puma más taktikával igyekezett meghódítani az 50 millió amerikai kocogót.

Magam is láttam egy olyan digitális statisztikát, amely azt vizsgálta a hatósági adatok alapján, hogy milyen gyökereket mondhatnak magukénak az amerikai állampolgárok. Kiderült, hogy 45 milliónak német gyökerei voltak. A Puma ezért választotta Aby Steinert Kentucky-ból. A hajdani bányavidéken sok a német leszármazott, például a főiskolás diáklány is az. Az amerikai sprinterek közül azzal ugrott ki, hogy a fekete lányok között ő volt az egyetlen fehér. Rosszul rajtolt, de a száz méter második felében kilőtt a többiek közül. Kétszázon egyeduralkodó lett, négyszázon pedig azóta is sztár egy videófelvétellel, amelyen 30 méteres hátrányt hozott be. Nem csoda, ha a diploma megszerzése után a Puma évi egymillió dollárért szerződtette. De hogy ne érje szó a ház elejét, a szintén világklasszis fekete lányokat is szerződtette - félmillió dollárért.

A húzás bejött, amennyiben a kocogók közül sokan lettek Steiner-rajongók. A zseniális futólány azonban egy sérülés miatt lemaradt a legutóbbi olimpiáról, amelynek aranyérmével megszolgálhatta volna a Puma-gázsit. Talán már nem is számíthatunk a versenyzésére, de maradt a sportszer-cég kirakatembere. Bár ő nem tehet róla, a szerepeltetésében van némi rasszizmus, ami egyébként nem áll távol a náci Németországban edződött Dassler-fivér üzletpolitikájától. Aby Steiner utódja, a rúdugró Duplantis félig amerikai, félig pedig svéd. Az éves gázsija szintén egymillió dollár. Sokáig nem értettem, vajon miért centiméterenként ugorja az újabb és újabb világcsúcsokat, köztük egyet idén augusztus 12-én Budapesten is. Nemrégiben derült ki, hogy minden világcsúcsért 100 ezer dollárt kap a Pumától. Ez meg az ő üzletpolitikája.                       

Tíz mondat a cipőről

Ha a cég vezetője félretaposott cipőben jár, akkor a cég iránti bizalom is csámpás. (Petrenkó János üzletember, Népszabadság, 1990. március 13.)

A kondit úgy kell tartani, hogy az ember ülve, állva be tudja fűzni a cipőjét. (Bács Ferenc színész, Mai Nap, 1994. november 13.)

Úgy érzem, mintha mocorogna valami a cipőmben. (Orbán Viktor labdarúgó az Alcsút-Felcsút rangadóról, Napló, 1999. május 17.)

Az a kép él rólunk, hogy az MSZP a makkos cipős járási párttitkárok világa, (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Mozgó Világ, 2010/3.)

Olyan az én hazám, mint a kitaposott cipő: annak a lábára illik a leginkább, aki mindig is viselte. (Lányi András publicista a szocialisták választási győzelméről, Heti Válasz, 2006. június 1.)

Orbán Hamupipőke lábára is arany futballcipőt húzna. (Nagy N. Péter publicista, Népszava, 2017. július 15.)

Ha cipőből sincs két egyforma, véleményből miért legyen? (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. március 31.)

Nektek Horthy, nekünk cipők a Dunaparton. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2022.  augusztus 29.)

Európa hócipője kezd tele lenni Magyarországgal. (Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, ATV, 2022. november 26.)

Tyúkszem a cipőben. (Magyar Bálint volt SZDSZ-politikus Orbán Viktorról, Klubrádió, 2024. január 19.) 

Beérném egy A/4-es papírlappal. (Krasznahorkai László író a Nobel-díj gyulai „fogadtatásáról”, Facebook.com, 2025. október 31.)

Pedig Orbán Viktor „gyulai Nobel-díjról” beszélt, és elvileg persze örvendezik a városvezetés. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2025. november 1.)

Lezsidózzák Krasznahorkait, de ha ezt két egymástól független forrásból cáfolja irodalomtörténész és szűkebb pátriából való ismerős vagy rokon, akkor beérik a „zsidóbérenc” kifejezéssel. (Zöldi László újságíró, ÚjHét.com, 2025. november 3.)

A nemrég irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László movember 3-án  délután lepte meg látogatásával a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár olvasóit és munkatársait. (Vass Norbert újságíró, Telex.hu, 2025. november 4.)

Hiába próbálják víz alá nyomni a magyar kultúrát, hát nem megy. Ezt bizonyítja Krasznahorkai Nobel-díja is. (Deczki Sarolta irodalomtörténész, Litera.hu, 2025. november 4.)   

Ez nemcsak szakmai díj, hanem kultúrpolitikai díj is. (Szegő János szerkesztő, SzabadEurópa.hu, 2025. november 10.)

Nekem a Sátántangó a hazám. Teljesen belaktam. (Grecsó Krisztián író, Index.hu, 2025. november 19.)

 Bár személyesen nem vesz részt a programsorozaton, erre az időre kölcsönadja szülővárosának a Nobel-érem másolatát. (Vass Norbert újságíró Krasznahorkai gyulai gesztusáról, Telex.hu, 2025. november 25.)

Nem szeretem az édességet. Talán ezért idegenkedem Krasznahorkai stílusától, túl habos, émelyítő. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2025. november 26.)

Nála az, hogy kócos legyen a mondat, elő nem fordul. (Szegő János szerkesztő, Klubrádió, 2025. december 7.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor brüsszelezett, Váncsa István orbánozott, Nagy Ervin magyarpéterezett, Haraszti Miklós tolmácskodott, Bruck András dékázott, Puzsér Róbert pedig rendszerezett.

Örökké margón volt. (Kardos András publicista Kenedi Jánosról, Facebook.com, november 28.)

A DK túlélése az ország túlélését veszélyezteti. (Bruck András publicista, Facebook.com, november 29.)

A sajtó politikailag korrekt módon bírálhatja a kormányt. (Zentai Péter újságíró Japánról, Klubrádió, november 30.)

Szűnjön meg a lelkek szőnyegbombázása! (Tamás Róbert publicista a kormánypárti kampányról, Kolozsváros.com, november 30.)

A tolmács egyetlen kritikus vagy az itthoni PR szempontjából aggályos gondolatot sem engedett át. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus Orbán moszkvai tárgyalásáról, Facebook.com, december 1.)

Szegény Lebovics Viktória kolléganőm láthatólag betegen - taknyosan, talán lázasan, orra-füle bedugulva, igen zilált állapotban - fordított. (Kvász Iván tolmács, Telex.hu, december 1.)

Putyin csapatában ő a labda. (Pottyondy Edina publicista Orbán Viktorról, YouTube.com, december 2.)

A rendszer túljár a zeniten. (Puzsér Róbert publicista, Reels-videó, december 2.)

Dobrev népszerűbb politikus, mint Gyurcsány. (Róna Dániel szociológus, Klubrádió, december 3.)

Ez csak kézilabda, nem háború. (Kerekes Éva, a román válogatott tagja, YouTube.com, december 3.)

Innen a túloldalról is csak a legjobb emlékeim vannak róla. (Bencsik Gábor újságíró Kenedi Jánosról, Facebook.com, december 3.)

A Facebookra magánzóként kiszabaduló újságírók úgy érzik, olykor hirdetik is, hogy a világhálón bármiről úgy formálhatnak véleményt, mint bármelyik okoskodó nyárspolgár. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, december 3.)

Újságíróként nem lehet megalapozatlanul információkat közölni. (Gergely Zsófia újságíró, Klubrádió, december 4.)

Minden diktatúra arra hivatkozik, hogy akinek korlátozza a szabadságát, és lesitteli, az rossz. (Pozsonyi Ádám publicista, Magyar Nemzet Online, december 4.)

Hiába jut minden napra valami fényes sikersztori, fogy az idejük. (Vogronics András publicista a hatalmon lévőkről, Kolozsváros.com, december 4.)

Brüsszel cinkelt lapokkal játszik. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, december 5.)

Kormányzó urunk a rádióban brüsszelezik. (Váncsa István publicista, Élet és Irodalom, december 5.)

A kézbe, amely csak keveseknek ad kenyeret, bele kell harapni. (Tömpe István publicista, Népszava, december 5.)

A szegény ember a legjobb közgazdász, mert neki mindig számolnia kell. (Farkasházy Tivadar újságíró, Klubrádió, december 6.)

Nem Magyar Péter köpönyegéből bújtunk ki, hanem odaálltunk mellé. (Nagy Ervin színész, Telex.hu, december 6.)

Voltam egy több órás műsoron Kecskeméten, amin Orbán Viktort akarták nekem eladni. (Bábel Vilmos újságíró, 444.hu, december 7.)

Mindig azzal a lábammal rúgtam gólt, amelyik „kéznél” volt. (Puskás Ferenc labdarúgó, Népszava, 1996. május 18.)

A kormány nem szent, de maga felé hajlik a keze. (Kuncze Gábor liberális politikus, Petőfi Népe, 1999. november 19.)

A Fidesz minden szava ökölbe szorított kéz. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 2002. június 6.)

Aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus, Népszabadság Online, 2010. március 26.)

Összeszorított ököllel nem lehet kezet nyújtani. (Botka László szocialista politikus, Délmagyar.hu, 2015. május 22.)

Zsebre tett kézzel még a legnagyobb politikus sem beszélhet. (Csurka Gergely újságíró, Digi TV, 2018. január 22.)

Ő még nem a kéz, ami ostort suhogtat, hanem az ostor maga. (Szénási Sándor újságíró Lázár Jánosról, Klubrádió, 2021. március 31.)

A migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2023. november 10.)

Ilyen kesztyűs kézzel még nem bánt senkivel a sportvezetés. (Vincze Attila újságíró Milák Kristófról, Népszava, 2024. május 16.)

A kézbe, amely csak keveseknek ad kenyeret, bele kell harapni. (Tömpe István publicista, Népszava, 2025. december 5.)

Az euró az Európai Unió pénze. 

Az Európai Unió letért a jog útjáról.

Az Európai Unió úszik a korrupcióban.

Brüsszel cinkelt lapokkal játszik.

Nem szoktunk lelki életet élni a nemzetközi politikában.

A politikai bátorsággal történelmi dimenzióban sem állunk rosszul.

Mi elvi alapon vagyunk békepártiak.

A magyar jobboldal nem küld Ukrajnába pénzt.

Nagy nemzet vagyunk, amit szétszabdaltak.

Gőzerővel dolgozunk a nemzeti egység megteremtésén.

/Az interjú 26 percében a miniszterelnök 18-szor köszörülte a torkát./

 MéM

 Domokos Lajosnak van egy Bekiáltás című blogja. A szűkebb pátria iránt érzett rokonszenv miatt a Kabai előnevet is fölvette, és gyakran foglalkozik közös szakmánk, az újságírás kényelmetlen, továbbgondolásra késztető összefüggéseivel. Tegnap például a fészbukon posztoló újságírókról tűnődött. Szerinte „a Facebookra magánzóként kiszabaduló újságírók úgy érzik, olykor hirdetik is, hogy a világhálón bármiről úgy formálhatnak véleményt, mint bármelyik okoskodó nyárspolgár”. 

 A lényegben egyetértünk, bár a fészbukra kiszabaduló újságírók helyett inkább beszabadulókat írtam volna. Ami pedig a nyárspolgárokat illeti, maradnék a sima polgár kifejezésnél. A nyárspolgár ugyanis a német Spiessbürger tükörfordítása, és emiatt a németben, de a mafgyarban is ridegebb hangulatúvá válik. Az der Spiess kopját, lándzsát, nyársat, vagyis hegyes végű fegyvert jelent. Az éjszakai ügyeletre beosztott polgárok a középkorban ezzel járták az utcát, és vigyáztak a rendre. Átvitt értelemben a régi rendszerhez ragaszkodó, szűklátókörű embereket jelenti. Azokat, akik nem illenek a szabadúszó (szabadon alkotó) újságírókhoz. Nem véletlen, hogy az utóbbiakat a német népnyelv freischaffender Journalist-nak nevezi. Márpedig a Facebookon leginkább ők vannak jelen.

A bejegyzésem utáni összeállításban egy szociálpszichológus digitális szalonnak véli a Facebookot, az egyik újságíró kolléga digitális kocsmának. Melléjük helyezném a digitális kávéházat is. Márkik és hercegek kétségkívül a szalonban hallgatták Voltaire és Montesquieu alapos társadalomismeretről tanúskodó okoskodásait (publicisztikáit). A módosult tudatállapotú segédmunkások viszont a kocsmai söntéspultra támaszkodva koccintottak, hogy közben cifra indulatszavakkal illessék a politikusokat és a pártokat. A kávéházi okoskodás színhelye a márványból készült törzsasztal volt, ahol önálló egzisztenciájú és a hatalomnak fityiszt mutató polgárok vitatták meg a közéleti kérdéseket. Idestova száz éve kéredzkedett közéjük Dietrichstein Pál, akit a New York kávéházban fogadott be Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc és Szép Ernő asztaltársasága. A rovarirtó nagyiparos áhitattal hallgatta a közírók (publicisták) okfejtését, és hálája jeléül reklámversikére hirdetett pályázatot. Az első díjas műremek így jelent meg a lapok apróhirdetési rovatában: „Drámát Shakespeare, poloskát Dietrichstein irt a legjobban.”

Az a benyomásom, hogy a digitális kávéházban olyan újságírók ülnek a virtuális törzsasztalnál, akik megbeszélik tapasztalataikat a bekéredzkedő hozzászólókkal. A kommentelők beültek az üresen maradt székbe, és beledumálnak a publicisták hírmagyarázatába (kommentárjába). Márpedig a kommentár és a komment közt nagy a különbség. A fészbukozó újságírók akarva-akaratlanul ezt a különbséget tüntetik el. A hozzászólás és a hírmagyarázat összemosását azzal magyarázza Domokos Lajos, hogy amikor az újságírók még szerkesztőségekben dolgoztak, akkor kiképezték magukat szakíróvá. Csak arról az egészségügyi gazdasági, katonai, kulturális, mezőgazdasági, sportos, természettudományos összefüggésről írtak kommentárt, amihez értettek.

Manapság, immár magánzó-szabadúszói (szabadfuldoklói?) állapotban nem ismernek szakmai korlátot. Mindenről kifejtik a véleményüket, amihez kedvük szottyan, ezzel óhatatlanul lecsúsznak a kommentelők indulatos szintjére. A köztük lévő különbséget így világítja meg Domokos Lajos: a fészbukozó újságírók „átlagot meghaladó íráskészsége hitelesíti mindazt a tücsköt és bogarat, amit magánzóként összehordanak”. E faramuci helyzetről is tanúskodik a bejegyzésem utáni idézetgyűjtemény.

 Van olyan újságíró, aki a sajtó szerves részének tekinti a Facebookot, alkalmatlannak véli azonban arra, hogy felszínen tartsa a fontos témákat. S van olyan újságíró, nem is egy, aki nem tekinti sajtóterméknek a közösségi oldalt, elvégre a posztoló magánzónak nincs szerkesztője. Vagy nem is kell neki szerkesztő, hisz’ a Facebook arra való, hogy a buborékba szorult írástudó velős, szaftos mondatokban élhesse ki az ösztöneit. Az idézettek közül azzal értek egyet, aki szerint a fészbukos véleményért is felelősséget kéne vállalni. Mert az újságíró akkor is újságíró, ha a Facebookra ír cikket (bejegyzést, posztot). Olyan témáról persze, melyhez ért is.            

Tíz mondat a Facebookról

A Facebook nem más, mint egy nagy szalon. (Csepeli György szociálpszichológus, Klubrádió, 2013. december 6.)

Ma a Facebook a kocsma. (Széky János újságíró, Facebook.com, 2014. június 24.)

A Facebook mint médium a sajtó minden más formájánál alkalmatlanabb a fontos témák felszínen tartására. (N. Kósa Judit újságíró, Népszava, 2018. március 1.)

A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás jságíró, Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)

A Facebook nem egy underground műfaj. Azért felelősséget kell vállalni. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, 2020. június 18.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 30.)

A Facebookon és a közösségi médiában bárki ugyanolyan hangosan tud szólni, mint az újságíró a hagyományos médiában. (Polyák Gábor médiajogász, Klubrádió, 2022. július 11.)

Sajnos idehaza a legfontosabb, kvázi sajtótermékké és politikai-gazdasági kommunikációs csatornává lett a Facebook. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2023. augusztus 1.)

Sajnos aki egyedül kezeli a Facebookját, az belefut ilyen hibába. (Somkúti Bálint hadiblogger, Facebook.com, 2024. november 4.)

A Facebookra magánzóként kiszabaduló újságírók úgy érzik, olykor hirdetik is, hogy a világhálón bármiről úgy formálhatnak véleményt, mint bármelyik okoskodó nyárspolgár. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2025. december 3.)

Antall József nagy ember volt, az árnyéka is nagy. (Surján László KDNP-politikus, 168 Óra, 1994. június 28.)

Medgyessy Péter félt a saját árnyékától is, vagy hát attól a leginkább. (Tóta W. Árpád publicista, 2006. augusztus 26.)

Kádárnak messze ér az árnyéka. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Rádió Q, 2013. január 8.)

Az képzeltük Bajnairól, ő maga is akkora, mint az árnyéka. (Kakuk György újságíró, Galamus.hu, 2013. április 21.)

Az ellenzéki pártok túlléptek a saját árnyékukon. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, 2021. február 4.)

Az MSZP már csak árnyéka önmagának. (Mesterházy Attila volt szocialista politikus, Facebook.com, 2023. április 4.)

Ma már Rogán Antalnak akkora az árnyéka, hogy a fél országot betakarja. (Fiala János újságíró, Klubrádió, 2023. április 23.)

Széles árnyékú ember volt. (Fehér Árpád blogger Donáth Lászlóról, Facebook.com, 2024. július 11.)

Régi bűnnek hosszú az árnyéka. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalapról, Magyar Rádió, 2025. november 14.)

Viktóriának „meg lett mondva”, hogy a magyar sajtó képviselőinek jelenlétében semmi olyan nem hangozhat el, ami a magyar-orosz, pontosabban a Putyin-Orbán viszonyra akár csak egy icipici árnyékot is vetne. (Bárász Péter tolmács és műfordító a moszkvai tárgyalás magyar tolmácsáról, Népszava, 2025. december 3.)

Mielőtt erre válaszolnánk, hadd tehessek föl egy másik kérdést is. Annak idején (a rendszerváltás előtt) vajon mihez kezdtünk a bővülő nyilvánossággal?

Az újság, ahol dolgoztam, 1987. július 17-én közölt egy cikket. A második nyilvánosság volt a címe, és Bodor Pál írta. Az 57 éves publicista négy évvel korábban települt át Romániából, és amikor fölkértem a cikk megírására, arra voltam kíváncsi, vajon az erdélyi fejével és tapasztalataival miként ismerte meg az anyaországi nyilvánosságot. A kézirat olvasása közben nem gondoltam, hogy a rendszerváltás előtti nyilvánosság egyik legfontosabb dokumentumát vetette papírra. Azt viszont gondoltuk - és itt már az egész szerkesztőség álláspontjára utalok -, hogy olyan cikket adott ki a kezéből, amellyel indítottuk a lapszámot. (Az Élet és Irodalom nem közölt vezércikket, de az első oldalas publicisztikát lehetett annak tekinteni.)

Pali barátunk udvariassági gesztussal kezdte. Ügyes taktikai érzékkel bókolt az őt befogadóknak, ettől azonban még az igazságot fogalmazta meg. Szerinte amit az MSZMP központi lapja, a Népszabadság alkalomadtán megjelentetett, az Ceausescu Romániájában nem jelenhetett volna meg. E gesztus után jött elő a farbával: Magyarországon az első (hivatalos) nyilvánosság nem elég tehetséges. „Az igazságok előbb lent, a szabályozott vélemény határain kívül fogalmazódnak meg.” A Beszélőre és társaira gondolt, amelyek köntörfalazás, áthallásos hasonlatok nélkül közölték a publicisták őszinte és kódolatlan véleményét. Azokéit is, akik a saját nevükön a tülkösszarvú és növényevő gnúról forgatott ismeretterjesztő tévéfilm ürügyén védték meg az ÉS-t az igazságtalan támadástól, miközben álnéven a Beszélőben nem éltek a metafora eszközével, és nevükön nevezték a dolgokat meg az összefüggéseket.

Az a benyomásom, hogy az Élet és Irodalom kiemelkedett a korabeli sajtóból a vitáival és a valóságfeltáró riportjaival. Mégis irigykedtünk a Beszélőre, mert a szerzői kimondhatták azt, amit mi sűrített hasonlatokkal érzékeltettünk. A Bodor-cikknek köszönhető, hogy egy felismeréssel gazdagabban kezdtük vállalni a legjobb szerzőink kendőzetlen véleményét. A rendszerváltásig be is hoztunk valamit a második nyilvánossággal szembeni hátrányunkból. S anélkül, hogy összedolgoztunk volna, az első és a második nyilvánosság jelentős szerepet játszhatott abban, hogy a média katalizátorként gyorsította fel a rendszerváltás folyamatát.

Sok kollégával ellentétben a nyilvánosságot mégse tekintem a rendszerváltás főszereplőjének. Ám azt nem tagadom meg tőle, hogy bővülő nyilvánosságként, afféle „béranyaként” hordta ki a politikai feszültségeket. Itt most a gondolatmenetben snitt következik. Kihagyok két évtizedet, és 2010-zel folytatom. Közben persze bekövetkezett egy technológiai forradalom a nyilvánosságban. Van ugyan még papír alapú sajtó, de a vezető szerepet immár átvette a digitális sajtó. Ami változatlan, az a nyilvánosság szerkezete. Újra van első és második nyilvánosság.

Első a hivatalos és egyenirányított, amelyről néhai Bodor Pál helyett jelentem ki, hogy nem elég tehetséges. A második nyilvánosság képviselői viszont leplezetlenül fejtik ki álláspontjukat, leginkább a közösségi médiában. Másfél évtizede készítek összeállítást a mögöttünk hagyott hét legjellemzőbb közéleti gondolataiból. Minden alkalommal 21 mondatot idézek. Kezdetben több volt a papír alapú sajtóból való citátum és kevesebb a portálos. Majd fordult a kocka, és háttérbe szorult a hagyományos sajtó. Manapság ott tartunk, hogy a két vezető napilap, a kormánypárti Magyar Nemzet és az ellenzéki, de kormányzati hirdetésekből életben tartott Népszava helyett a Facebook a hazai nyilvánosság legerősebb és leghatásosabb publicisztikai műhelye.   

Ez számokkal is igazolható. Bár még nincs vége 2025-nek, december második napján az a helyzet, hogy mindkét szócső az élmezőnyben foglal helyet. A Magyar Nemzet mondattermő képességét 77 idézet jelzi, a Népszaváét 105. Együttvéve tehát 182 az első nyilvánosság aránya. A Facebook magányos buborékjaiban a publicisták, influenszerek vagy „csak” logikusan gondolkodó és korjellemző mondatokkal kecsegtető bloggerek 352 idézetben adtak számot az őszinteségükről. E termés kis híján kétszerese a korlátozott nyilvánosságú szócsövek együttes teljesítményének.

Ezen érdemes volna eltűnődni. Addig is azonban, amíg megfejtjük a korjellemző mondatok rejtélyét, levonható egy tanulság. A múlt század nyolcvanas éveit keretező kettős nyilvánosság kísértetiesen kezd emlékeztetni a legutóbbi másfél évtizedben kialakult kettős nyilvánosságra. Mindazonáltal van egy mozzanat, amely megkülönbözteti a két korszakot. A nyilvánosság akkori képviselői azért éreztük jobban magunkat, mert kifelé mentünk a diktatúrából, most viszont épp megyünk befelé az önkényuralomba.

Tíz mondat a nyilvánosságról

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál publicista, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

A politikus úgy van a nyilvánossággal, mint félénk ember a harapós kutyával. Utálja, de koncot dob neki, hogy ne bántsa. (Popper Péter pszichológus, 168 Óra, 1996. augusztus 13.)

Lehetőséget kell teremteni, hogy mindkét gondolatvilág egyenlő mértékben meg tudja mutatni magát a sajtó nyilvánossága előtt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napi Magyarország, 1998. szeptember 28.)

A nyilvánosság nem a hatalom kegye, hanem a polgári lét természetes velejárója. (Mester Ákos újságíró, 168 Óra, 2004. január 15.)

A nem demokratikus rendszerekben csak hivatalos nyilvánosság létezik. (Szilágyi Ákos esztéta, Népszabadság, 2005. október 8.)

Sok nyilvánosság létezik egymás mellett, és egyre kevésbé kíváncsiak egymásra. (Kemény István költő, Magyar Narancs, 2017. június 8.)

Az internetre költözhet a nyilvánosság. Az nehezebben felügyelhető. (Veiszer Alinda műsorvezető, FüHü.hu, 2018. április 19.)

A mai rendszerben a nyilvánosság az egyetlen visszatartó erő. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. január 3.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

A Fidesz-kritikus sajtó még nem vált a kormánypárti nyilvánosság ellenzéki tükörképévé (Papp László Tamás publicista, Index.hu, 2025. október 28.)

Ha valami nagy félreértés van, akkor a tolmácsra lehet kenni az egészet. (Horn Gyula szocialista politikus, külügyminiszter, Képes 7, 1989. szeptember 30.) 

A miniszterelnök szinkrontolmácsa. (Hargitai Miklós újságíró Orbán Viktorról és Szijjártó Péterről, Népszabadság, 2011. július 1.)

Nem beszélt ugyan angolul, de szívesen beleszólt a tolmács munkájába. (Odze György író és diplomata-tolmács Horn Gyuláról, Újnépszabadság.com, 2021. november 20.)

Putyinról tudjuk, hogy jól beszél angolul, de tolmács is van ilyenkor. Viszont a diplomatikus kijelentések mindig adnak lehetőséget arra, hogy a másik oldalon más benyomás keletkezhessen, mint amit a kinyilvánító mondani akart. (Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, Magyar Hírlap Online, 2025. október 28.)

A magas szintű találkozók észrevétlen, de kulcsfontosságú szereplője a tolmács. (Nyilas Gergely újságíró, Telex.hu, 2025. november 28.)

Orbán Viktor tolmácsa gyakorlatilag cenzúrázta Vlagyimir Putyin szavait. (Ágoston Zoltán újságíró, Népszava.hu, 2025. november 28.)

Nem hallotta jól, amit az orosz elnök mondott. (Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Partizán, 2025. november 29.)

A két nagyágyútól ellopta a showt a tolmács. (Bruti-Tóth Imre humorista, YouTube.com, 2025. november 29.)

Az is simán lehet, hogy a tolmács már a másnapi MTI-hírt fordította. (Vogronics András publicista, Kolozsváros.com, 2025. november 30.)

Az orosz sajtó szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekapcsolódott a fordításba Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai tárgyalásán, miután a tolmács félreértelmezte az orosz elnök megjegyzéseit. (Molnár Gergő újságíró, Index.hu, 2025. december 1.) 

A legutóbbi napokban Kocsis Máté brüsszelezett, L. Simon László nádasozott, Fodor Gábor atévézett, Márki-Zay Péter fideszezett, Gyurcsány Ferenc pedig gyurcsányozott.

Ellenzéki beállítottságú csatorna. (Fodor Gábor liberális politikus az ATV-ről, Index.hu, november 24.)

Az ATV csak játssza az ellenzékiséget. (Kardos András publicista, Facebook.com, november 25.)

Magyarországon nem túl könnyű Gyurcsánynak lenni. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, ATV, november 25.)

A félnótás brüsszeli gazdáival kifosztanák a magyarokat. (Kocsis Máté Fidesz-politikus Magyar Péterről, Facebook.com, november 25.)

A drogosok „üldözésével” szavazatok szerezhetők, a „piások” megbélyegzésével viszont voksok veszíthetők. (Papp Sándor Zsigmond publicista, Népszava, november 25.)

Van élet a Fidesz után. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, M1, november 25.)

Bár személyesen nem vesz részt a programsorozaton, erre az időre kölcsönadja szülővárosának a Nobel-érem másolatát. (Vass Norbert újságíró Krasznahorkai László gyulai gesztusáról, Telex.hu, november 25.)

Nem szeretem az édességet. Talán ezért idegenkedem Krasznahorkai stílusától, túl habos, émelyítő. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, november 26.)

Magyar nem hozott létre működőképes pártot, megmaradt egyszemélyes influenszernek. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, november 26.)

A Fidesz-KDNP a Harcosok klubja megalapítása óta folyamatosan védekező pozícióba szorította a Tiszát. (Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, Demokrata.hu, november 26.)

Van itt mindenre egy mondat. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, november 26.)

Profi emberek működtetik a Fidesz kampányát. (Szabó Andrea szociológus, Klubrádió, november 27.)

Ma Magyarországon 63 féle adó van. (Juhász Péter publicista, YouTube.com, november 27.)

Nem szeretem a diplomás gőgöt, de egyvalami ennél is rosszabb. A tanulatlan ember gőgje. (Pozsonyi Ádám publicista, Magyar Nemzet Online, november 27.)

Nagyon szurkoltam neki. (L. Simon László Fidesz-kultúrpolitikus Nádas Péter esetleges Nobel-díjáról, Index.hu, november 28.)

A rendszeren belül akarnak maradni. (Széky János újságíró a tiszapárti politikusokról, Élet és Irodalom, november 28.)

Itt az adó sarc. (Vogronics András publicista, Kolozsváros.com, november 29.)

A közéletünk magasról szervezett hazugság. (Rab László újságíró, Klubrádió, november 29.)

Hirtelen milyen érzékenyek lettek. Mármint a libsik és a komcsik. (Bayer Zsolt publicista, Magyar Nemzet Online, november 29.)

Olajfinomítókat fogunk venni, a legnagyobb titokban, az egész világ tudtával. (Szele Tamás újságíró Orbán moszkvai látogatásáról, Forgókínpad.blog, november 29.)

Nem mindenről beszélhetek. (Orbán Viktor miniszterelnök a Putyinnal folytatott tárgyalásról, Telex.hu, november 30.)