Az újévi üdvözletek között volt egy, amely elgondolkoztatott. Szerzője román állampolgár és egy partiumi városban él. Rendszertelenül osztja meg a gondolatait, többnyire a bejegyzéseim ürügyén. Ezúttal „szállóigékben gazdag, Boldog Új évet” kívánt. Arra utalt, hogy sokat írok a szállóigékről. De vajon az ütős, szellemes mondásokban gazdag lesz-é 2025?
A jó mondat mindig a szívem csücske volt, sokáig azonban nem neveztem szállóigének. Hívtam aforizmának, bon mot-nak, és nem mélyedtem el a kutatásában. Aztán bekövetkezett a rendszerváltás, és felötlött, hogy csípős, feszes mondatokkal lehetne kifejezni az új kor hangulatát, közérzetét. Csakhogy átestem a ló másik oldalára, és mindent gyűjtöttem, amit jó mondatnak lehetett tekinteni. Ezekből jelent meg egy kötetnyi válogatás 2006-ban. Volt olyan esztendő, amikor nyolcvan szállóigét is sikerült kibányászni a magyar nyelvű sajtó betűrengetegéből.
Ahogy tanulmányozni kezdtem a szállóigék meglepően gazdag szakirodalmát, már sikerült elválasztani a névtelen közmondásból lett szólást az igazi szállóigétől, a csattanós bon mot-ot az ismert ember nevéhez fűződő szállóigétől. A sokáig kusza mondatcsoport sokrétűségét bizonyítja a bejegyzésem utáni összeállítás. Kibontakozik belőle, hogy a szó szűkebb értelmében vett szállóige nem egyszerűen jó (ütős, rövid) sűrítmény, hanem ráadásul még egy korában közismert személyiség nevéhez is kötődik.
Azért fogalmaztam ilyen körülményesen, mert a legutóbbi évek fölfedezése, hogy gyakran nem is a közéleti szereplőhöz vezethető vissza a szállóige, hanem sokkal korábbra. Csak éppen ilyen-olyan asztaltársaságok tagjaiként kedvünk szottyant korunk valamelyik nagyemberének nevéhez kötni. Nyilván azért, mert így könnyebben megjegyezhető az a fránya mondat. Nem véletlenül pedzegette Abody Béla, egy múlt századbeli irodalmár, hogy kávéházi „asztaltársaságunk szellemessége többszáz esztendős”.
Válogatási képességem finomodása azt eredményezte, hogy ama bizonyos kötet megjelenése után már kevesebb szállóigét vettem föl a gyűjteménybe. Azóta egy esztendő híján két évtized telt el, és az évi termés nem volt több ötvennél. Hetente egy, ez többé-kevésbé megfelel a magyar szellemi élet műveltségének és kifejezőkészségének. Tavaly már csak harmincat sikerült kihalászni a betűtengerből. A jelenséget két okkal magyarázom.
Az egyik a közbeszéd eldurvulása. A fogalmi gondolkodás háttérbe szorult a nyilvánosság fórumain, és előtérbe került az indulat, a digitális kávéházat elfoglalták a bunkóság képviselői. Eme okhoz párosult a perszonalizálódás, vagyis a személyeskedés. Kétes értékű közszereplők küldik melegebb éghajlatra a kétes értékű közszereplőket. Néhány év múlva az egymást mószerolók neve óhatatlanul kikopik a köztudatból. Értékállóbb a fogalmi gondolkodásból fakadó mondat, és ami ezzel egyet jelent: a szakmai felkészültségből és az árnyalt kifejezőkészségből származó szállóige.
A kifejezés egyébként a német das geflügelte Wort-ból származik, és szó szerint szárnyas szót jelent. Aki nálunk meghonosította a XIX. század végén, még szájrul szájra szálló szónak fordította. A kávéházi asztaltársaságokra utalt, amelyek megvitatták a Parlamentben elhangzott beszédeket. Most, százvalahány évvel később kezdjük kapizsgálni, hogy a szállóige inkább az indulatok szájmagasságban terjedésének felel meg. A felhők között szárnyaló gondolat egyre ritkább, de legalább tartós hatású.
A tavalyi lista érdekessége, hogy a harminc szállóigéből majd’ minden második a Facebook és a Klubrádió szellemi műhelyében keletkezett. A közösségi oldal üzenőfalán olvasható hét mondat arról árulkodik, hogy a kormányzatilag és kisebb mértékben ellenzéki pártok által ellenőrzött nyilvánosságtól független értelmiségiek szabadabban és tartalmasabban képesek fogalmazni. A Klubrádió munkatársai pedig hat olyan interjúalanyt szólaltattak meg 2024-ben, akik szintén szállóigébe sűrítették a mondandójukat.
A maradékon osztozott a Népszava, az Élet és Irodalom meg az Index.hu (két-két szállóigével). Egyetlen mondatnak kölcsönzött fórumot a HírKlikk.hu, a Hír TV, a 24.hu, a Litera, a Magyar Narancs, a Magyar Nemzet Online, a Magyar Rádió, a Mozgó Világ, a 444.hu, a Transtelex.ro és a Válasz Online.
Tíz mondat a szállóigéről
A nép szálló igéi a közmondások, a művelt ember közmondásai a szálló igék. (Alexander Bernát filozófus, Budapesti Hírlap, 1895. február 17.)
A szálló ige ismeretes eredetű szólásmód. (Tóth Béla művelődéstörténész, Szájrul szájra, Athenaeum-társulás, 1901)
A szállóige irodalmi, történelmi vagy mitológiai eredetű, gyakran mondat formájú szókapcsolat. (Szatmári István nyelvész, A magyar stilisztika útja, Gondolat Kiadó, 1961.)
Szállóige az, amit unos-untalan használ az ember, anélkül, hogy ismerné az eredetét. (Papp Zoltán újságíró, Csongrád Megyei Hírlap, 1968. július 11.)
A „nagy mondat” közkinccsé vált. (Abody Béla kritikus, Élet és Irodalom, 1968. október 5.)
A szállóigék szerzőit mindig ismerjük, vagy ha nem, nyomozunk utánuk. (Kiss István tanár, Zalai Hírlap, 1976. február 22.)
A szállóige születését tekintve egyedi alkotás, használatát tekintve közösségi. (Balázs Géza nyelvész, Édes Anyanyelvünk, 2018/3.)
Egy jó szállóigét nem kezd ki az idő, nem koptatják meg az évszázadok, noha minden kornak szellemi tápláléka. (Kő András újságíró, Magyar Hírlap Online, 2023. szeptember 16.)
Egy bon-mot esetében különösen fontos, kitől származik. „A kocka el van vetve.” más hangsúlyt és jelentést kap egy krupié szájából, mint Caesaréből. (Babíczky Tibor író, Válasz Online, 2024. október 14.)
A szállóigék legfontosabb ismertetőjegye, hogy szerzőjük ismert személy. (Bodnár Ildikó nyelvész, Tinta.blog, 2024. november 4.)
