A Klubrádió körüli vihar elkerült. Hallgatóként nem dönthettem el, vajon kormány közeli hackerek keserítik-e meg az ellenzéki rádió életét, vagy az átlagból kiemelkedő műsorokat olyan sokan kísérik figyelemmel, hogy óhatatlanul szakadozik a szövegelés. Nappal ugyanis nem hallgatok rádiót, és amire a nappali hallgatók panaszkodnak, az éjszakai programban csorbítatlanul hangzik el. Ebből adódik a témám: a zenei szerkesztő felelőssége.

A rádió nappali műsorszerkezete ugyanis olyan, hogy különböző időtartamú hírblokkok szakítják meg a véleményeket. Leginkább óránként, de olykor félóránként is. S mert éjfél után az ötvenvalahány percesre tervezett műsorokat immár hírblokkok nélkül ismétlik meg, éjfél előtt tizenöt-húszperces lyukak keletkeznek, amelyeket a zenei szerkesztőnek kell betömnie. Tegnap este a délelőtti műsor ismétlése 23.40 körül fejeződött be, és Göczey Zsuzsa minikoncerttel örvendeztetett meg.

Kedvenc blues-énekesnőmtől, Beth Hart-tól játszott le öt számot. Nem föltétlenül a blues-énekest mutatta be, inkább a sokoldalút. Elhangzott blues-os, dzsesszes, rockos beűtésű szám; mindegyik alkalmat teremtett arra, hogy megismerjük Hart előadásmódját: a halkságait, és azt is, amikor megereszti a hangját. Nehéz élethelyzetben jutottam el a most 52 éves énekesnőhöz. A második feleségemtől is elköltöztem, és ráhagytam a lakást. Hirtelen szegény lettem.

Az első feleségemtől eltanultam a rockzene iránti fogékonyságot, a másodiktól a dzsesszes rögtönzések iránti érdeklődést. Az anyagi helyzet gyökeres változása folytán pedig alkalmas lettem a szegények, kisemmizettek zenei műfajának, a blues-nak a befogadására is.  Ekkor fedeztem föl a drog-függőségből frissiben kigyógyult amerikai énekesnőt, akinek nincsenek számai. Neki dalai vannak, jó (életszerű) szövegekkel, dallamos zenével, kitűnő hangszereléssel és szokatlanul hiteles előadásmóddal. 

Ő nem számot énekel, hanem megélt élethelyzetet mesél el. A hangjával, az arcával, a kendőzetlen és kínos őszinteségével. Vezetékneve németül keményet jelent, angolul szarvasbikát. Az ízig-vérig nőt nehezemre esik fiúsítani, ezért inkább azt feltételezem róla, hogy nála például a Guilty című dal tanúsága szerint a drogfüggőség nem betegség, hanem szenvedély. Meg kéne szabadulni tőle, mert könnyen belehalhat az ember, vannak azonban olyan pillanatai, amikor felszabadultan érzi magát az ember, mert átmenetileg kiiratkozhatott a hétköznapokból, talán még a társadalomból is.

Igaz persze, hogy ki kellett gyógyulnia belőle, máskülönben nem tudta volna a szakadt farmernadrágot fölcserélni a kisestélyivel, hisz' az Obama-házaspár meghívta a Fehér Házba a könnyűzenei koncertek egyikére, hogy előadhassa másik kedvenc énekesnőm, az idősebb nemzedékhez tartozó Etta James hasonlóképpen keserves és szenvedélyes élethelyzetét. Az efféle énekesek kulcsszava a dal. Megélt helyzetekhez keresik a szöveget, a zenét és a zenészeket.

Göczey Zsuzsa éjszakai munkálkodásában szintén a dal játssza a főszerepet. Azokat a magyar színészeket tűzi éjszakai műsorra, akiknek jó a hangjuk, és olyan dalokat énekelnek, amelyekre nem vevő sem a kereskedelmi, sem az állami rádió. Az a benyomásom, hogy a veterán zenei szerkesztő még egy ellenzéki rádióban sem politizál, csak éppen előnyben részesíti az élethelyzeteket megzenésítő és előadó alkotókat, akik nem férnek bele a simulékony, felszínes rádiók műsortervébe.

Beth Hart is közéjük tartozik. 2015-ben szinte rangrejtve jutott el a paksi gasztroblues-fesztiválra, ahol a hangjával, a mondandójával és a gesztusaival meghökkentette az értő közönséget. Olvasom, hogy turnéra készül Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Nagy Britanniában, Németországban, Norvégiában és Lengyelországban. Jó volna egyszer a budapesti MűPá-ban is meghallgatni.