Tegnapi bejelentés, hogy három baloldali párt összefogott. Közös listával mennek neki a június 9-i választásnak. Gyurcsány fölvett a szekerére két pártot (az MSZP-t és a Párbeszédet), amelyek együtt sem hoznának össze annyi százalékot, hogy 2026-ban bekerüljenek a parlamentbe. E bejelentés nyomán eesett le a tantusz. Némi késéssel értettem meg azt a párbeszédet, amely egy nappal korábban hangzott el a Klubrádióban.

Bolgár György felhívta a Párbeszéd-Zöldek társelnökét, és azt firtatta, hogy miként vélekedik a Magyar Péter-jelenségről. Barabás Richárd háromszor tért ki a válasz elől. De a veterán műsorvezető negyedszer is föltette a kérdést, hogy az interjúalany pártja keres-e kapcsolatot az új politikai erővel. A párbeszédes politikus Márki-Zay Péter példájából és az ellenzéki pártok 2022-es vereségéből vezette le, hogy Magyar Péter „nem lesz képes zöld-szociáldemokrata kormányt vezetni”.

De a NER-ből kiábrándult jogásznak miért kéne épp baloldali kormányt vezetnie? Akkor még nem tudtam, hogy másnap jelentik be a három párt választási szövetségét, ezt Barabás még nem árulhatta el. Mármint azt, hogy meghirdetik az Orbán-rendszer baloldali alternatíváját. Erről Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának feje is beszélt. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök arról értekezett a Facebookon, hogy a DK szavazótáborát 1,1 millióra kéne növelni. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke pedig a baloldal szavazóbázisát 1,2-1,5 millió közé saccolta.

Viszonyítási alapnak elfogadható az áhított másfél millió, amely mintegy fele a Fidesz hazai és határon túli szavazótáborának. Ahhoz, hogy a DK-MSZP-Párbeszéd választási blokk a siker reményében vehesse föl a harcot a hatalmon lévőkkel, szükség volna egy harmadik erőre, amely összegyűjti a Fideszből kiábrándult szavazókat. Barabás Richárd jó helyen kapiskált, amikor utalt a legutóbbi országgyűlési választásra, midőn a volt fideszes Márki-Zay Péter lett az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A hódmezővásárhelyi polgármester ügyetlenkedéseiből azonban nem föltétlenül következik, hogy a hasonló programmal induló Magyar Pétert is fanyalogva kéne fogadni.

Lehetséges, hogy az ellenzéki nagykoalíció gondolata időközben megérett. Ezt sejteti 13 lengyel ellenzéki párt választási sikere. Magyar kísérlete mögött ugyanis az rejlik, hogy a közelmúlt sorozatos botrányai miatt a Fidesz szavazóbázisáról leszakadt körülbelül félmillió ember. A többségükről nehéz elképzelni, hogy Gyurcsányra szavaznának, de az már talán elképzelhető, hogy a tegnapi fejlemény következtében az együttműködésre nagyobb esélye volna a választási szövetségnek. Ahhoz, hogy sikeres legyen, minimum kétmillió szavazóra volna szükség.

Dévényi István publicista tegnap este azt fejtegette az ATV-ben, hogy „A NER leválthatatlan a Fidesz-szavazók nélkül.” Mindhárom baloldali párt politikusai mégis a Fideszből leszakadt választópolgárok nélkül képzelik el a NER leváltását. Vajon miért nem teszik föl maguknak a kérdést, hogy mivel lehetne az Orbánék hatalomgyakorlásából kiábrándultak szavazatait megszerezni? Mondjuk közvetve, egy harmadik erő közreműködésével. Az a benyomásom, hogy a zöld-szocdem politikusok berzenkedésének, távolságtartásának nem is annyira ideológiai, mint inkább hatalomtechnikai oka van.

A magyar politikai elit 2004 óta elszabotálta a regionális berendezkedést. Maradt a megyerendszer a központi kormányzattól való függőségével, amelyet a Fidesz vármegye-rendszerré fejlesztett. Az Európai Unió egyik alapelve az úgynevezett szubszidiaritás. Az, hogy a döntések ott születhessenek, ahol az emberek élnek és dolgoznak. Például a választási szövetség egyik kulcsembere, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester vagy százszor elmondta és leírta, hogy a nemzeti össztermék tetemes részét előállító fővárostól a kormány elvonta a bevételeket, és az újraelosztáskor ennek a töredékét kapja vissza.

Holott arról kellett volna beszélnie, írnia, hogy az amerikai és néhány uniós ország mintájára a tartományoknak a kormánnyal meg kéne egyezniük az adók megosztásáról. Arról, hogy ami helyben marad, annak sorsáról a regionális parlament tagjai döntsenek. Hadd döntsék el ők, hol építenek stadiont, hol korszerűsítik a színházat, hol fogadnak be akkumulátorgyárakat, ha egyáltalán befogadnak, és hol egészítik ki bekötőutakkal a központi hatalom által finanszírozott autópályát.

A sors úgy hozta, hogy a fél életemet vidéki felsőoktatási intézményekben töltöttem. Ha a baloldali választási szövetség pártjai programba vennék, hogy a megyék helyett létrehoznák végre a hét régiót, az adók beszedését az önkormányzatokra bíznák, a megosztás arányáról pedig törvényt hoznának, akkor ez rokonszenves volna a mintegy háromezer polgármester közül legalább kétezernek. Köztük a fideszeseknek is, akik szintén nehezen viselik el az Orbán-kormány  központosító törekvéseit. Meg azt, hogy az államkincstárba befolyt összegek egy részét kegyként kapják vissza.

Az a benyomásom, hogy az ellenzéki pártok politikusai azért ódzkodnak a szubszidiaritás gondolatától, mert ők sem engednék ki a kezükből az adóbevételt. Ők akarják eldönteni, hogy mire és hová jusson. Talán nem (vagy kevesebbet) lopnának belőle, de félő, hogy az önkormányzatiság elve változatlanul csorbát szenvedne, és a helyi közösségek sem járnának jól. Azért nem vagyok derűlátó, mert Magyar Péter sorjázó interjúiban e gondolatkörnek nyoma sincs. Egyelőre nincs találkozási pont a két erő között, pedig az a fránya szubszidiaritás a választási győzelemhez szükséges nagykoalíció záloga lehetne.

Tíz mondat az ellenzéki pártokról

Pipa leszek, ha a kis küzdelmeinkre rámennek a nagy ügyeink. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester-jelölt, 24.hu, 2019. június 14.)

A Fidesz nélkül is simán kicsinálják egymást. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. augusztus 6.)

A választó egy sokfejű lényt lát, amelyik halkan csipog. (Ruff Bálint kommunikációs tanácsadó, 444.hu, 2021. január 28.)

Az ellenzéki pártok támogatottsága kisebb a kormányváltást akarókénál. (Vona Gábor vlogger, volt Jobbik-politikus, Újnépszabadság.com, 2021. szeptember 30.)

Ebben az országban nagyon komoly ellenzék él, amit az ellenzéki pártok nem tükröznek vissza. (Farkasházy Tivadar újságíró, HírKlikk.hu, 2022. szeptember 7.)

Az általuk kínált termék nem kell az embereknek. (Nagy Iván László újságíró, hvg.hu, 2023. január 17.)

Erejük csekély, s azt a kicsit is inkább egymás ellen veszik igénybe. (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, 2023. február 27.)

Az ellenzéki pártok nincsenek rossz állapotban. Ami nem azt jelenti, hogy jó állapotban vannak. (Böcskei Balázs politológus, ATV, 2023. március 21.)

Közös a szekér, csak az elé fogott lovak húznak szerteszét. (Hamburger Béla publicista, Újnépszabadság.com, 2023. december 8.)

Ez az ellenzék soha nem fogja leváltani a Fideszt. (Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter, Klubrádió, 2024. január 15.)