A szemünk csücskéből figyeljük, hogy mi lesz Donáth Anna dékázásából. Ugyebár a Momentum talán legismertebb politikusa kifogasolta Gyurcsányék politikai kultúráját, gondolatait pedig gőzerővel értelmezik az ellenzék sorsáért aggódó véleményformálók. Nem vonom kétségbe az eszmecsere létjogosultságát, csak éppen a fiatal politikus figyelemre méltó okfejtése óhatatlanul háttérbe szorít egy másik Donáth-álláspontot, amely legalább olyan fontos, mint a DK elmarasztalása. Számomra még fontosabb is.

Az Európai Parlament képviselője tagja lett annak a munkacsoportnak, amely kidolgozott egy állásfoglalást a médiáról. A nyersanyag szerint irányelvekkel kéne egységes mederbe terelni az uniós országok nyilvánosságát. Ezt Donáth Anna helyesli, bár számít arra, hogy lesznek olyan kormányok, mint például Orbán Viktoré is, amelyek a nemzeti szuverenitás csorbítását látják majd a törvénytervezetben. A termék félkész állapotban leledzik, ezért a magyar politikus megenged magának egy módosító javaslatot.

Íme: „Egy sajtóorgánum az egyéves bevételének minimum 20 százalékát fogadhassa el állami támogatásként.” (Index.hu, 2023. október 18.) Nyilvánvaló, hogy javaslata a magyarországi helyzetből sarjad. Ha a hazai média anyagi viszonyai kerülnek szóba, a kormány tevékenységét bírálók mindig ama felmérésre hivatkoznak, miszerint a kormánypárti médiumok a hirdetési bevételek 78 százalékára állami forrásból tesznek szert. Ebből lesz a cikkírók értelmezésében 80 százaléknyi túlsúly a nyilvánosságban. Holott az egyik nem következik a másikból, de ez most témánk szempontjából mellékes.

A lényeg az, hogy ha az Európai Parlament esetleg megszavazza a módosítással dúsított törvénytervezetet, akkor Donáth Anna nemcsak az úgynevezett KESMA-médiumokat korlátozza, hanem a Népszavát is, amely a hirdetési bevételek mintegy felét a kormánytól vagy állami cégektől kapja. Márpedig az ellenzéki politikus aligha akarta az egyetlen ellenzéki napilapot bedönteni. A várható eredményt nem kérem számon rajta. Nem az a dolga ugyanis, hogy ismerje a témakör legalább három évtizedes folyamatát. Bár nem ártott volna, hogy tanulmányozza, mielőtt a témát szóba hozza.

Feltalálta ugyanis a spanyolviaszt, amihez minden logikusan gondolkodó értelmiségi eljut, ha tűnődni kezd a média függetlenítéséről. Ez az úgynevezett Sajtóalap-jelenség. Idestova negyedszázada, hogy évenként egy-két cikket írok erről. A gondolatmenet 2001 végén be is került az MSZP választási programjába, de a győzelem után elvérzett a koalíciós tárgyalásokon. Azóta sem sikerült a külföldi tapasztalatokat meghonosítani. Pedig angolszász és német nyelvterületen, valamint a skandiáv országokban olyan gyakorlat alakult ki, melynek a részletei eltérőek ugyan, a lényege azonban három mozzanatban foglalható össze.

Az egyik az, amit Donáth Anna is pedzeget. Az ő 20 százalékán kívül olvastam már 25, de 15 százalékot is. A Népszava mindhárom változattal pórul járna. A második mozzanat hatékonyabbá teszi az elsőt. Az ottani Sajtóalaptól, amelyet sokféleképpen neveztek el, csak akkor kaphat anyagi támogatást egy médium, ha meghatározott arányú előfizetésekből egészíti ki a bevételét. 30 és 40 százalékot olvastam, nyilván a helyi sajátosságoknak megfelelően. E két mozzanat szerencsés összehangolása tartaná életben a hazai nyilvánosság filléres gondokkal küszködő fórumait.

Tőlünk nyugatra és északra adott egy harmadik mozzanat is, amely nélkül a másik kettő nem fejtheti ki a hatását. Ez pedig az, hogy a Sajtóalap döntéseit egy független személyiségekből választott kuratórium hozza meg. Az ottani parlamentek megszavazzák a költségvetés meghatározott százalékát, és a Sajtóalap döntéseit hiteles, befolyásolhatatlan közéleti személyiségekre bízzák. Olyan emberekre, akik a hármas feltételrendszer alapján anyagilag támogatják az értéket teremtő, de nem föltétlenül kattintásvadász (kommersz) szerkesztőségeket.

Nemcsak a pártoktól független orgánumokat. Ha körülnézünk a hazai nyilvánosságban, a napilapok közül érdemes volna támogatni a hétvégi mellékleteket: a Népszava színvonalas Szép Szó és a Magyar Nemzet legkevésbé propagandisztikus Lugas rovatát. De jutna pénz a digitális sajtóból szemelgető és a legjobb cikkeket összegyűjtő portáloknak is, például a szentendrei Újnépszabadság.com-nak és a marosvásárhelyi ÚjHét.com-nak. A támogatásból nem hagyhatók ki a helyi portálok sem. Például a szombathelyi Nyugat.hu, a veszprémi Kukac.hu, a SzabadPécs.hu, a Szegediner.hu és a Debreciner.hu.

Mindez persze csak álmodozás. Az Orbán-rendszerben nem lesz Sajtóalap, még Nemzeti sajtóalap sem lesz. Az ellenzéki pártok szórványos médiapolitikai elképzeléseiből sem az olvasható ki, hogy megszavaznák a költségvetés 1-2 százalékát annak a fránya Sajtóalapnak. Vagy ha mégis, akkor ragaszkodnának ahhoz, hogy az ő embereik üljenek a kuratóriumban.    

Tíz mondat a (Nemzeti) Sajtóalapról

A monopolhelyzetben lévők által kiszorított médiumok támogatására három alap létrehozásáról intézkedik a törvény. Nevezetesen sajtóalap, rádióalap és televízióalap létrehozásáról. (Torgyán József kisgazda politikus, Ez a Hét, 1995. április 3.)

Elképzelhető megoldásnak tartanám egy sajtóalap felállítását, amely ugyanolyan alapon működne, mint az ORTT műsorszolgáltatási alapja, vagy a művészeti alapítványok, amelyek nonprofit művészeti tevékenységet finanszíroznak. (Sükösd Miklós médiaszociológus, Hetek, 2000. október 7.)

A Medgyessy-kormány adós egy olyan sajtóalap létrehozásával, amelyet egyes médiapolitikai írásaiban már a kormányváltás előtt megígért. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Hetek, 2002. december 6.)

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen alap nem szolgálna más célt, mint azt, hogy immár az elektromos média piaca után a nyomtatott sajtó piacán is intézményesüljön a politikai befolyás. (Vásárhelyi Mária szociológus, Élet és Irodalom, 2005. november 18.)

A nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy a sajtótámogatási rendszer ott volt hatékony, például Ausztriában, Olaszországban és Svédországban, ahol a hangsúly a veszteséges lapok közvetlen támogatásán volt. (Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Élet és Irodalom, 2006. január 20.)

A Sajtóalap lényege úgy foglalható össze, hogy a kereskedelmi médiumok adójából egy részt az állam, illetve a parlament elkülönít, a felpántlikázott pénzt pedig azokra a médiumokra költi, amelyek értéket teremtenek. Egy-egy szűk kör színvonalas igényeit elégítik ki, ezért veszteségesen működnek. (Zöldi László újságíró, Klubháló.hu, 2007. október 6.)

Még kormányon létre kellett volna hozni olyan nagy sajtóalapot, amely a helyi sajtót, valamint a politikai pluralizmust igényesen szolgáló sajtót pályázatokkal támogatja. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Mandiner.hu, 2017. november 24.)

Esetleg közös finanszírozási és elosztási projektekkel is kísérletezhetnének a függetlenek, ami nem könnyű feladvány, mert most az egymás közti verseny is ez ellen hat. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus az ellenzéki pártok médiapolitikájáról, Népszava, 2021. október 30.)

A sajtóalap célja a kisebb szerkesztőségek piaci kitettségének csökkentése. (Polyák Gábor médiajogász, SzabadEurópa.hu, 2022. március 31.)

A kormánypárti és az ellenzéki politikusok nyilvánosságszemléletéből egyelőre nem telik arra, hogy az adóforintjainkból pénzt szavazzanak meg az olyan Sajtóalapnak, amelyet nem az ő embereik irányítanak. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2022. június 10.)