A múlt század utolsó harmadának egyik legérdekesebb és legvitatottabb írója 1933. október 14-én született. Hatvanhét évesen bekövetkezett haláláig ötvenöt könyve jelent meg. Írt novellát, regényt, színdarabot, riportot, publicisztikát. A hetvenötödik születésnapja alkalmából szerveztünk szűkebb pátriájában, Nyíregyházán egy konferenciát, ahol leginkább az életmű műfaji változatosságáról beszélgettünk. Az akkori értékelés egyik későbbi elágazásáról tűnődtem a Médianapló című blogban, íme a hajdani bejegyzés.

Regényes publicisztika vagy publicisztikus regény? (2010. március 17.)

Tíz éve tanítok a nyíregyházi főiskolán. Azóta érzem úgy, hogy az ország északkeleti régiójában mintha nem becsülnék eléggé a hozzájuk tartozó irodalmi értékeket. Végh Antal például nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet ötvenöt kötetes életműve érdemelt volna.

Korántsem hozsannázásra gondolok, inkább a befejezett pálya tárgyilagos felmérésére. 2008 októberében azonban elindult valami. A 2000 végén elhunyt író hetvenötödik születésnapja alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle rendezett konferenciát, amelyen elgondolkoztunk egy tősgyökeres szatmári írónak a maga korában nagy visszhangot kiváltó munkásságáról. Ennek eredménye, hogy az egyik előadó, Bakó Endre most tanulmánnyá bővítette a hajdani okfejtését. Elemezte Végh Antal regényeit.

Bandit még debreceni éveimből ismerem. Ő szerkesztette az Egyetemi Élet című diáklapot, ahol az első cikkeim megjelentek. Tanulmányát kéziratban kaptam a Szemle szerkesztőségétől, mondván, hogy írjak róla véleményt. A debreceni irodalomtörténész tizenöt regényt olvasott el, és az volt a benyomásom, hogy esztétikai értékítélete megbízható. Meggyőző írásával csupán egyetlen gondom van: mintha az alkotáslélektani mozzanatokat nem mindig vette volna figyelembe.

Például azt fejtegette, hogy Végh Antal utolsó három regényében, az Azt mondta, hogy igyi szudá-ban (1998), a Kruzlics engem úgy segéljen-ben (1999) és a Fehérgyarmat tangót jár-ban (2000) a kelletnél több a publicisztikus betét. Nekem meg az a tapasztalatom, hogy a szokottnál kevesebb. Mentségemre szóljon, hogy kétpercnyire laktam Tónitól, és sokat beszélgettünk. Elmondta, hogy akkor írja bele regényeibe a cikkeit, ha nincs fóruma, ahol kiírhatná magából az időszerű (aktuálpolitikai) gondolatait.

Azt is hozzáfűzte azonban, ha valamelyik szerkesztőség felkérte, hogy rendszeresen írjon publicisztikát, akkor a regényei zártabbak, tömörebbek lesznek. Ha úgy tetszik: esztétikusabbak. Végh Antal a kilencvenes évek közepén agyvérzést kapott, újra kellett tanulnia beszélni és írni. Utána vetette papírra az említett trilógiát a múlt század negyvenes éveiről. Ezt a három regényt azért tartom a talán legegységesebb vállalkozásának, mert a betegsége folytán elhalt benne a jelen iránti érdeklődés, ugyanakkor kiélesedett a memóriája.

Nem mindig emlékezett arra, hogy aznap mit ebédelt, de kristálytisztán idézte meg gyermek- és ifjúkora eseményeit.  Szerintem ezzel magyarázható, hogy elvékonyodott publicisztikai vénájából alig csordogált némi cikkszerűség az utolsó három könyvébe.