Az Európai Parlament szabályozni szeretné az Európai Unió nyilvánosságát. A törvénytervezet vitája zajlik. A Népszava brüsszeli tudósítója megkérdezte a vitában aktív magyar képviselőket. Például Donáth Anna súlyosnak ítélte a helyzetet, és a pártja nevében is mondta: „A Momentum tovább fog dolgozni, konkrét ügyekkel, panaszokkal a(z Európai) Bizottsághoz fordulva azért, hogy a Fidesz-média egyeduralmát megtörhessük.” (2023. október 4.) Az idézett mondatból az egyeduralom kifejezés foglalkoztat.
Jelzés értékű, hogy a Momentum első embere magyar kifejezést használt. Ezt a javára írom, elvégre közérthetőségre törekedett. Az egyeduralom a monopólium magyar neve. A monosz ógörögül, a mono latinul jelenti az egyedülit, az egyetlent, átvitt értelemben pedig a kizárólagosságot. Árulkodó az igei változat, a monopolizál kisajátítást jelent. Az a benyomásom, hogy a magyar nyilvánosság helyzete elkeserítő, nehezen elviselhető, sanyarú. Mások hasonló jelzőkkel illetik.
Friss Róbert újságíró szerint borzalmas. Gergely Márton újságíró szerint a Fidesz nyilvánosságban érzékelhető erőfölénye brutális. Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Tevízió Testület volt elnöke szerint elképesztő. Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint a Fidesz médiában kialakított túlsúlya elsöprő. Kis János filozófus, az SZDSZ volt elnöke szerint fojtogató. Balázs Péter volt külügyminiszter és volt uniós biztos szerint a kormányzati erőfölény hatalmas. Bolgár György műsorvezető szerint hihetetlen. Dobrev Klára DK-politikus és volt miniszterelnök-jelölt szerint irtózatos. Ugyanezt a jelzőt használta Puzsér Róbert publicista is. Horvát János újságíró náluk visszafogottabban fogalmazott, szerinte a Fidesz erőfölénye jelentős.
A jelzők azt sejtetik, hogy az említett közéleti személyiségek miként élik meg a hazai nyilvánosság kedvezőtlen változásait. Mindegyik jelzőt elfogadom, mert vállaltan szubjektív értékítéletet tükröznek. Azzal azonban nem érthetek egyet, hogy a monopóliumot bárki is összetévessze a hegemóniával. Az utóbbi kifejezés szintén ógörög eredetű, a hegelszto (vezet) szóból származik. Vezető, irányító szerepet jelent. Hatalmi fölényt is: egy politikai közösség egy másik, gyöngébb közösségre kényszeríti az akaratát. Ez ment végbe 2010 óta. A hatalmon lévőknek sikerült a nyilvánosságot a saját szájuk íze szerint, érdekeiknek megfelelően átrendezni.
Akik a kormányzati túlsúlyról beszélnek, azok közül néhányan kevésnek érzik a jelzőket. Hajlamosak különféle százalékokat mondani. Vagy inkább becsülni, saccolni, taksálni. Elemzésre ugyanis az ellenzéknek nincs pénze. A kormánynak van, bizonyára föl is mérette a valóságos helyzetet, az eredményt azonban nem köti az orrunkra. Nincs különösebb bajom az ellenzéki becslésekkel. Azon kívül persze, hogy akik kimondják őket, minél magasabb számmal igyekeznek jellemezni csüggesztő, lehangoló, nyomasztó érzéseiket.
Elismerem, hogy nekik is okuk van a szomorúságra, mégsem ártana, ha csupán jelzőkre korlátoznák magukat. Mert a pálya a kormány irányába lejt ugyan, de nem kilátástalan a nyilvánosság helyzete. Amíg Magyarország bent van az Európai Unióban, az Orbán-kormányzat fontosnak tartja, hogy legyen ellenzéki sajtó. Legyen fügefalevél egy miniszterelnök személyére kihegyezett és akár róla elnevezhető rendszeren. De még így is árnyaltabb, hatékonyabb, plurálisabb lehetne a nyilvánosság, ha 2019 novemberétől másként döntenek az ellenzéki polgármesterek.
Az akkori összesítés szerint ötvennégy város elöljárója lett ellenzéki politikus. Ha nem maguknak alakították volna át az önkormányzati sajtót, hanem a nagyváros több százmilliós, a középváros több tízmilliós és a kisváros több milliós kommunikációs keretéből csurrant-cseppent volna néhány független médium megerősítésére is, akkor a jelzők sem tükröznék a nyilvánosságért aggódók rossz közérzetét.
Tíz mondat a túlsúlyról
Amikor 1998-ban megalakult a polgári kormány, a média nem szimpatizált velünk. Vagy talán pontosabban: a médián belüli arányok számunkra nem voltak kedvezőek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2002. március 20.)
Szalai Panni az egész médiarendszert felrobbantotta, és néhányadmagával egy másikat csinált. (Kerényi Imre rendező, City TV, 2013. május 21.)
A „G-nap” óta dübörög a kormánypárti média újjászervezése. (Lakner Zoltán politológus, Vasárnapi Hírek, 2016. október 22.)
A szocialisták meggyengültek mára, de még mindig fele-fele arányban van jelen a médiapiacon a bal- és jobboldal. (Széles Gábor médiavállalkozó, Magyar Hírlap, 2016. november 5.)
Öt évvel ezelőtt a magyar média meghatározó része még német tulajdonban volt. Ez a helyzet megváltozott. (Orbán Viktor miniszterelnök, 888.hu, 2016. december 15.)
Nincs ellenzék, ellenzéki sajtó viszont nagyon is van. Ráadásul rendkívül olvasottak, sokkal olvasottabbak, mint a jobboldali sajtó. (Apáti Bence publicista, 888.hu, 2017. augusztus 26.)
A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható. )Szájer József Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2018. augusztus 18.)
Keresztény, konzervatív ember létemre Élet és Irodalmat járatok, Magyar Narancsot olvasok. A Népszavával kezdem a napot, mert most még nincs Magyar Nemzet, ha jó tollú cikket, glosszát akarok olvasni. (Dr. Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 4.)
Nincs se jobb-, se baloldali túlsúly. Talán enyhén baloldali fölény, de csak azért, mert onnan sokkal több alkotó érkezik. (Kálomista Gábor filmproducer, 168 Óra, 2022. január 13.)
A Fidesz a közösségi médiában is érvényesíti erőforrásfölényét. (Teczár Szilárd újságíró, Magyar Narancs, 2022. február 17.)
