Néhány napja Szalai Annát kitüntették. A Népszava munkatársa ebből az alkalomból beszédet mondott, amelyet közölt a lapja. Az újságírásról tűnődött, és kifejtette, hogy „A politikusok Facebook-posztokat írnak, mert ott nincsenek kérdések.” Ugyancsak az interjú siralmas helyzetét latolgatta Iván Gizella is az Újnépszabadság című utánközlő portálban. Azzal a különbséggel, hogy ő nem a Facebookra hegyezte ki a mondandóját. De szerinte is menekülnek a politikusok a kérdések elől.
Abból, hogy ugyanabban a témában két újságírónő szólalt meg, nem lehet levonni azt a következtetést, hogy a nők mondják ki a lényeget. Azt viszont néhány száz interjú szerkesztése nyomán állíthatom, hogy az újságírónők érzékenyebbek, fogékonyabbak az interjú műfajára. A férfi újságírók - tisztelet a kivételnek - csak a pályafutásuk első évtizedében keresik az ismertebb és okosabb interjúalanyok társaságát. Úgy harmincöt körül kezdenek a kérdés helyett véleményt mondani. Ezzel vélik egyenértékűnek magukat a beszélgetőpartnerrel, ami elég kínos egy interjúban.
A hölgyek akár életük végéig is művelik a kérdezés mesterségét. Kapcsolatteremtő képességükből, kedvességükből, találékonyságukból telik arra, hogy beszélgetés közben a másik fél ne érezze rosszul magát. Az interjúalany legföljebb a megjelenés után jön rá, hogy ugyanazt élte meg, mint otthon. A felesége úgy tesz, mintha a férj döntését valósítaná meg, valójában viszont ő döntött a nagy kérdésekben. Ha szerkesztőként politikusokkal kellett interjút készíttetni, akkor szívesebben kértem meg a munkatársnők egyikét, hogy keresse föl azt a fránya döntéshozót. A beszélgetésekből már a Kádár-korszakban is többet hoztak ki, mint a férfiak.
A rendszerváltás után az interjú műfajában csupán annyit változott a helyzet, hogy az újságíró még inkább azt firtatta, amit a politikus nem akart elmondani, a politikus pedig azt akarta elmondani, ami nem érdekelte az újságírót. Szalai Anna az alapvető változásért a közösségi oldalakat tette felelőssé. Okkal. Manapság Orbán Viktor üzenőfalát 1,2 milliónyian kísérik figyelemmel, Gyurcsány Ferencét 328 ezren. Szijjártó Péter 400 ezres közösségi oldala körül tucatnyi kommunikációs szakember szorgoskodik. Miniszter korában a 176 ezer követőt magáénak tudó Varga Judit sem adta alább.
A mezei képviselők államilag megállapított havi büdzséjéből is telik legalább két üzenőfal-gondozóra. Ezzel magyarázható, hogy az ellenzéki politikusok se szorulnak a közvetítő és közvetlen meghatározó újságírók közreműködésére. Azt írják meg a Facebookra, jól-rosszul, amit el akarnak adni a nyilvánosságnak. Miért vennék igénybe a tőlük független újságírók idejét? Nem csoda, ha a gyökeresen más helyzetben a kíváncsiság mesterségét űző újságírók fölöslegesnek, haszontalannak, mellőzhetőnek, nélkülözhetőnek érzik magukat.
A politikusok és az újságírók közti kapcsolat mindig is a kutya-macska barátságot jelentette. Akkor hatékony, ha az újságírók elismerik, hogy a választott képviselőknek joguk van a döntéshez. A hatalomgyakorlásnak mégis van egy korlátja. Az újságírókat azért fizetik a médiavállalkozók vagy adományaikkal az olvasók, nézők, hallgatók, hogy indoklásra bírják azokat a fránya döntéshozókat. A férfi újságírók hajlamosak indoklásra kényszeríteni, kötelezni, presszionálni, rávenni a politikusokat.
Az újságírónők finomabb eszközökkel dolgoznak. A döntés indoklására bátorítják, biztatják, csábítják, ösztönözik, sarkallják a politikusokat. Az a benyomásom, hogy a hatáselemeket otthonról, az élettársi kapcsolatból hozzák.
Tíz mondat a kérdésről
Az ilyen primitív kérdésre - ezt nyugodtan írhatja - nem válaszolok. (Torgyán József kisgazda politikus, Zalai Hírlap, 2000. október 21.)
Illetlenség olyat kérdezni, amiről tudni, hogy úgysem kapunk rá választ. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, FN24.hu, 2011. november 2.)
Már a sokadik kérdést teszi fel arról, amiről egy normálisan működő rendszerben senkit sem kérdeznének. (Szájer József Fidesz-politikus, 168 Óra, 2012. január 12.
Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, RTL II., 2014. január 6.)
Kérdezhet is, de inkább előhozakodnék a saját gondolataimmal. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2014. június 13.)
Ön is tudja, hogy én másra válaszolok, mint amit kérdez. (Fónagy János államtitkár, Index.hu, 2016. április 25.)
Inkább járom az országot, mint időnként buta kérdésekre válaszolok a stúdióban. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2017. március 14.)
Kérdezhetnek bármit, nem arra kell válaszolni. Azt kell válaszolni, amit épp aznap kommunikálni szeretnél. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, 168 Óra, 2021. március 18.)
Mind a ketten végezzük a dolgunkat. Ön fölteszi a kérdéseket, én pedig nem reagálok. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, 2023. március 15.)
A politikusok Facebook-posztokat írnak, mert ott nincsenek kérdések. (Szalai Anna újságíró, Népszava, 2023. szeptember 11.)
