Médianapló

Médianapló - A Népszavában miért vesszőtlen a keret?

2023. június 19. 11:43 - Zöldi László

Érdemes-e olyasmit számon kérni az immár egyetlen ellenzéki napilapon, amelyet az anyagi gondokkal küszködő szerkesztőség rosszul fizetett munkatársai nem képesek megvalósítani? Két válasz között hezitálok. Az egyik több évtizedes szerkesztőségi tapsztalat: napilapot nehéz hibátlanul az olvasók kezébe adni. A másik pedig inflációs vásárlói tapasztalat: a patinás újság egy-egy száma ötszáz forintba kerül. S bár elértéktelenedett a magyar fizetőeszköz, félezer forintért akár figyelmességet, nyelvtani helyességet, pontosságot is várhatunk.

A mai szám tizenegyedik oldalán maga a cikk rendben volt. Arról számolt be Rosznáky Emma, hogy a budapesti Örkény Színház felolvasó estet szentelt az 1944. június 16-án lezajlott könyvzúzásnak. Az Országos Magyar Sajtókamara elnöke és a Sztójay-kormány propagandáért felelős államtitkára, Kolosváry-Borcsa Mihály felügyelte 447627 darab kötet megsemmisítését. Nyilván nem mindegyiket ő dobta a budafoki zúzdába, de az eljárás 250 írót érintett. Közülük 120 volt a magyar, akik zsidóságukkal szolgáltak rá az állami megaláztatásra.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy a gátlástalan kultúrpolitikust kivégezték a háború után. Egyébként aki átrágja magát a cikken, még az aktuálpolitikai kapcsolódáson, a legnagyobb könyvterjesztő vállalat államosításán is eltűnődhet. Valaki úgy gondolta a szerkesztőségben, hogy a színházi élménybeszámoló mondandóját egy listával is ki kellene egészíteni. Jól gondolta, elvégre a bezúzott szerzők névsora elképesztő. Balázs Bélától Füst Milánon, Markovits Rodionon, Molnár Ferencen és Szép Ernőn keresztül egyik kedvenc írómig, Zsolt Béláig terjed.

Elképzelem szegény korrektort vagy a kulturális rovat ügyeletes munkatársát, aki vasárnap esti félhomályban ült a felsorolás előtt. Az ellenőrzésre kijelölt újságírónak az F betűnél csukódott le a szeme, ezért nem vette észre, hogy a neveket vesszővel kéne egymástól elválasztani. De aztán fölébredt, bár nem egészen. Az M betűnél Mezei Ernőt és Mezei Mórt szét akarta ugyan választani, ám azt a fránya vesszőt az Ernőben az n után húzta be, és így folytatódott a szöveg: „őMezei Mór”.

A huszonhat sornyi felsorolásból nyolc vessző hiányzott. Jött még hozzájuk egy kilencedik hiba is. A lista Zsolt Bélával úgy fejeződött be, hogy a szendergő ügyeletes elfelejtett pontot tenni utána. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy minden harmadik sorban egy-egy hiba nem kevés félezer forintért.                

 

Tíz mondat a Népszaváról

 

A lap működtetése érdekében mindenképpen kell keresnünk egy tőkeerős partnert. (Sándor László szakszervezeti vezető, Népszava, 1991. április 20.)

Értelmetlen hadakozás az MSZDP részéről a Népszava tulajdonjogának visszaszerzése. Egy pártnak nem lapra, hanem szimpatizáns sajtóra van szüksége. (Egri György újságíró, Népszava, 1992. január 8.)

Amikor Gyurcsány Ferencet szembesítettem azzal, hogy a Népszavának valamilyen módon mégiscsak illene támogatást kapnia, azt mondta, nem adok nektek lopott pénzt. (Andrassew Iván újságíró, Balpart.hu, 2012. szeptember 3.)

A tény, hogy Simicska finanszírozta a lapot, az abszurditás végkifejlete. (Vásárhelyi Mária szociológus, Index.hu, 2014. július 10.)

A Népszava egykor a szociáldemokratáké, aztán a szakszervezeteké lett, az utóbbi időben pedig a szocialista párt mérsékelt támogatását élvezte. (Sebes György újságíró, Népszava, 2014. augusztus 6.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

A Fidesz hirdetésekkel tartja lélegeztetőgépen a Népszavát. (Volner János Jobbik-politikus, ATV, 2017. június 19.)

Puch László addig tartja életben a Népszavát, amíg Orbán Viktornak tetszik. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. január 10.)

Miközben önök egyfolytában sajtószabadságról papolnak, az ország legnagyobb példányszámú baloldali napilapját egy nagyvállalkozó, ahogy önök mondják: oligarcha tulajdonolja és tartja el. (Orbán Viktor miniszterelnök az országgyűlésben, Mérce.hu, 2019. november 18.)

A Népszava nem elég baloldali ahhoz, hogy kormányzati hirdetések mellett erősítse a rendszerváltó hangulatot. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. március 9.)

komment
süti beállítások módosítása